Felnő a Take That, aggódik a Faithless

Ki gondolta volna, hogy egyszer a tinilányoknak táncoló cukifiúkból is férfi lesz? Márpedig így történt, Gary Barlow és a többiek homlokán megjelentek a ráncok, és ma már inkább Coldplay szeretnének lenni a Bee Gees helyett. Az élő fellépésein rendkívül energikus Faithless is visszavett kicsit a partizásból, és az új lemez inkább a világ igazságtalansága felett lamentál csendesen. Továbbá még kevesebb a metál, és több a dallamos rock az Incubus zenéjében, míg a Clipse csendben 2006 legjobban fogadott hiphoplemezét csinálta meg. Lemezajánló.

Take That: Beautiful World

Várakozások: A 1991-ben alakult Take That pályafutása során nyolc kislemeze listavezető lett Nagy-Britanniában, ahol az együttes nyitotta meg az utat más fiúcsapatok előtt (Westlife, Blue vagy az ír Boyzone). Gary Barlow, Jason Orange, Robbie Williams, Mark Owen és Howard Donald világszerte több mint 25 millió albumot adtak el, amivel a Beatles óta kereskedelmileg legsikeresebb angol együttes címét is kiérdemelték. 1996. február 13-án jelentették be feloszlásukat, aminek a híre sokkolóan hatott rajongóikra. Az együttes legismertebb tagja, Robbie Williams már az előző évben kiszállt a csapatból, azóta is külön utakon jár, és példátlanul sikeres szólókarrierjét sem volt hajlandó feláldozni, amikor tavaly először felmerült a Take That újjáalakulása. Így a csapat nélküle indult turnézni, és négyesben csinált új albumot is, miközben Robbie egy vegyes fogadtatású albumot jelentetett meg az ősszel (Rudebox). A Take That újraegyesülését sokan várták, és ebben az is szerepet játszhat, hogy a többi volt tagnak szólóban közel sem ment olyan jól, mint Williams-nek: Barlow és Owen eleinte arattak ugyan kisebb-nagyobb sikereket, de az új évezredre már lekerült a nevük a listákról.

Eredmény: A Take That nyilvánvalóan nem tehet úgy, mintha az a tíz év el sem telt volna. Míg a másik idén újjáalakuló brit popcsapat, az All Saints nagyjából ott folytatta új lemezén, ahol pár éve abbahagyta, addig a Take That nagyon helyesen felmérte, hogy a mai tinik helyett egykori rajongótáborukat kell megcélozni, vagyis azokat a lányokat, akik azóta már - velük együtt - ugyancsak felnőttek. És hogy mit hallgatnak a harminc felé közeledő brit lányok boybandek helyett? Főként melankolikus, rádióbarát popzenét, mondjuk a James Blunt - Dido - Coldplay háromszög határain belül, így aztán az új lemez irányvonala is ez lett, egy-két kivételtől eltekintve (ezek főleg Mark Owent dicsérik). Értelemszerűen a diszkós, többé-kevésbé nyíltan a melegklubok világát idéző klasszikus Take That is csak pillanatokra bukkan fel, de hát ne is csodálkozzunk, a tagok harminc feletti, felnőtt emberek, nem egynek közülük családja van, ez a dolgok rendje.

Kiknek ajánlható: A régi Take That-rajongók közül csak a valóban felnőtteknek, viszont az sem lehetetlen, hogy egyesek a James Blunt, Daniel Powter, Damien Rice-féle singer-songwriter vonalról tévednek a Take That táborába.

Olyan, mint: Harmincas, megkomolyodott fiatalemberek, akiken már rajta hagyta ujjlenyomatait az élet. Talán pont egy bajkeverő hiányzik közülük, akinek a keresztneve R-rel kezdődik...

Faithless: To All New Arrivals

Várakozások: A Faithless a kilencvenes évek közepe óta megbízhatóan szállítja a kellően popos dance slágereket, amelyek profi módon haladtak a korral, és az egymást már-már követhetetlen tempóban követő irányzatokat is túlélve a műfaj azon kevés előadója közé tartozik, amely még tíz év elteltével is tartja kezdeti népszerűségét. A Szigeten például egyértelműen a legjobban sikerült nagyszínpados produkciók közé szokás sorolni az övékét, amit mi sem jelez jobban, minthogy a Faithless fellépései rendre az egyik legzsúfoltabb nézőteret eredményezik a fesztiválon. Maxi Jazz, Sister Bliss és Rollo tavaly májusban egy válogatáslemezzel tették fel a koronát eddigi pályafutásukra, ám ez csak egy korszak lezárását jelentette, a zenekar története folytatódik tovább.

Eredmény: A To All New Arrivals-t állítólag a Faithless búcsúturnéjának indult koncertsorozat várakozáson felüli fogadtatása is ihlette, melynek hatására azt is elhatározták a tagok, hogy lesz még turné. A háborúellenes kislemezdal, a Bombs előlegezte meg az albumot, és a lemez legtöbb számához hasonlóan politikai-társadalmi kérdéseket feszeget, a Faithlesstől némiképp szokatlanul csendes, visszafogott körítéssel. A nagy, bombasztikus hangzású dance slágerek amúgy is elkerülik a lemezt, és Maxi Jazz is kevesebbet szerepel a megszokottnál, feltűnik viszont egy rakás sztárvendég, jellemzően a pop/rock világából, így a régi rokon, Dido mellett Robert Smith a Cure-ból, illetve a független amerikai zene egyik legnagyobb sztárja, a dalszerző-énekesnő Cat Power.

Kiknek ajánlható: Akik nem feltétlenül az élő fellépések frenetikus hangulatát keresik, hanem nyitottak a Faithless új irányára is.

Olyan, mint: A gondterhelt ember elektronikus tánczenéje.