Augusztus 26-án, a londoni O2 Arenában fejezte be a jó két évig tartó Bigger Bang turnéját a Rolling Stones, és ezzel egy időben máris több feltételezés látott napvilágot arról, hogy ez a londoni koncert nemcsak ettől a turnétól jelentett búcsút, de egyben az együttes búcsúja a turnézástól is.
A nemzetközi sajtó már azt is tudni vélte, hogy az együttes hivatalosan is be fogja jelenteni, hogy vége a koncertezésnek, mégpedig azért, mert a tagok már "túl öregek" ahhoz, hogy még egy ilyen nagyszabású turnét végignyomjanak. "Azt mondták nekünk, hogy ez az utolsó turnéjuk" - szólaltatott meg egy név nélkül nyilatkozó forrást a Daily Telegraph. "Egy Stones-világturné szervezése éveket vesz igénybe, Mick és Keith pedig már a hetvenhez közelítenének, mire még egyszer készen állnának arra, hogy turnéra induljanak."
A 64 éves Mick Jagger és a nála egy évvel fiatalabb Keith Richards mellett egyébként a 66 éves Charlie Watts és a hatvanéves Ron Wood alkotja még a Stonest, amely eddig 200 millió lemeznél is többet adott el világszerte, és teltházas koncertek ezreit adta már el az elmúlt négy és fél évtizedben.
Ezek után jelent meg Ron Wood nyilatkozata arról, hogy eszük ágában sincs abbahagyni a turnézást, és csak egy kis pihenő kell nekik ahhoz, hogy valamikor a nem túl távoli jövőben ismét felvegyék a fonalat. "Soha nem állunk le!" - fogadkozott a The Sunnak a gitáros.
Pedig van, akik szerint már abba kéne hagyni, legalábbis több svéd újság is lesújtóan nyilatkozott a Stones göteborgi koncertjéről, és most Keith Richardsnál ezzel be is telt a pohár. Igaz, az Expressen nevű bulvárlap szerint a pohár a koncert előtt is tele volt, legalábbis a gitárost a "szuperrészeg" jelzővel illették, mire Richards - állítása szerint életében először - nyílt levélben követelt bocsánatkérést az újságíróktól "a zenekartól és valamennyi svédországi rajongótól".
Mindenesetre lehet, hogyha más nem, akkor a bizonyításvágy lesz annyira erős a zenészekben, hogy csak azért is megmutassák, még a hatvanas éveik második felében is képesek több tízezer embert szórakoztatni. Hogy lesz-e még alkalmuk erre vagy sem, az több tényezőtől is függ, ez viszont akkor is remek alkalom arra, hogy meghallgassuk a Stones koncertlemezeit, hiszen ilyenből jó pár megjelent az együttes hosszú karrierje alatt. Ezek közül választottunk ki most négyet, melyek talán a legjobbak a Wood-érából.
A Stones 1975 és 1977 közötti koncertjeinek legjavából válogat ez a dupla kiadvány, amely 1977-ben jelent meg. Eredetileg csak az európai-amerikai turnén játszott dalok kaptak csak volna helyet a kiadványon, melyet később kiegészítettek néhány klasszikus rhythm & blues feldolgozással is. Ezeket a torontói El Mocambo klubban játszotta a zenekar 1977-ben, egyebek közt Muddy Waters Mannish Boy című dalát és Chuck Berry Around and Around-ját is, közülük öt került fel a lemezre.
Tévéműsor a Stones-szal a Love You Live idején
Egyébként is, a lemezhez kapcsolódó leghíresebb történetek is ehhez a torontói állomáshoz kapcsolódnak, hiszen itt kapcsolta le a kanadai rendőrség Keith Richardst egy jókora adag heroinnal. Az is ekkor történt, hogy az akkori kanadai miniszterelnök, Pierre Trudeau felesége, Margaret is megjelent a koncerten, hogy aztán rövid viszonyba bonyolódjon Ron Wooddal (ekkor már nem élt együtt a nála harminc évvel idősebb férjével). A Stones két koncertet is adott Torontóban, melyek közül az első a tagok saját bevallása szerint sem volt az igazi, a második viszont fantasztikusan jól sikerült, és erről meggyőződhetnek mindazok, akik meghallgatják azt a bizonyos öt számot a lemezen.
1981-es amerikai turnéjának legjavát sikerült ezen a lemezen megörökíteni, hogy csalétekül szolgáljon a Stones következő évi, európai turnéja előtt. Érdekes, hogy a tagok akkor még csak a harmincas éveik második felében jártak, mégis, a cím (magyarul Csendélet vagy Csendes élet) már egyfajta ironikus visszavágás azoknak, akik már akkor is azzal bosszantották a zenekart, hogy túl öregek a rock & rollhoz.
Jaggerék a Still Life idején
Szokatlan módon nincs a lemezen szám az akkor aktuális Stones-lemezről (Tattoo You), van viszont egy Miracles-feldolgozás (Going To A Go-Go). Bár a Still Life-ból némiképpen hiányzik az a dögösség és energia, amely mondjuk a Love You Live-n hallható, mégis megmutatja, hogy a már húsz éve létező zenekar még mindig bőven felveszi a versenyt bárkivel a legjobb koncertzenekar címért.