Franz Ferdinand: tánczene lányoknak és fiúknak

Az idei Sziget legnagyobb fogása kétségtelenül a Franz Ferdinand volt. A skót zenekarról már sokan megírták, hogy milyen váratlan gyorsasággal terítette lába elé jóformán az egész világot, azért sokan csak most szembesülhettek először komolyan az együttes dalaival. A túlzás nélkül frenetikus sikerű koncert előtt az énekes-gitáros Alex Kapranos, és a basszusgitáros Bob Hardy nyilatkozott az [origo]-nak, miközben meglepve tapasztalták, hogy a Toy Dolls személyében éppen egy olyan zenekar játszik a Nagyszínpadon, amelyről kisgyerekként hallottak utoljára.

Néhány órával az interjú után megvalósult Alex Kapranos óhaja, és valóban sikerült a Sziget közönségét is meghódítani a Franz Ferdinandnak. Természetesen ebből jelentős részt vállalt a zenekart már régóta ismerő külföldi rajongói kontingens is, ettől függetlenül annak is meggyőző volt a koncert, aki először hallotta ezeket a számokat.

A többmilliós példányszámban elkelt első albumról majdnem minden elhangzott a Nagyszínpadon, de a még ismeretlen új lemezről is játszott a zenekar pár számot, melyeket a közönség ugyancsak jól fogadott. Az első kislemeznek szánt Do You Want To már első hallásra is ellenállhatatlan sláger, jó eséllyel a zenekar első angliai No 1. slágere lehet (eddig a legsikeresebb kislemez a 3. helyik jutó Take Me Out volt). Az októberre várható új lemezről (melynek új címe You Could Have It So Much Better... With Franz Ferdinand! lesz) azért inkább azokat a dalokat hallhattuk vasárnap este, amelyek inkább emlékeztetnek az első lemez hangzására, az újítóbb hatású dalokat egyelőre koncerten még nem vállalták be a fiúk.

A szimpatikus, közvetlen és sztárallűröktől láthatóan mentes tagok pillanatok alatt remek hangulatot varázsoltak a nézőtérre, és azok a félelmek, miszerint a Kispál-koncert után esetleg kiürül a nézőtér az "ismeretlen" brit zenekar fellépésére, teljességgel alaptalannak bizonyultak. A zenekar pedig azt játszotta, amit nagyon tud: kétségtelenül nem túl bonyolult, viszont ellenállhatatlanul dallamos és táncra késztető dalokat, vagyis slágereket a legjobb fajtából. És ennél egy fesztivál Nagyszínpadára aligha kell több, főleg, ha olyan perfekt popdalok alkotják egy zenekar arzenálját, mint amilyeneket a Franz Ferdinand ír.

Az is hozzátartozott a jó koncerthez, hogy ezúttal a hangosítással sem volt semmi gond, nem úgy, mint például egy nappal korábban, ahol a Mando Diao egyébként korrekt fellépésének értékéből vont le sokat a csekély hangerő. Olyan műszaki baki sem hátráltatta a bulit, ami a Korn koncertjét vágta haza, ezért aztán a tömegszörfösök jelentették a leginkább zavaró körülményt.

Mindent egybevetve a Franz Ferdinand megmutatta, miért a legkeresettebb fesztiválzenekar manapság: tényleg energikus és felejthetetlen hangulatú koncertet adott, és aki nem a sajnos ugyanabban az időpontban játszó Hellacopterst választotta a Wan2 Színpadon, vélhetően nem bánta meg. Arról most inkább ne beszéljünk, hogy a kihívásokat kedvelő zenekar koncertje mekkorát változtathat vajon éppen a mi ezer sebből vérző könnyűzenei életünkön, mindenesetre aki akarta, láthatta, hogy a popzene jobb helyeken nem feltétlenül ugyanazt jelenti 2005-ben, mint itthon.

Inkei Bence