- Amikor két évvel ezelőtt Budapesten járt, párnapos ittléte után csak három embert fotózott le és ők sem magyarok. Egy ismerősömnek akkor azt mondta, hogy nem nagyon lát nálunk stílusos embereket. Most éppen egy kis sétáról érkezett. Mit látott, változott valami?
- Csak ma érkeztem Budapestre, nem töltöttem sok időt az utcán, de ezalatt nagy különbséget nem láttam. A legutóbbi benyomásom az volt, hogy nem néznek ki túl fantáziadúsan itt az emberek, nem látszott, hogy adnának az egyéni megjelenésre. Az is feltűnt, hogy sok nő nagyon nőiesen vagy szexin szeretne kinézni, ami számomra nem feltétlenül izgalmas. Remélem, holnap azért majd tudok fotózni érdekes embereket.
A képre klikkelve nézheti meg Yvan Rodic fotóit a Facehunteren
- Hasonló benyomásokra tett szert a többi posztszocialista országban is?
- Minden országra sok minden hatott kulturálisan, és a szocialista múlt csak egy dolog. Millió kifogást lehet találni arra, hogy mi miatt lett a jelen olyan, amilyen, a lényeg, hogy tovább kell lépni. A szovjet múlt mellett azért mindenkinek ott van a maga kulturális hagyománya, ami hatással van a jelenre. A korábban szovjet uralom alatt álló országoknak nagyon speciális a múltja, amit jól ismerek, mivel az apám a korábbi Jugoszláviából származik, a szovjet éra alatt jártam ott néhányszor. Érdekes, hogy ki hogyan reagál. Ott van például Oroszország, ahol sokan túlzásokba esnek. A szovjet időkben kívülről rájuk kényszerített normáknak kellett megfelelniük, most pedig nagyon szeretik a nagyon feltűnő dolgokat - jó és rossz értelemben is. Azt hiszem, Oroszország a volt szocialista országok közül az egyik, ami leginkább mozgásban van. Sok stílusos emberrel találkoztam ott.
- Mi alakítja jobban egy város arculatát, a kulturális örökség vagy inkább a globális marketing, amit a nagy franchise-láncok - H&M, Zara, Topshop stb. - zúdítanak a világra?
- Ebből az elmúlt évtizedben - különösen az internet miatt - kialakult egy sajátos egyveleg. A nagyvárosokban élő embereknek egyre kisebb a földrajzi identitása, kezdik elveszíteni a régiójukra jellemző esztétikát, és egyre inkább egy nagy nemzetközi, globális esztétikában gondolkoznak. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenki teljesen egyformán kezd kinézni, inkább arról van szó, hogy ugyanolyan kulturális referenciákban osztoznak. Úgyhogy most már nem az a jellemző, mint korábban, hogy egy-egy régión belül hasonlítanak egymásra az ott lakók, hanem, hogy az emberek a világ különböző pontjairól válogatnak maguknak elemeket, és ebből alakítják ki egyedi stílusukat.
Az ember egyre kevésbé az adott társadalom terméke. Korábban az volt, hogy ebben a családban, abban a városban, amabban az országban születtél, és ez határozta meg az egész életedet, például azt is, ahogy kinézel. Most sokkal inkább hasonlíthat a gondolkodásod vagy az ízlésed a világ egy távoli nagyvárosában élő emberéhez, mint a saját városodból valakiéhez. Mindez lehet, hogy okoz egy kis hasonlóságot az emberek megjelenésében, de legalább mindenki szabadon dönthet arról, hogy akar kinézni.
- Mi most az a globális stílus, amit lépten-nyomon lát?
- Az emberek eklektikusabbak, mint valaha. A kilencvenes években a szubkultúrák mindennél erősebbek voltak, az emberek a hovatartozásukat az öltözködésükkel akarták kifejezni. Ez általában zenei irányzatok mentén szerveződött, voltak technósok, hip-hop-rajongók vagy indie-sek. Az internet, az mp3 és hasonlók miatt most már percek alatt meg lehet szerezni a zenét és ezért mindenki egy csomó dolgot hallgat, ami a stílusra is hatással van: inkább kaméleonszerűen kezdtek el öltözködni az emberek. Mindenki, akit lefotózok, arról beszél, hogy "ez is tetszik és az is tetszik".
- Ha a tradícióknak és a földrajznak már nincs akkora befolyása, akkor miből jön a stílus?
- Egyrészt van egy személyes faktor. És azért fontos a környezet is. Számomra a stílus annak a kiterjesztése, ami vagy. Megpróbálhatsz valami másnak látszani, de az csak elbizonytalanít; az még nem stílus, csak valamilyen híresség utánzása vagy jelmez.
- Mennyi idő után érzi azt, hogy megbízható véleménye alakul ki egy adott helyről és biztonsággal meg tudja mondani, milyen az ott élő emberek stílusa? Hol tájékozódik szívesebben: az utcán, bulikban vagy máshol?
- Mindenhol. Nem lehet megérteni egy város szellemiségét, ha csak az utcákon mászkál az ember. Éjszaka sok rejtett dolog láthatóvá válik. Nem minden társadalom megengedő vagy liberális: előfordulhat, hogy az emberek elég konzervatívak az utcákon, este viszont elengedik magukat. Olyankor van esély rá, hogy megmutatkozik egy hely igazi arca. Ezért is szeretek bulizni - az egyszerű szórakozás mellett.
Stockholmban eddig harminc-negyvenszer voltam, ezért itt úgy érzem, árnyalt képem van már a városról, míg Budapesten most járok életemben másodszor és csak két napot maradok. Nem hiszem, hogy ennyi idő alatt ki fogok tudni alakítani magamban egy megbízható képet. Szerintem legalább tíz-tizenötször vissza kell térni egy helyre, hogy tisztán kezdje el látni az ember.
A képre klikkelve nézheti meg Yvan Rodic képeit
- Ön és más, utcai divattal foglalkozó ember évek óta lelkesedik, hogy Reykjavík a világ egyik legizgalmasabb városa. Még mindig tartja magát Izland?
- Mindig azt várják tőlem, hogy mondjak egy kedvenc helyet, de ilyen nincs. Az viszont tény, hogy Reykjavík az egyik legfantasztikusabb város. Azért is különleges, mert a nagy divatvárosokkal szemben nagyon kicsi hely, ami jó értelemben rettentő trendi. Ha veszünk egy Reykjavíkkal azonos nagyságú magyar várost (ilyenpéldául Szeged) - de lehet akár Angliában vagy bárhol máshol -, nem hiszem, hogy ilyen mértékű kreativitást talál az ember. És ez nemcsak a stílusban jelenik meg, annyi zene, annyi remek zenekar, képzőművész stb. van Reykjavíkban; 360 fokos kreativitás és szabadság jellemzi a várost. Az ott élőkben valahogy keveredik a vidéki emberek naivitása, és a New Yorkra jellemző lepukkant trendiség.
- Az utcai divat topbloggereivel, mint amilyen a Sartorialist, vagy a különböző városok utcai stílusbloggereivel van valamilyen kapcsolata? Vannak közös projektjeik, hatnak egymásra?
- Közös projektjeink nem nagyon vannak, de sokat találkozunk, például divatheteken. Sok helyre egy csokorban hívják meg a bloggereket. Olyan ez, mint egy kis család, mindegy, ki hol él, ismerjük egymást, de nem feltétlen dolgozunk együtt. Bár mondjuk éppen most egy londoni showroomtól hat blogger kapott felkérést - rajtam kívül például Susie Bubble -, hogy tervezzen egy-egy cipőt. Ez egy közös projekt, amin mindenki egyénileg dolgozik. A végeredményt előbb bemutatják a nagyközönségnek, aztán eladják.
- Dolgozik még az Observernek?
- Hat hónapig volt ott egy kolumnám, de már vége. Mostanában főleg videók rendezésével foglalkozom, például az Armani Eyewear-nek csinálok egy rövidfilmet. Több videót is készítek nekik, az egyiket a napokban forgatjuk New Yorkban.