Nagyszabású koncertek a Budapest Sportcsarnokban és a Körcsarnokban, háromlemezes válogatás, Cipő verseskötete és persze közben további albumok - így summázható a kilencvenes évek második fele, és azóta is évente jelennek meg a lemezek. Legutóbb tavaly a Mohikán című album került szép csendben a boltokba, és kapaszkodott fel a MAHASZ lista ötödik helyére.
Most pedig itt az 1 Magyarország 1 Mennyország, amely már címében sem nélkülözi a zenekartól amúgy is megszokott közéleti-társadalmi kommentárokat. A CD-hez tartozó borítófüzetben is Horthy Miklós vonul a fehér lovon, mellette pedig Kádár János pózol a Hősök terén, ennek megfelelően hallhatók is olyan "közéleti" dalok a lemezen, mint a Volt itt egy Ország vagy a Nem kell félni, de akit ez esetleg riaszt, annak sem kell megijednie, hiszen a hangsúly azért a szerelmes balladákon és dalokon van.
Ha tippelni kellene, hogy melyik lesz a nyerő szám a lemezen, akkor talán a Jöjj hozzám bárhonnan a legnagyobb esélyes, a We Will Rock You-féle intróval és a Honvéd Táncszínház kórusaival megtámogatott, igencsak fülbemászó refrénnel. Hasonlóan szívhez szóló dal még például a Hogyha benned élnék vagy A legszebb csillag, a tempósabb dalok közül nyilván koncertfavorit lesz a Veri a habot, míg ugyancsak említést érdemel a zárószám, a Nagy Bandó András segítségével megírt Amit nem értek, amely Piroska és a farkas meséjét szedi ízekre.
Nyerd meg a lemezt!
Játékunkban három példányt sorsolunk ki a Republic 1 Magyarország 1 Mennyország című CD-jéből. Kérdésünk: Mi volt a Republic Cseh Tamással készített albumának címe?
A helyes megfejtéseket november 23-ig a nyeremeny@origo.hu címre várjuk. A levél tárgya ez legyen: Republic.