Aki szabadon éltek, dolgoztak. A tanulás fázisai.
Na, Botond, mit fogsz nekünk szavalni? Pörzse Sándor konferál.
Nikolett a versmondó versenyen, a mikrofon takarásában.
Még gyerekek. Előd az osztályteremben, Kristóf a kanapén, Buba az interneten, kamasz fiú gitárral.
És egy klasszikus a kilencvenes évekből. Boér Ferenc színművész erős kezdés után fokozatosan jut el a csúcspontra a Magiszter műsorában, közben meglepő kérdéseket fogalmaz meg.
Még mindig a kilencvenes évek: a Croon együttes a Kölcsey Gimnáziumból, Nyíregyházán, kabátban és szintivel.
A felnőtt kor. Ferenczy Csongor a meggyőzés erejével, négyszemközt.
Eszenyi Enikő több oktávnyi érzelmen zongorázik, az egykedvűségtől a hisztériáig. Szolgaföldben nem nyughatnak, punktum.
Erre meghallgathatja a nem kevésbé szenvedélyes Kaszás Attilát is, illetve Sinkovits Imrét.
Aztán a Nemzeti rockdalt, a Hungarica fémes előadásában.
És az Illést.
Majd a Felvidéki Rockszínházat.
Illetve Kalapács Józsefet, egy szál gitárral.
Kiemelt hangsúlyok és világos tagolás Tímár Bence ünnepi előadásában, Putnokon.
A magyar kultúra iránti tisztelettel
és jelnyelven.
Cirip Károly élete, bölcsessége és egyszemélyes zenekara.
Töltse fel a Videára saját videóját és küldje el nekünk!