Jamie Cullum, Michael Bublé vagy Amy Winehouse mellett Katie Melua az, aki élvezettel nyúl nem éppen divatos műfajokhoz - és mégis óriási sikert arat.
A grúziai születésű, húszéves gitáros-énekesnőt egyenesen Norah Jones nagy-britanniai megfelelőjének is nevezték, és valóban érezhető is a hasonlóság: kellemes és ízléses zene, ami főként az idősebb generációk szívét hódította meg.
Katie Melua még gyerekkorában érkezett családjával előbb Belfastba, majd később Londonba, ahol egy híres, előadó-művészek "kitermelésére" szakosodott iskolában képezte magát tovább. Itt fedezte fel tehetségét Mike Batt dalszerző-producer, aki már évtizedek óta tevékenykedik a műfajban, most pedig saját szerzeményeihez próbált előadót szerezni.
Melua úgy került a képbe, hogy Batt kimondottan bluesban és dzsesszben járatos énekesnőt keresett, majd amikor rátalált a tehetsége mellett vonzó külsejével feltűnő lányra, nem is kellett tovább kutatnia. A 2003 novemberében megjelent lemez szinte pillanatok alatt hatalmas siker lett, és azóta már 1,7 millió kelt el belőle csak brit földön.
A Call Off The Search című album hat hétig vezette is a brit lemezlistát, majd szerte Európában a legnépszerűbb kiadványok közé került, miközben a The Closest Thing To Crazy című kislemez is megjárta a slágerlisták csúcsát.
Az album tökéletesen alkalmas arra, hogy népszerűsítsen olyan, a szélesebb rétegek számára kissé "öregesnek" tűnő műfajokat, mint a dzsessz és a blues. Katie Melua nemcsak hibátlanul énekel, de a gitárjátéka is elsőrangú, és nagyszerűen egészítik ki a vendégzenészek, így a többek között zongorán kísérő Batt, illetve a rutinos és elismert gitáros, Chris Spedding.
Batt szerzeményei mellett Melua is jegyez két dalt a lemezen, és jó néhány feldolgozás is hallható, egyebek között John Mayall és Randy Newman egy-egy számát formálja a maga képére az énekesnő. A Faraway Voice című számot Melua annak az Eva Cassidynek címezte, aki bevallottan a példaképe, és az énekstílusa is hasonló a daganatos megbetegedésben fájdalmasan fiatalon elhunyt énekesnőéhez.
Az egységes hangzású lemez mindenképpen élvezetes hallgatnivaló, Katie Melua azonban egyelőre híján van annak az eredetiségnek (sőt, géniusznak), amely az általa csodált elődökben - Billie Holiday, Ella Fitzgerald vagy Edith Piaf - feltétlenül megvolt. Mindez persze nem is lehet mérce, igazságtalanság bármilyen előadót rögtön a legnagyobbakhoz mérni, ám az is igaz, hogy Katie Meluának még sok albumon keresztül kell fejlődnie ahhoz, hogy ne csak kellemes háttérzenét jelentsen a legtöbb hallgatónak, hanem valódi egyéniséggel bíró, önálló előadót, aki nem mellesleg a saját szerzeményeit énekli.
A lényeg, hogy itt van egy egzotikus szépségű, tehetséges lány, nagyszerű énekhanggal és egy tizennyolc évesen rögzített lemezzel. Hogy aztán az album milyen karrier kezdetét jelenti, arra csak a jövő adhatja meg a választ.
Inkei Bence
Nyerd meg a lemezt!
Katie Melua-játékunkban három példányt sorsolunk ki a Call Off The Search című lemezből.
Kérdésünk: Mi Katie Melua édesapjának foglalkozása?
A helyes megfejtéseket május 31-ig a nyeremeny@origo.hu címre várjuk. A levél tárgya ez legyen: Melua.