A Bon Jovi elveszett a countryban

Nashville-ben, a country fővárosában vette fel legújabb lemezét a Bon Jovi, a végeredmény ezek után nem is meglepő. A Queens Of The Stone Age újabb érvet sorakoztat fel amellett, hogy az egyik legfontosabb modern rockzenekar, míg a Dream Theater zenészvirtuózai ismét a hosszú kompozíciókban érzik otthon magukat. Nem talált megfelelő dalszerzőt magának a Sugababes volt énekesnője, Mutya Buena, viszont eddigi leghallgathatóbb lemezét készítette el Dizzee Rascal. Lemezajánló.

Dizzee Rascal: Maths and English

Várakozások: Dylan Mills egy évvel a Streets sikere (2002) után robbant be a köztudatba, és a Dizzee Rascal művésznevet választotta. Míg a Streets a brit nagyvárosi fiatalok millióinak életét dokumentálja lemezein, addig Dizzee London egyik legveszélyesebb negyedéből jön, ahol az emberéletet olcsón, viszont a túléléshez szükséges kemény drogokat igen drágán mérik. Dizzee-nek meg is volt mindene, ami a hitelességhez kell: csonka család, fiatalkori bűnözés, problémák a suliban. Egyik tanárának köszönhetően mégis belekóstolhat a zenébe, és nemsokára már számítógéppel gyárt alapokat magának, melyek egyrészt a UK garage hatását viselik magukon, másrészt pedig az amerikai példaképektől lesi el a rappelés fortélyait. A Roll Deep Crew nevű kollektíva tagjaként szerez nevet a londoni színtéren, és 18 éves korában már meg is jelenik első lemeze, a Boy In Da Corner. Rajta ijesztően minimalista alapok, Dizzee egészen sajátos stílusú, sokak számára már irritáló tónusú szövegelésével súlyosbítva. Az alig érthető dialektusban elhadart szövegek is sokkolóak, először kerül a slágerlistákra a kelet-londoni pokol. A lemez 2003 legnagyobb durranásainak egyike, megkapja a Mercury-díjat, a kritikusok kivétel nélkül ajnározzák. Felbukkan egy Basement Jaxx-slágerben is, majd nem sokkal később ki is adja a folytatást. A Showtime egy fokkal könnyebben emészthető az első lemeznél, és már otthonosan be is sétál a brit top 10-be. A brit urban zene legmenőbb vadhajtása az elmúlt években a garage-ből kinőtt, agresszívabb és keményebb, hiphoposabb grime lett, melynek Dizzee a kulcsfigurája.

Eredmény: Harmadik lemezén Dizzee továbbmegy azon az úton, melyen a Showtime-mal indult el, vagyis még könnyebben emészthető, még poposabb lett az új anyag. Persze az már látható, hogy bankot ezzel sem fog robbantani: hiába tartották néhány éve Dizzee-t a legnagyobb tehetségnek a brit popzenében, az első ligába eddig nem sikerült feljutnia, legalábbis a lemezeladások és a népszerűség tekintetében. Hozzá hasonlóan a grime sem lett a korszak uralkodó műfaja, így a még mindig csak 22 éves rapperről lekerült a teher, amit még a debütáló album által kiváltott hisztéria pakolt rá, noha érzékelhetően szeretne megragadni az elitben. Ha másból nem is, a két sztárvendégből már következtethetünk erre, hiszen a legújabb brit szupersztárok közül ketten is feltűnnek a lemezen: Alex Turner az Arctic Monkeysból és tiszteletét teszi Lily Allen is. Dizzee kicsit visszavesz, ami azért jó, mert a korábbi lemezein már sokszor fárasztó, sőt, idegesítő volt a szünet nélkül pörgő nyelve, és bár így a technikája már annyira nem egyéni, mégis sokkal hallgathatóbb. Eközben a korábban jobbára egységesen minimalista alapok helyett itt már jóval eklektikusabb a körítés, rockos gitárok ugyanúgy vannak, mint a tengerentúli hiphopot idéző elemek. Ugyan a lemez távolról sem tökéletes (néhány szám csak az idő kitöltésének tűnik), de mégis ez az, amivel esetleg érdemes elkezdeni az ismerkedést Dizzee Rascal zenéjével, főleg, ha a korábbi albumokba beletört a bicskánk.

Olyan, mint: Dizzee végre jobb környékre költözik a gettóból.

Kiknek ajánlható: Aki szerint nincsenek jó hiphoplemezek Amerikán kívül.