Akiknek a Live 8-en lett volna helyük

Sokan kritizálták a Live 8 szervezőit amiatt, hogy túl kevés afrikai előadót hívtak meg a nagyszabású eseményre, mely éppen Afrikát volt hivatott megsegíteni. Ennek apropójából állított össze a BBC egy listát azon zenészekből, akik már méltán vívtak ki maguknak hírnevet szülőföldjükön kívül is, de - az egy szem Youssou N'Dourral ellentétben - a Live 8 fő helyszínén nem számoltak velük. Ha igazi világsztár még nincs is köztük, némelyikük már bátran nevezhető világszerte népszerű előadónak.

Amadou and Mariam (Mali)

Az afrikai zenei színtér üstököseiként szokás emlegetni manapság a Maliból származó vak házaspárt. A középkorú duó már a '70-es évek óta játssza saját zenéit, mégis a siker sokáig váratott magára. Romantikus találkozásukra 1975-ben került sor a bamakoi Vakok Intézetében, ahol miután kiderült, hogy mindketten a zene szerelmesei, hamarosan egymásra találtak. Míg Afrikában csak mérsékelt sikereket értek el, addig új albumuk, a Dimanche á Bamako a francia top 20-ba verekedte magát, több mint 100 ezres eladást produkálva.

A magyar közönség számára is meglehetősen későn, csak a 2004-es Sziget-fellépésüket követően vált ismertté az afrikai pár, de 2005-től már nálunk is lehet kapni az új lemezt. A Dimanche á Bamako legnagyobb nemzetközi húzóereje a társszerzőként besegítő és hangját is az albumnak kölcsönző Manu Chao, aki a tőle már jól ismert stílussal fűszerezi az afrikai szavanna-hangulatot.

Oumou Sangare (Mali)

A Maliban született énekesnő életét és karrierjét annak szentelte, hogy felhívja a világ figyelmét arra, milyen egyenlőtlenségek közepette élnek a nők hazájában. Debütáló albumának a Moussolou (Nők) címet adta, mely 1989-es megjelenését követően országának egyik legnagyobb példányszámban eladott kazettájává vált. Erre felfigyelve hamarosan már kiadói támogatással az albumot a nemzetközi piacra is eljuttatták.

Sangare ezután végigturnézta a világot, elnyerte az UNESCO zenei díját, és családot is alapított. Legutóbb a johannesburgi Live 8-fellépést leszámítva tavaly hallhattunk róla, amikor Oumou címmel jelent meg válogatáslemeze.

Salif Keita (Mali)

Az idén 56 éves énekest úgy tartják nyílván, mint az igazi afro-pop sztárok egyikét. Keita 18 évesen döntötte el, hogy ő csak muzsikálni szeretne, és szülővárosát maga mögött hagyva zarándokolt el Mali fővárosába, ahol kezdetben utcazenéléssel kereste kenyerét. '73-ban csatlakozott a Les Ambassadeurs nevű együtteshez, mellyel a tradícionális mali zenét ötvözték nyugati elektronikus hatásokkal, ami hatalmas sikert hozott nekik hazájukban. Később Párizsba költözött, hogy szóló karriert kezdjen, majd ő lett az első afrikai, akit Grammy-díjra jelöltek.

Magyarországon is járt már Salif Keita, nevezetesen 2000-ben látta vendégül a Sziget fesztivál, de filmekben is láthattuk már (A blues; Sirga, az oroszlán).

Rachid Taha (Algéria)

Taha 1958-ban született Algériában, azonban már Franciaországban nőtt fel, a szegény, bevándorló munkások alkotta lyoni közösségben. A '80-as évek közepén Carte de Sejour (Zöld Kártya) néven punkzenekart alapított, 1990-től pedig már szólóban folytatta pályafutását, melynek során már sokkal többrétű kulturális hatások érezhetők zenéjén.

A Rachid Taha nevével fémjelzett muzsika ötvözi a származásából adódó észak-afrikai gyökereket a rockzenével és az elektronikával. Magyarországon is láthattuk már az afrikai franciát, nem is egysze, hiszen.a Francia Intézet már többször hívta meg őt országunkba, vagy támogatta hazai fellépését, remélhetőleg legutóbb sem utoljára.

Souad Massi (Algéria)

Az afrikai kultúra nagyvilág elé tárásának egyik újkeletű harcosa Souad Massi, aki a '90-es évek hajnalán kezdte építgetni zenei karrierjét Algériában. Induló flamencoegyütteséből hamar átigazolt a rockzenét játszó Atakorba. 1997-ben már Massi saját szerzeményeit jelentette meg a csapat egy Souad című albumon. '99-ben egy párizsi koncertet követően lemezszerződést kapott Franciaországban, ő pedig kihasználva a lehetőséget, azóta is ott él.

A 32 éves énekesnő eddig két szólóalbummal büszkélkedhet, melynek zenei hatásai igen sokrétűek. Megmutatkozik benne a tradícionális pakisztáni hangzás, az amerikai akusztikus gitárzene, a spanyol flameco, az arab lantok hangja, és természetesen a hagyományos afrikai hangszerek is fel-feltűnnek. Massi a Montmartre francia-magyar kutlurális fesztivál keretében játszott hazánkban 2003 nyarán, a Millenárison.