Pink még él, Pistike pedig okos, de buta

Új, hetente jelentkező rovatunkban az újonnan megjelenő lemezek közül szemlézünk majd. Igyekszünk itthon és külföldön is szétnézni, és lehetőleg minél több műfajon belül. Az első alkalommal nem ragaszkodunk szigorúan ehhez a héthez, hanem a közelmúlt terméséből is válogattunk. Aki a Tankcsapda hétfőn megjelenő új albumát keresné a cikkben, azért nem fogja megtalálni, mert már külön cikkben foglalkoztunk vele.

The Streets: The Hardest Way To Make An Easy Living

Várakozások: A megtévesztően többes számú The Streets művésznevet választó Mike Skinner 2002 óta számít a brit urban szcéna királyának, amikor is Original Pirate Material című lemezével egy teljesen új műfajt ismertetett meg a nagyközönséggel. Bár Skinnert - aki szintén fehér és szintén rappel - előszeretettel nevezik a brit Eminemnek, az ő műfaja jóval kevésbé behatárolható, hiszen a hiphop mellett az elektronikus tánczene és a brit rock is hatással volt rá. A brit nagyvárosokban kallódó sok százezernyi kallódó fiatal életét megörökítő Skinner második lemezét, az A Grand Don't Come For Free-t már sztárként jelentette meg, és nagy kérdés volt, merre fordul a kritikus harmadik lemezével.

Eredmény: A Streets harmadik nagylemezén Skinner továbbra is saját élményeiből táplálkozik, ám a csóró kissrácból az évek folyamán gazdag popsztár lett, ennek megfelelően az album témája is ez, vagyis Skinner küzdelme a rockandroll életformával, úgymint drogok, alkohol, szerencsejáték-függőség és szex hírességekkel. Mindezt azonban továbbra is a rá jellemző öniróniával teszi, így a kockázatos témaválasztás ellenére újra sikerrel vette az akadályt, és a Never Went To Church című számban elhunyt édesapjának is emléket állít - ez lesz majd a következő kislemez.

Kiknek ajánlható: Bár a Streets annyira speciálisan angol, hogy a siker nem tűnt "lefordíthatónak", mégis egyre nagyobb a rajongóbázisa külföldön is. Így nemcsak az anglománok élvezhetik a lemezt, hanem mindenki, aki kíváncsi rá, mi az, ami talán még az Oasisnél is "britebb", mégsem hangzik ódivatúnak, sőt. Igaz viszont, hogy a hagyományos hiphop felől közelítő hallgatónak lehet, hogy próbára teszi a türelmét ez a műfajon jóval túlnyúló, barkácsalapokra történő szövegelés.

Olyan, mint: A Streets. De tényleg, nála csak ismeretlenebb lemezeket lehet felsorolni, melyekre Skinner világa hatással volt, míg az Eminem-párhuzam nem állja meg a helyét.

Gnarls Barkley: St. Elsewhere

Várakozások: A Gnarls Barkley egy olyan duó, amelynek tagjai már külön-külön is hírnevet szereztek maguknak korábban. A hiphop-producerként ismert Danger Mouse (azaz Brian Burton, aki a Beatles White Album-ának és Jay-Z The Black Album-ának The Grey Album című összemixelésével szerzett magának hírnevet két éve) producer volt a Gorillaz legutóbbi albumán, a nagyközönség számára leginkább tehát innét lehet ismerős, míg az atlantai neo-soul énekes, Cee-Lo Green sem ismeretlen az amerikai hiphop/R&B mezőnyben. Ők ketten fogtak össze tehát, és első számukkal rögtön történelmet írtak: a Crazy című szám április elején az első olyan number one sláger lett Nagy-Britanniában, amelyet csak letölteni lehet, fizikálisan megvenni nem - a dalt 31 ezren töltötték le legálisan a megjelenése hetében! A klasszikus soul inspirálta sláger után érthetően nagy kíváncsiság előzte meg az albumot.

Eredmény: A St. Elsewhere nem okoz csalódást, hasonlóan tágan értelmezi a hiphopot, mint a Crazy, és emellett újra felfedezi a hatvanas évek legendás kiadói, a Motown és a Stax nevével fémjelzett klasszikus soult - Cee-Lo szívből jövő éneke egyértelműen ezt a korszakot idézi. Burton pedig megmutatja, milyen lehetőségek rejtőznek a sablonos R&B és hiphop világán kívül is, rendkívül sokszínű zenei alapokat nyújt a dallamos énekmelódiákhoz. És van a lemezen egy meglepetés: a duó a nyolcvanas évek független zenei legendája, a Violent Femmes egyik számát is átdolgozza (Gone Daddy Gone).

Kiknek ajánlható: Tulajdonképpen mindenkinek. A fekete zenék kedvelőinek, legyen az a hiphop, az R&B vagy éppen a régi soul. De a popzenét műfajra való tekintet nélkül fogyasztókat is leveheti a lemez a lábáról, sőt, még a hiphoptól esetleg idegenkedő hallgatók is bátran tehetnek vele egy próbát.

Olyan, mint: Ha Damon Albarn helyett mondjuk a fiatal Wilson Pickett vagy Otis Redding énekelne a Gorillazban.

Inkei Bence