Sziget: már túl a nehezén

Az eső csak fenyegetőzött, a Faithless viszont nemcsak ígérgette magát, hanem fel is lépett, így aztán 63 ezren csak kimentek a Szigetre vasárnap, ahol a brit dance sztárokon kívül láthatták még Sinead O'Connort, a Razorlightot és annyi franciát, mint amennyi az 1809-es győri csata óta nem volt az országban.

Komoly esély mutatkozott rá vasárnap délután, hogy az egész Sziget egy összefüggő sártengerré változik, hiszen ijesztő külsejű zivatarfelhők fedték be a horizontot, de szerencsére csak néhány cseppre futotta, az igazi özönvíz elmaradt. És ezzel talán ki is jelenthetjük, hogy túl vagyunk a nehezén, mert egyrészt már csak két nap van hátra, amit fél lábon is ki lehet bírni, másrészt pedig vége az esős időszaknak, az előrejelzések újra nyarat ígérnek.

Meglepő, hogy még sokak számára meglepetés, milyen sok külföldi jár a Szigeten, pedig ez csak az évek óta tartó trend folytatása: ma már tényleg kockázat nélkül ki lehet jelenteni, hogy a döntő többség külföldről - Franciaországból, Hollandiából, Olaszországból és még ki tudja, honnét - jött. Aki mondjuk szeretne venni egy pizzaszeletet, és történetesen nincs rajta "Tankcsapda" feliratú póló, az jó eséllyel számíthat arra, hogy angolul kérdezik meg, mit is szeretne fogyasztani. Ez végül is önmagában nem baj, viszont ennek következményeként egyre kevesebb ismerőssel futhatunk össze spontán, hiszen elvesznek ők is a globalizált tömegben.

És hogy mi történt vasárnap? Ami a Nagyszínpadot illeti, ott talán kijelenthető, hogy nem ezen a napon volt a legerősebb a felhozatal, de azért volt érdekesség bőven. A francia Babylon Circus kezdte a műsort délután, és a döntően reggae-s alapú, mediterrán mulatós zenéjével (mellyel egyébként simán felfért volna az iWiW Világzenei Nagyszínpadra) táncoltatta meg azokat, akik odagyűltek meghallgatni.

A cirkusz után az a Razorlight következett, amelyet momentán kevés fesztiválon tennének Sinead O'Connor elé, de itthon még az ír énekesnő a nagyobb név. A két svéd taggal megerősített brit rockzenekar, a fehérbe öltözött Johnny Borrell vezetésével rögtön az elején lejátszotta két legnagyobb slágerét (In The Morning, Golden Touch), és élőben is alátámasztotta azt a véleményt, miszerint az együttes sokkal inkább játszik amerikai jellegű rockzenét, sem mint tipikus brit gitárpopot. A Bruce Springsteent idéző énekesi manírok csak tovább erősítették ezt a benyomást, de ha valaminek, akkor az ilyen típusú stadionrocknak feltétlenül helye van egy rockfesztivál nagyszínpadán.

SineadO'Connorral kapcsolatban eleve kérdéses volt, hogy zenéjével 2007-ben alkalmas-e arra, hogy életet leheljen a Nagyszínpad előtt gyülekező közönségbe, és nem igazán tudta elhessegetni ezeket a kételyeket. A koncert első fele eleve a Nagyszínpad történetének talán leghalkabb fellépése volt, magát Sineadet is alig lehetett hallani. A közönségnek itt is kellett pár szám, amíg leesett, hogy itt nem egy beindulós koncertet fog látni, ám akik maradtak, azoknak az énekesnő igyekezett maximálisan megfelelni, és még legnagyobb slágerét, a Nothing Compares 2 U-t is elénekelte, pedig ezt elég ritkán teszi már meg mostanában.