A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Christina Aguilera: vissza az alapokhoz és a listák élére

Vágólapra másolva!
A héten Christina Aguilera szinte mindenhol az első helyen debütált harmadik angol nyelvű albumával. Amerikában tette ezt úgy, hogy a lista első öt helyezettje új belépő, míg a briteknél most először áll a No. 1 pozícióban.
Vágólapra másolva!

Az európai kontinensen Ausztria, Hollandia és Svájc mellett természetesen Németországban is az első helyen debütált Christina Aguilera legújabb nagylemeze. Az amerikai sztárt a német soulénekesnő, Joy Denalane korongja követi a második helyen, ami Born & Raised címmel került a boltokba.. Áttörő sikerét még 1999-ben énekelte fel Mit dir címmel későbbi férje, Max Herre társaságában, ami a nyár egyik nagy slágere lett. Később közösen turnézott az FK Allstars elnevezésű csapattal, melynek a Freundeskreis mellett olyan tagjai voltak, mint Gentleman vagy Afrob. Első önálló lemeze 2002 júniusában debütált a lista nyolcadik helyén Mamani címmel. Azóta énekelt együtt Youssou N'Dourral, következő nagyobb sikerét azonban újra egy férjével közösen rögzített duettel, az 1st Liebe című dallal aratta. Az új anyag első kislemezeként kiadott Let Go a szólóban megjelent szerzeményei közül érte el a legmagasabb helyezést.

Forrás: MySpace

Joy Denalane


Míg a múlt heti listavezető, Jan Delay albuma három hellyel került lejjebb, addig Katie Melua ugyanennyit javítva került a hetedik helyre. Nyolcadikként debütált a listán a Madsen nevű német rockcsapat második, Goodbye Logik című lemezével. Az öttagú zenekar a '90-es évek második felében még Alice's Gun és Hörstuatz neveken lépett fel, zenéjük inkább a hard rock és a crossover irányába mutatott. 2004-ben újabb név és stílusváltás következett be a banda életében. Mivel hárman testvérek, ezért zenekarnévnek felvették a Madsen családnevüket, míg zenéjük populárisabbá vált, ami eredményeképpen tavaly májusban bemutatkozó albumuk a lista huszonharmadik helyén nyitott. A rajongóknak nem kellett sokat várniuk az új anyag megjelenésére, melyről a Du schreibst Geschichte című daluk eddigi legnagyobb kislemezsikerük lett.

Der fliegende Mann címmel került a boltokba Sebastian Hämer bemutatkozó lemeze, ami a tizenhatodik helyen nyitott. A kellemes soulhanggal megáldott énekes első, Sommer unseres Lebens című dalának producerei Moses Pelham és Martin Hass voltak, akik korábban Sabrina Setlur és Xavier Naidoo karrierjét is elindították. Sebastian eredetileg kaszkadőr szeretett volna lenni, ezen álmai azonban 2000-ben egy snowboardbaleset miatt szertefoszlottak. Zenei karrierjét egy Turn Up nevű együttesben kezdte, három évvel később pedig a ZDF Die deutsche Stimme 2003 elnevezésű tehetségkutató versenyén is részt vett. Bizonyára mára már nem bánja annyira akkori balesetét, hiszen első slágere egészen a kilencedik helyig kapaszkodott fel a listán. A Top 20-ba újra visszakerült DMX és Kelly Clarkson nagylemeze.

Forrás: www.madsenmusik.de

Madsen


Az ötvenes mezőnyben mindössze egy új jelzésű album kezdett, mégpedig a fent említett Lambchop korongja, amely a németeknél a harminckilencedik pozíciót szerezte meg. A kislemezlistán továbbra is Xavier Naidoo áll az élen, míg a legmagasabb belépő Marquess El Temperamento című dala. Az 1999-ben a Mambo No. 5-val tizenegy hétig élen álló Lou Bega új dala, a Bachata a századik helyen nyitott.

Idehaza továbbra is a Balatonhoz, azaz egy állóvízhez hasonlít az albumlista. Rúzsa Magdolna immár tizenkettedik hete áll az élen, legnagyobb kihívójának pedig a múlt héthez hasonlóan Matyi és a Hegedűs számít. Füles Mackó visszacammogott a harmadik helyre, míg nálunk Christina Aguilera a hatodik pozícióban debütált új korongjával. A Top 20 nagy előrelépője a Mese-Ház Napsugár című kiadvány, mely tíz pozícióval előrébb kerülve a tizenkilencedik. A közel huszonkét éve elhunyt Máté Péter a huszonkettedik helyen debütált Álmodj csak világ! című nagylemezével, melyen harminc eddig nem hallott szerzeményt hallhatunk az egyik legsikeresebb hazai előadótól. A kislemezeknél a spanyol és svéd listákhoz hasonlóan az Iron Maiden The Reincarnation of Benjamin Breeg című dala kezdett az élen.

Schantl László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!