Pink - Leszbikus műsor a színpadon

Már a Budapest Sportaréna ufószerű épületének bejáratánál feltűnt, hogy a tizenkétezer-ötszáz főt befogadó koncertteremben nem lesz több öt-hatezer embernél. Ez azt eredményezte, hogy a távolabb ülő érdeklődőket közelebb passzírozták a színpadhoz, nehogy az énekesnő kevesellje a megjelenteket és a közönséget megfosztva hangjától, szomorúan leballagjon a színpadról.

A 108-as szektort elérve leültünk, és hatalmas kíváncsisággal fordultunk a porondon őrültet játszó hölgyek felé. Előzenekarként a Queens of Noize névre hallgató, két vagány fiatal lányból álló DJ-formáció lépett fel, akik mixelgetés és zaj helyett populáris számokat kevertek, volt közte Missy Elliott, egy kis Outkast, és már kész is volt a táncolható egyveleg.

Némi szünet után színpadra lépett a minden várakozásunkat felülmúló Alicia Moore, ismertebb nevén Pink. Az énekesnő igazán erős, rekedtes, ennek ellenére mégis képzett hangja egyből betöltötte az arénát. A nézőtéren ülő Megasztár-résztvevők meglehetősen kényelmetlenül érezhették magukat, látva a követendő példát.

A rózsaszín punk-parókában fellépő sztár női háttértáncosokkal körülvéve énekelte túl - nagyon jó hangosítással - az együttest. Egyfolytában mozgott, vagányul, szexisen énekelt, a közönségnek pedig a látványtól és a hangzástól egyaránt tátva maradt a szája.

A színpadi show egyik jelenetében gumibabák jelentek meg, egyikük feltűnően szőke parókába öltöztetve. Pink leguggolt, megfogta a bábu nyakát, és meredt gumiszemébe nézve énekelni kezdte: You are beautiful, no matter what they say, ezáltal feltárva véleményét Christina Aguileráról, ami hasonló Britney Spearsről alkotott képéhez - ...damn Britney Spears, She's so pretty, that just ain't me, énekli egy másik dalában.

Bár a jegyek árából könnyen felismerhető volt, hogy a tizenhárom-tizenöt éves lányok és fiúk alkották a fő célközönséget, a koncert témája erősen elhúzott egy olyan szexuális, ezen belül is leszbikus-biszexuális erotikus show irányába, amit feltehetőleg ez a korosztály még csak értelmezni sem tudott, maximum zavarodottan tapsoltak és éljeneztek, látván, hogy a tömeg is ezt csinálja.

A My Vietnam című szám után, melyet amerikai zászlóba öltözve adott elő Pink, a színpad kis kamarává változott, és csupán egy szál gitár kíséretében három Janis Joplin-szám hangzott el. A pár perces megemlékezés nemcsak tisztelgés volt a tragikus körülmények között, herointúladagolásban elhunyt énekesnő előtt, hanem egyben utalás a nyáron készülő Janis Joplin-filmre, melyben Pink fogja megszemélyesíteni a hatvanas évek egyik legnagyobb tehetségét.

Visszatapsolás után ismét nosztalgia-hullám, bár időben már közelebbi: a Guns N' Roses Welcome to the Jungle című számának feldolgozását hallhattunk, aminek első taktusaiban Pink alászállt, és a legelszántabb rajongók még meg is érinthették, ha akarták. Az utolsó, Get The Party Started című számot pedig kötélen, fejjel lefelé lógva énekelte hozzávetőleg 15 percig, ezzel is bebizonyítva, hogy minden szempontból profi énekesnő.

Másfél óra zene egy vagány, kemény csajtól, aki méltán képviseli saját, eredeti stílusát. Megadta a módját, hogy a közönség elhiggye neki: ő nem olyan, mint a szőke cicababák, akik csupán férfiszíveket akarnak megdobogtatni.