Az ausztrál Undercover zenei honlap január 2-án megírta a turné menetrendjét, melyben szerepelt Budapest is: "a Puskás Ferenc-stadionban léphet fel július 5-én a U2, a novemberben megjelent How To Dismantle An Atomic Bomb (Hogyan hatástalanítsunk egy atombombát) című album lemezbemutató turnéja keretében" - írtuk akkor. A szervező Multimedia Concerts Kft. akkor megerősítette a hírt, január elején még jól álltak a tárgyalások. Bonóékat mégsem sikerült Budapestre csábítani - de a valódi fanatikusoknak Bécs sincs nagyon messze.
Az ír rockbanda Budapesthez legközelebbi fellépéseinek helyszíne Bécs (július 2-án), illetve Katowice (július 5-én), így a magyar rajongóknak mindenképp utazniuk kell, ha élőben akarják látni kedvenceiket.
A koncertkörút március 28-án San Diegóban indul, és 13 észak-amerikai várost érintve, május 26-án zárul Bostonban. Ezt követően Európában folytatódik a turné, amelynek első állomása Brüsszel június 10-én, amelyet még 23 koncert követ az öreg kontinens városaiban.
A U2 koncertprogramjának gerincét várhatóan a tavaly novemberben megjelent lemezük dalai alkotják majd. A banda menedzsere, Paul McGuinness természetesen optimista: "Most, hogy már túl vagyunk a logisztikán, a zenekar alig várja, hogy elinduljon a turné. Hallottam az új dalokat, és nagyon jól szólnak. Mindenkit le fog nyűgözni a produkció."