A dalokhoz tért vissza a Radiohead

Bár az új Radiohead-lemezzel kapcsolatban nem az a fő kérdés, hogy milyen, azért mi mégis meghallgattuk, és nem is bántuk meg. A tagcsere után kicsit bizonytalanná vált a Sugababes, amely azért így is leszállít néhány potenciális slágert, míg Jennifer Lopez megmutatja, milyen poplemezt eredményezhet egy boldog házasság. Kid Rock visszakanyarodik a sikert meghozó formulához, Robert Wyatt semmihez nem hasonlító zenét csinál továbbra is, míg Péterfy Bori jó poplemezzel kezdi meg az Amorf Ördögök utáni életet. Lemezajánló.

Radiohead: In Rainbows

Várakozások: Amikor nyilvánosságra került a lemez megjelenési dátuma és rendhagyó terjesztési módja, már egyértelmű volt, hogy lehet az új Radiohead-album akármilyen, a közvéleményben főleg az előbbiek miatt marad emlékezetes a jövőben. Talán még van olyan, aki nem tudja: a lemez egyelőre csak letölthető formátumban jelent meg, közvetlenül az együttestől lehet megrendelni, és nem szabtak meg árat hozzá, hanem helyette a "vásárló" dönti el, mennyit is áldoz a lemezre. Ha nulla fontot, akkor ingyen kapja meg a lemezt, így nem csoda, hogy az In Rainbows kapcsán felmerülő leggyakoribb kérdés manapság nem az, hogy milyen, hanem az, hogy mennyit fizettél érte (az első adatok szerint a vásárlók harmada töltötte le ingyen a lemezt, átlagosan egyébként 4 fontot fizettek az albumért). Thom Yorke és négy bűntársa vélhetően ezt is belekalkulálták, amikor ezt az úttörő terjesztési módszert választották - különben is, mivel a Radiohead olyan zenekar, amely a kritika szemében egyszerűen képtelen hibázni, nem valószínű, hogy túl sokat kockáztattak volna ezzel a húzással. Az utóbbi tíz év egyértelműen legelismertebb együttese azok után, hogy megcsinálta az utolsó "kanonizált", "klasszikus" albumot (OK Computer), majd a hallgathatatlanság határaiig elmerészkedve is kereskedelmi sikert aratott (Kid A), érezhetően kicsit megtorpant, és sem az Amnesiac, sem pedig 2003-as Hail To The Thief nem mutatott semmi komolyabb újítást, a zene helyett ezúttal a terjesztés forradalmasítását tűzte ki célul.

Eredmény: Essen akkor pár szó a zenéről is, noha a lemezvásárlók első észrevétele egyöntetűen a lemez alacsony hangminősége volt (160 bit/s bitsebesség), főleg, hogy ez csak szerdán, az album megjelenésekor derült ki, nem pedig akkor, amikor előzetesen leadták a rendelést. Bár a dalok többsége koncertfelvételekről már ismerős lehet a rajongók számára, azért így, ebben a hangszerelésben még senki sem hallhatta. Igen, nem tévedés, dalokról van szó, amit azért fontos hangsúlyozni, mert az OK Computer után a zenekar bevallottan elfordult a hagyományos popzenei struktúráktól, ám az In Rainbows-szal most mégis tett egy nagy lépést a kilencvenes évek Radioheadje fémjelezte zenei világ felé. Bár a nyitó 15 Steps futurisztikus alapjai és a Bodysnatchers gitárgyilkolása kicsit idézik az absztrakt hangkollázsokat is, de aztán átveszi az uralmat a melódia, és majdnem az összes többi dalt nyugodt, már-már finom zenei világ uralja. Még ott is, ahol Yorke indulatai kicsit elszabadulnak (Jigsaw Falling Into Place), inkább az OK Computer baljós melankóliája idéződik fel, semmint az utána következő kaotikus kísérletezés. Helyenként kifejezetten szép lemez az In Rainbows (különösen a Nude és a Faust Arp tartozik ebbe a kategóriába), noha akiket idegesítenek Yorke énekesi manírjai, azok most sem fogják elnézni neki ezeket. Még ha közel sem olyan megrendítő erejű lemezről van szó, mint az OK Computer volt, mégis az utóbbi tíz év legkönnyebben emészthető Radiohead-lemeze született meg, és el lehet mondani azt is, hogy az In Rainbows egyáltalán nem érdemtelenül került az újságok címoldalára, erről a lemezről nemcsak az ára miatt érdemes beszélni.

Kiknek ajánlható: Akik az utolsó három lemez hatására elfordultak a Radioheadtől.

Olyan, mint: A Radiohead, amint ismét hallgatható zenét próbál csinálni.

(IB)