Bryn Terfel: Mindig a rosszfiúkat tapsolják meg

Bryn Terfel, a világ egyik legismertebb basszbaritonja három üveg sörrel indította Rosszfiúk című áriaestjét szombat este a Művészetek Palotájában. Az [origo]-nak adott interjúban a Pókember költségvetésével felérő Wagnerről, az új közönség megszólításáról, az opera és a recesszió viszonyáról, valamint arról mesélt, amikor Bruce Springsteen és Billy Joel között kellett elénekelnie a Roxanne-t a születésnapját ünneplő Stingnek. Budapesten olyan hideg volt, hogy Terfel szinte futva sétált.    

A komolyzene és az opera több szempontból luxusműfajnak számít. Mennyire érzi a gazdasági válság hatását az operában?

Éppen most jöttem vissza New Yorkból, ahol a Metropolitan Opera Wagner Ring-ciklusát játssza Robert Lepage rendezésében, és ez majdnem ugyanabban a környezetben játszódik, mint az új Pókember. Ez egy 20-30 millió dolláros produkció. Tehát megkérdezném, hogy hol van az operában a recesszió? Az előadások telt házasak, és az opera bejutott a mozikba is. Úgy látom, az embereknek nagyon nagy szükségük van arra, hogy szórakoztassák őket. Sok helyen jártam, sok musicalt láttam, mindenhol ez a helyzet. Úgy gondolom, hogy jó úton járunk, de az opera nagyon érzékeny a repertoárra, arra, hogy mit játszik. És szükség van a jól menő operákra.

Szüksége van a komolyzenének a különböző zenei kultúrák közötti átjárásra?

Azt gondolom, hogy a szakmában manapság nincs mit tenni: hinni kell az átjárás igazságában, mert a lemeztársaságok és a televíziós társaságok igénylik ezt a fajta újítást. A professzionizmushoz igenis szükség van erre. Ez már egy másik környezet természetesen, hiszen a New York-i Metropolitan Opera közvetítései révén az opera beköltözött a filmszínházakba, az emberek popcornt esznek meg kólát isznak operahallgatás közben. Bár tényleg sokféle lehetőség van mostanában, de azért a nézőknek nem szabad megfeledkezniük arról, hogy élő zenét hallgassanak, vissza kell térniük az élő előadásokhoz. Ugyanakkor sohasem titkoltam azt a szenvedélyemet, hogy vonzódom a különböző stílusok fúziójához, a crossoverhez, illetve persze a klasszikus operához is. De szerintem a show-nak azt kell adnia a nézőknek, amit a nézők hallani szeretnének.

Kattintson! Fotó: Pályi Zsófia

Részt vettem egyszer Roger Waters Ca Ira operájának a felvételein, nagyon érdekes volt, először a zenekari részt vette fel, és aztán, ehhez képest, megváltoztatta bizonyos áriák szövegeit. Ott ültünk egymás mellett a stúdióban, a kezembe nyomott egy mikrofont, és azt mondta, hogy énekeljek bele, közben egy monitoron keresztül néztem a vezénylést. Az egész felvétel sokkal inkább a rock and roll világára hasonlított, de a végeredmény nagyon jó lett. Illetve most láttam Sting vadonatúj musicalét (The Last Ship) New Yorkban, amely kifejezetten jó. Mi jól ismerjük egymást, felléptem a hatvanadik születésnapján, arra kért, hogy énekeljem el a Roxanne-t operastílusban - Billy Joel előtt és Bruce Springsteen után. A közönség meg csak nézett, hogy ki ez, mi ez, de aztán az első magas rész után már nagyon tetszett nekik. Tom Hanks is ott ült. Nincsen nekem olyan szürke zakóm, amely meggátolna abban, hogy úgy viselkedjek, mint aki távol áll ezektől a kísérletektől. A Schubert-albumom 60 ezer példányban kelt el, de énekeltem már fel walesi és angol dalokat is.

A szólókoncert, az áriaest, mint amilyen a budapesti fellépése is, másféle játékot követel meg?

Igen, feltétlenül. Számomra az ilyen típusú esték a legpihentetőbbek. Sokkal közvetlenebb a kapcsolat ilyenkor a nézővel, mint egy operaszínpadon. Egy operát akár hét hétig is próbálunk, ott könnyebben fölléphetnek automatizmusok, a rutin, hiszen már minden egyes kopogást ismerünk a színpadon, és természetesen, mint minden élő produkcióban, hibák is történhetnek. Amikor már a széria hetedik meg tízedik előadásánál tartunk, addigra a résztvevők már sokkal nyugodtabbak, sőt egyre többet viccelünk is.

Kattintson a koncerten készült többi képért! Fotó: Pályi Zsófia

Ha részt kellene vennie egy operamaratonban, mennyi ideig tudna énekelni?

Hans Sachs szerepe a Nürnbergi mesterdalnokokban az operairodalom leghosszabb szerepe, amelyet basszus baritonra írtak. Gyakorlatilag az első felvonás közepétől egészen a végéig színpadon kell lenni, ami három és fél óra folyamatos éneklést jelent. De maratont énekelni nagyszerű ötlet, akár egy jótékonysági műsorban is. Tudja, az emberi hangnak olyan adottságai vannak, olyan képességei, én csak csodálom a musicalénekeseket, amikor hét-nyolc előadást zsinórban végigénekelnek, a hét minden napján. Az egyik barátom háromezerszer énekelte már el Jean Valjean szerepét A nyomorultak-ban, ami majdnem két és fél évet jelent! Persze van segítségük, mikrofonba énekelnek, amely szinte átlövi a hangot az akusztikus térben.

Ön folyamatosan úton van, járja a világot. Melyik operaház a kedvence?

Természetesen Walesben, a nemrég épült új Cardiff Bay Operaházban érzem magam leginkább otthon, de nagyon szeretem a Sydney Operaházat, a Metropolitant New Yorkban és a milánói Scalát. Hihetetlen feszültség van Milánóban. Bármilyen napon, bármilyen stílusban is lépsz fel, ez a feszültség ott van Milánóban. De a legkülönlegesebb mindig otthon énekelni.

Mit tesz azért, hogy jó erőben legyen?

Érdekes, hogy épp ezt kérdezi, mert október óta nagyon szigorú diétán vagyok. Körülbelül tíz kilót fogytam. Nem vagyok kifejezetten egy edzőteremi típus, ma reggel felsétáltam a budai Várba, aztán onnan le a Bazilikához, hogy megnézzem annak a legmagasabb pontját, ami 89 méter, ez szépen rímel az önök rendszerváltozására. Olyan hideg volt, hogy gyorsan kellett sétálnom, már majdnem futottam. De szeretek úszni, és talán egy kis golf is belefér. A golfot is sétálós sportnak tartják, ha elég rosszul ütsz, sokat sétálhatsz.

Még több képért kattintson! Fotó: Pályi Zsófia

Walesben nagy költészeti versenyeket tartanak a bárdoknak, van valami hasonló a zenében is?

Van igen, az Eisteddfod fesztiválon az emberek azért találkoznak, hogy verseket írjanak, énekeljenek és zenéljenek. Minden év augusztusában majdnem egy hétig eltart, és ott vannak a bárdok is, a kék meg a zöld köpenyesek. Én fehér köpenyes bárd vagyok. Egyenesen a csúcson kezdtem, mindazért, amit a hazámért tettem. A walesi kultúra nélkül nem tarthatnék ott, ahol tartok, nélküle most nem ülnék itt.

Soha nem volt féltékeny a tenorokra?

Meglehet, hogy a rosszfiúk rokonszenvesebbek a közönségnek, mint a romantikus hősök. Inkább a tenorok lehetnének féltékenyek ránk. Hiszen csak álmodhatnak olyan szerepekről, mint Sweeney Todd, Mephistopheles, Scarpia. Tapasztalataim szerint a közönség mindig a rosszfiúkat tapsolja meg, ez már évszázadok óta így van. De azért egy napra szeretnék tenor lenni, csak egy napra: hogy elénekelhessem az André Chénier-t.