8. Queen (1986)
Budapest látott már viszonylag sok koncertet addigra (akkoriban a Dire Straits, Tina Turner vagy a Jethro Tull is járt erre), de igazi show-t még nem varázsolt ide senki. A Queen viszont 1986. július 27-én megmutatta, milyen egy igazi mamutkoncert, és vélhetően nemcsak a Népstadion megtöltő 70 (más források szerint 80) ezer ember emlékszik a koncertre, hiszen akkor még az is lépten-nyomon a Queenbe ütközött, akit egyáltalán nem érdekelt Freddie Mercury és csapata. 12 kamion hozta a nálunk még soha nem látott mennyiségű felszerelést, a gigantikus színpad elemeit, a 100 ezer watt teljesítményű hangberendezést, és minden mást, ami egy ilyen szuperkoncerthez kellett (igaz, például Waszlavik Gazember László visszaemlékezése szerint közel sem volt olyan hangerő, amilyet várni lehetett volna).
A koncertről film is készült, de az este legemlékezetesebb jelenetét a tévében is ismételgették még sokáig, nevezetesen Freddie Mercuryt, ahogy a Tavaszi szél vizet áraszt-ot énekli akusztikus gitárral kísérve. A Queen ugyan addigra túl volt már a legfontosabbnak tartott lemezein, de kétségbevonhatatlanul a világ egyik legnépszerűbb rockzenekara volt, az egy hónappal a koncert előtt megjelent A Kind Of Magic című nagylemeze sokfelé vezette a listákat. A közönség - melyben még viszonylag friss élményként maradhatott meg a Queen egy évvel korábbi, nagysikerű fellépése a Live Aid-en - természetesen végigénekelte a még a vasfüggönyön innen is jól ismert slágereket, csak a stadionba való bejutásnál nehezményezték sokan a bebocsátással járó tolongást, lökdösődést. De ekkora tömeg és ekkora show esetén ez volt a legkevesebb.
9. Human Rights koncert (1988)
Bár már igen csak közelgett a rendszerváltás, még mindig volt ki nem mondott téma bőven Magyarországon, így bizonyos fokig furcsa, hogy egy egypártrendszerre épülő, diktatórikus országban az emberi jogokért rendeznek szuperkoncertet. Mégis így volt, és jött Bruce Springsteen, Peter Gabriel, Sting, és az akkor még ismeretlen Tracy Chapman, akiket a Hobo Blues Banddel és Bródy Jánossal együtt tekinthetett meg a Népstadion közönsége (ez természetesen teltházat, csaknem 90 ezer embert jelentett akkor, pedig nem volt éppen túl kegyes az időjárás az eseményhez). Az Emberi Jogok Nyilatkozatának negyvenedik évfordulójára rendezett koncertsorozat London és Párizs után érkezett Budapestre, szeptember elején.
A 250 forintos jegyár akkoriban igen soknak számított, de ennyi világsztárt egy este még sosem láthatott addig az ország (azóta se nagyon), ezért nem volt kérdés, hogy megéri. Peter Gabriel például úgy adott emlékezetes koncertet, hogy nem is a saját zenészei, hanem Springsteen E-Street Bandje játszottak vele, de ez őt nem igazán zavarta (érdekesség, hogy Gabriel korábbi zenekara, a Genesis egy évvel korábban járt Budapesten, természetesen már nélküle). Utána lépett a színpadra az akkor még hosszú, lobogó szőke hajjal rendelkező Sting, aki a They Dance Alone című dalát magyarul énekelte el. Végül az est fénypontja (már jóval éjfél után) a Boss, azaz Bruce Springsteen fellépése volt, aki mindig is szívesen állt a szabadságjogok mellé, de nem elsősorban ezért, hanem hihetetlen energiája miatt aratta talán a legnagyobb tetszést a közönséget is bevonó műsora, melyet szerte Kelet-Európából érkeztek rajongók, hiszen Budapest volt a turné egyetlen állomása a vasfüggönyön túl.
10. Nirvana (1989)
Számos olyan híres koncert van a rocktörténetben, amelyen ha tényleg mindenki ott lett volna, aki utólag állítja, a közönség tényleges létszáma sokszorosa lett volna a valósnak. Nálunk a Nirvana fellépése tartozik ide, hiszen a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású és máig rendkívül népszerű zenekara ekkor még kezdő együttesként, a Tad nevű, szintén Seattle-i rockzenekarral együtt érkezett Budapestre, és adott egy nem túl sikeres műsort a Petőfi Csarnokban, 1989. november 21-én.
A koncert alig félórát tartott, és technikai nehézségek is hátráltatták, nem csoda, hogy a teljesen ismeretlen és meglehetősen fásultnak tűnő együttes keveseket hozott lázba. Két-három évvel később már teljesen más lett volna a helyzet, de ezt aligha kell bizonygatni, hiszen a Nirvana sztoriját mindenki ismeri. Annál kevesebben tudják, mi lett az este fő zenekarával, a Tad-del, amely egyébként ugyanazokkal a producerekkel dolgozott, mint a Nirvana (Butch Vig és Steve Albini), de belőlük nem sikerült előhozni semmilyen pluszt. A grunge idején a Tad népszerűsége is megnőtt, de sosem tudott betörni az élvonalba (legsikeresebb albuma, az 1993-as Inhaler sem került fel a Billboard Top 200-ra). A több kiadóval is szerencsét próbáló együttes túlsúlyos frontembere, Tad Doyle végül 1997-ben unta meg a sziszifuszi küzdelmet, és feloszlatta a bandát, melyről ma már alig hiszi el bárki is, hogy egykor a Nirvana volt az előzenekara.