Apokalipszis, stadionrock, obszcén amazon

Lemezajánlónkban összevonunk több heti termést is, hiszen a nyári uborkaszezonban nem erőltetik meg magukat a kiadók és az előadók. Így ajánlhatjuk a Radiohead frontemberének, illetve legnagyobb rajongóiknak lemezét, egy világuralom előtt álló walesi rockzenekart és egy mocskos szájú amazont.

Thom Yorke: The Eraser

Várakozások: Bár idén a Radiohead ígért új nagylemezt, a dologból vélhetően már semmi nem lesz, és csak 2007 elején jelenik meg a milliók által régóta várt album. A zenekar ennek ellenére turnézik (így fellép majd a Szigeten is), és több új számot is játszik koncertjein, ám még a turné előtt a frontember, Thom Yorke a legnagyobb titokban felvett egy szólólemezt az együttes producere, Nigel Godrich irányításával.

Eredmény:Az Eraser elkészülésében nem működtek közre más együttestagok, így Yorke egyedül maradt a félelmeivel és a laptopjával. Ennek ellenére az anyag nem elszállt, atmoszférikus minimál techno, más szóval sok köze nincs például a Kid A című "kísérleti" Radiohead-lemezhez, hanem Yorke hosszú idők óta legszemélyesebb alkotásáról van szó, valódi dalokról, némi szolid "hálószoba-elektronikával" kísérve. A dalszövegekre és az énekhangra is igaz, hogy talán az OK Computer óta nem tűntek ilyen törékenynek és klausztrofóbnak.

Kiknek ajánlható: Azoknak, akiket az OK Computer óta kiadott Radiohead-albumok nem győztek meg, bár gitárt ne nagyon keressenek a lemezen (akik pedig azóta is kitartanak a zenekar mellett, azoknak nyilván kötelező).

Olyan, mint: Igen, pontosan olyan, mintha a világ sorsa miatt aggódó Thom Yorke-ot egyedül bezárták volna egy hétre egy stúdióba.

Muse - Black Holes And Revelations

Várakozások: Az új évezred egyik legnépszerűbb brit rockzenekara nagyon fiatalon futott be első lemezével bő hat évvel ezelőtt, és azóta sem tudja levakarni magáról a Radiohead hatását, nincs olyan kritikus, aki ne említené a Muse-szal kapcsolatban Thom Yorke-ékat. Való igaz, a zenekarvezető Matt Bellamy különösen éneklésén érződött mindez, de azért a Muse-nak megvolt a saját hangzása is. A trió a harmadik albumával, a progresszívrock-elemeket nagy számban tartalmazó Absolution-nal az egész világon a legnépszerűbb együttesek közé került, és három évig volt idejük tanakodni a hogyan továbbról.

Eredmény: Igencsak felszaladt a szemük a Muse-rajongóknak, amikor meghallhatták az együttes első új kislemezdalát, a Supermassive Black Hole-t. Na nem a tematikája miatt, hiszen Bellamy eddig is igencsak apokaliptikus szövegeket írt, hanem a kifejezetten táncos, sőt, egyenesen diszkós hangzása miatt. És ez nem kivétel, hiszen több számban is domináns a szintetizátor, illetve az elektronika, de rendkívül változatos az egész album. Bellamy éneke és a sokszor monumentális hangzás persze maradt a régi, de nem lehet a Muse-t azzal vádolni, hogy ne próbálna elszakadni az eddigi kliséitől.

Kiknek ajánlható: Nem biztos, hogy a régi Muse valamennyi rajongóját meggyőzi az anyag, de érdemes próbálkozniuk, még ha elsőre kicsit szokatlannak tűnik is majd. Akik eddig idegenkedtek az együttestől, azok is tehetnek egy próbát, bár a sokak szerint nyafogós énekhang továbbra is megszólalásig a Radioheadet idézi (ha meg nem, akkor a Queent).

Olyan, mint: Olcsó hasonlat, de nem lehet nem élni vele: szóval olyan, mint a Radiohead egy poszt-nukleáris diszkóban.