Táncos temetés az éledező budapesti klubszíntérről

Két évvel ezelőtt többek között azzal a törekvéssel indította útjára a kultúrtárca a PANKKK (Program a Nemzeti Könnyűzenei Kultúráért) elnevezésű programot, hogy kezdő zenekaroknak nyújtson segítséget abban, hogy a nagyközönség elé juttathassák produkciójukat. Nos, idén huszonöt pályázó zenekar kapott anyagi segítséget ahhoz, hogy elkészítse első nagylemezét, és közülük most a napokban jelent meg két együttes, a Hangmás és az EZ Basic debütáló albuma is, és mivel valamennyire szintén ide sorolható a független budapesti gitárszíntér egyik prominens zenekara, az Óriás is, az ő bemutatkozó EP-jüket is meghallgattuk a másik két lemez mellett. Egyiket sem bántuk meg.

A fentebb tárgyalt formációkhoz képest jóval fiatalabb Óriással kapcsolatban szerencsére nem kell ismét a posztpunk meghatározást előhúzni, de talán az emót sem feltétlenül, jóllehet a zenekar alapjai a klasszikus 'érzelmes-hardcore'-t a lazább, indie-rockosabbik végéről megfogó Annabarbi környékén találhatóak. A kétezres évek első felének egyik meghatározó klubcsapata ugyan 2005-ben beadta a kulcsot, de a tagok szerencsére nem hagytak fel a zenéléssel; az énekes-gitáros Egyedi Péter és a basszusgitáros Örményi Ákos rövid úton összehozták, a kezdetben még csak hobbi-garázszenekarként funkcionáló Óriást, először a Kispál és a Borzban is megfordult Michael Zweckerrel, később pedig az Isten Háta Mögött dobosával, Hortobágyi Lászlóval kiegészülve. Bár ő idén tavasszal, anyazenekarának hívószavát követve Írországba költözött, hamar meglett az utánpótlás a Sun Workshop ütős, Nagy Dávid személyében, a talán már nem is olyan sokára érkező nagylemezt megelőlegező/beharangozó, ötszámos, címnélküli EP pedig már - ingyenesen - le is tölthető a zenekar honlapjáról.

Aki többé-kevésbé tisztában van az Annabarbi munkásságával (azon belül is pedig Egyedi Péter zenei világával), azt nem fogják különösebb meglepetések érni, mindazonáltal akad néhány szembetűnő különbség a két zenekar hangzásvilága és hozzáállása között. Bár az Annabarbi sem volt soha egydimenziós emobanda, az okosan megírt, klassz kis garázs-pop fuvallatok között azért mindig akadt hely hisztérikus érzelemkitöréseknek, zaklatott gitársikálásoknak és "összetört szívű, magányos vesztes" perspektívából írt, szívhez szóló, férfias emo-szerenádoknak.

Az utóbbi vonal szerencsére megmaradt, de a fentiekhez képest az Óriás jóval letisztultabb és hagyományosabb, lassú és gyors számokban egyaránt remekelő, frappáns és alapvetően az amerikai-iskolát követő indie-rock zenekar, egy jó adag popérzékenységgel megfejelve (ami persze már az Annabarbiban is megvolt). Talán az EP utolsó két száma a leginkább izgalmas, de a drámai, agyontorzított riffben kicsúcsosodó, a klasszikus halkan/finoman-hangosan/üvöltve vezérelvet követő Hangtörő vagy a zakatolós, Foo Fighters-féle power-punk vonalon mozgó A gyémánt-szén féle anyagok halmaza mellett a többi dal is jóval több, mint ígéretes.

Sz. Sz. Csaba