Eredményesen váltott a Linkin Park

Vágólapra másolva!
A hét nagy nyertese az év legjobb amerikai debütálásával indító Linkin Park, amely hosszú idő óta az első olyan, globális sikert felmutató zenekar, mely mind a négy, általunk vizsgált albumlistán az első helyen nyitott. Hogy ezen kívül miről szólt még a hét? Nos, Rufus Wainwright poperájáról, a Wilco country rockjáról és a Megadeth sokadik hangfalrobbantó prédikációjáról.
Vágólapra másolva!

Az USA-ban ezen a héten ugyan nem sok újdonság került a boltokba, viszont az a kevés, ami érkezett, mindjárt a lemezeladási lista élmezőnyét bolygatta meg. A Top 10-ben a bejegyzések fele lecserélődött, így öt új belépőt találunk a legjobbak között, amelyek néhány kereskedelmileg fajsúlyos nevet is felsorakoztatnak. Általánosságban véve elmondhatjuk, hogy Amerikában nem feledkeznek meg azokról, akiknek legalább egyszer volt már nagy dobásuk, és mindenki kap esélyt arra, hogy új oldalát mutassa meg. Ezt teszi ugyanis a Linkin Park és a Wilco is, akik ugyan más-más stílusban, de egyaránt új vizekre evezve domborítanak. Ez ugyan nem feltétlen jelent zenei forradalmat, de ez az eladási adatok tekintetében, mondhatni, mellékes.

Az értékesítési rangsor élére érkezett meg az egykor nu metal bálványként berobbanó Linkin Park új lemeze, a Minutes To Midnight. A gimis barátságokból indult, több elutasítás után kiadóra talált zenekar 2000-ben robbant be a köztudatba, amikor kiadta a Hybrid Theory című debütáló lemezét. Ezzel nem csak saját nevét, de az akkor reneszánszát élő nu metal stílust is berobbantotta a köztudatba és a mainstream világába. Több kortárs zenekarral ellentétben a Linkin Park nem szorult perifériára a metal bélyegét viselve, így világszerte hatalmas siker lett, és a tömeghisztéria legalább annyi elkötelezett koncerteken első sorban ájulásig sikoltozó lányt produkált, mint ahány anti-rajongót. Az első album a nu metal legnagyobb példányszámban eladott lemeze lett, a 2001-es év összesítetten is legjobban fogyó kiadványa az USA-ban, a 21. század legkelendőbb debütáló anyaga, és mára tízszeres platina, vagyis gyémánt minősítést ért el csak az Egyesült Államokban.

Ezekre az alapokra építkezett ez együttes a továbbiakban: adtak ki remix lemezt, új stúdióanyagot, legutóbb pedig a rapmogul Jay-Z közösködött velük turnén és lemezen egyaránt, a próbálkozások pedig sorra elsők lettek a Billboard listáján. Némi kitérő, hatásszünet és az énekes Mike Shinoda rapalbuma után újra összeállt a csapat, hogy felvegyenek egy új sorlemezt. A most megjelent Minutes To Midnight már alaposan megágyazott magának a What I've Done című számmal, ami hetedikként érte el legjobb helyezését az összesített slágerlistán két hete, míg a mainstream és modern rock kategóriákban továbbra is az élen áll.

Az aktuális lemezlistán a második helyet szerezte meg Tank, akiről neve és keménykötésű külseje alapján azt gondolnánk, hogy valamelyik rapbanda sokat próbált gengsztereinek egyike, holott másról van szó. A sportolói karrier helyett a zenét választó énekes ugyanis az érzelmes R&B képviselője, és közelebb áll a templomi kórushoz, mint az utcai rímeléshez. A mostani Sex, Love & Pain című lemeze már harmadik a sorban, és a legjobb eddigi teljesítménye: amellett, hogy megismételte a debütáló album R&B/Hip-Hop listás elsőségét, még az összesített rangsorban is második lett, ezzel öt helyezéssel felülmúlva az eddigi rekordját.

Forrás: [origo]

Wilco


A klasszikusnak számító produkciók sorát erősíti a negyedik pozícióban feltűnő Wilco, amely Sky Blue Sky című közepeset szóló, de hibátlan, melankolikus country popzenét prezentáló kiadványával jelentkezett. Az album a korai megjelenések feledhető kereskedelmi forgalmához és a legutóbbi koncertlemez közepes teljesítményéhez képest nagyot alakít, de még az eddigi legjobb helyezést is megújítja. Ez előtt a legkelendőbb Wilco lemez a 2004-es A Ghost Is Born volt, amely eddig az egyetlen Top 10 belépője volt a csapatnak, és a nyolcadik helyen érte el az egyéni csúcsot. A mostani eladások szerint még egy további új belépőt találunk a legjobb öt között, ami Gretchen Wilson nevéhez fűződik. A hét kötelező country újdonságát ezúttal az a Wilson hozta, aki 2004-es Redneck Woman című dalával mindjárt bevéste magát a stílus reménységei közé, és mostani kiadványán már dalszerzőként is magas hatásfokon dolgozik. Eddigi nagylemezei ugyan jobban szerepeltek az stílusfüggetlen, összesített eladási listán (2004-ben második, majd 2005-ben első volt), de saját műfajában most is megszerezte a csúcspozíciót.

A jelenlegi Top 10-ben még egy új belépőt találunk, méghozzá a thrash metal nagy öregeinek egyike, a Megadeth jelentkezett újdonsággal United Abominations címmel. A '80-as évek eleje óta számos tagcserét megélt zenekar legutóbbi kiadványa után ugyan bejelentette, hogy ennyi volt, és nem tovább, egy újabb átalakulás után mégis fenntartották a Megadeth nevet, és most piacra dobták a 12. stúdiólemezt. Az erőfeszítés nem is tűnik hiábavalónak, hiszen a csapat 1994 óta nem szerepelt olyan jól, mint most. Akkor tudtak ugyanis legutóbb beférkőzni a legjobb tíz közé Youthanasia című albumukkal, amelynek helyezését ugyan felülmúlni nem sikerült, de még így is messze ez a legeredményesebb produkciójuk az elmúlt évtizedben.

Forrás: [origo]

Megadeth


Új belépő a lista hátralevő részén legközelebb a 23. pozícióban található, ahol a teátrális popot játszó, kanadai Rufus Wainwright nyitott új lemezével, a Release The Stars-szal, ezzel elérve élete legjobb eredményét a Billboardon. Az előzőhöz hasonlóan vegyes, klasszikus zenei és downtempo gyökerekből is táplálkozó Pink Martini jelentkezett még újdonsággal: a Hey Eugene! a 30. Ezeken kívül és ötvenen belül még egy friss megjelenés van, amely a Shrek harmadik moziepizódjának filmzenéit tartalmazza, és a 44. helyen található.

Slágerek tekintetében helyet cserélt az előző heti első és második helyezett, így ismét a Maroon5 vezeti a listát a Makes Me Wonder-rel, a T-Pain és Yung Joc által közösen előadott Buy U A Drank pedig az ezüstérmes. A dobogó harmadik fokán változatlanul Avril Lavigne kapaszkodott meg a Girlfriend című számával. A slágerlista egyetlen új belépője a héten Enrique Iglesias, aki a Do You Know?-val a 33. helyet tudta megcsípni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!