Aki azt hiszi, az elnök irányít, Smaragdvárosban él

A 2008-as amerikai választások előtt a zenei élet túlnyomó többsége elképesztő lelkesedéssel állt Barack Obama mögé - leszámítva a countrysztárokat és néhány más elkötelezett republikánust. Négy évvel később már nem jellemző az akkori áhítat, de azért még így is akadnak a kampányban popzenével kapcsolatos pillanatok. Vannak tanulságos, érdekes vagy éppen extrém esetek is: hamisan danolászó elnökjelölt, dalok a tetőre kötözött kutyáról, a kúlságot Obama számára visszaszerző DJ-k, keményen beszóló zenészek.

Az elnökjelöltek az ellenoldalnak dalolnak

Mindkét elnökjelölt dalra fakadt már a kampányban, és ezt mindkettejüknél éppen az ellenoldal használta ki. Nagy figyelmet keltett az a kampányvideó, amelyben Mitt Romney az America The Beautiful című hazafias dalt énekli, mégpedig jó hamisan. Ám az Obama-stáb által készített hirdetés nem (vagy legalábbis nem elsősorban) emiatt támadja a republikánus jelöltet, hanem azért, mert úgy tesz ugyan, mintha nagyon szeretné Amerikát, valójában azonban üzletemberként és kormányzóként amerikai munkahelyeket szervezett ki Mexikóba, Kínába és Indiába; milliókat tart svájci bankszámláin és adóparadicsomokban. (A demokrata stratégiáról bővebben lásd a POTUS blog elemzését. Az elnökválasztási kampány videóiból itt látható az [origo] válogatása.)

Több elemző szerint ez volt a kampány eddigi leghatásosabb üzenete, mert sikerült kiemelkednie a reklámok és ellenreklámok végtelen folyamából. Bár a tévék nem adták többet, mint más kampányvideókat, mégis úgy tűnt sokaknak, mintha "csak ez szólna mindenhonnan" - és persze előbb-utóbb elegük is lett abból, hogy a hamis danolászást kell hallgatniuk. De pont ez a lényeg: hogy nagyon erősen megragadt az emberek fejében. A Politico emlékeztet arra, hogy 1998-ban egy republikánus kongresszusi képviselőnek az addig elveszíthetetlennek tűnő helyébe került az általa előadott hamis kis dalocska.

Barack Obama ezekhez képest üdítően tisztának ható énekét pedig Mitt Romney kampányvideója használta fel. Ennek üzenete az, hogy Barack Obama a középosztállyal nem törődik, ellenben azokat, akik adományokkal segítik, nagyon is szereti. A feliratok alá azt a felvételt vágták be, amelyen az elnök Al Green Let's Stay Together című számát énekli a harlemi Apollo színházban; pontosan azt a sort, hogy "I'm so in love with you" - értsd: az elnök valójában az őt nagy összegekkel támogatókat szereti (vagy szerelmes beléjük). A videó aztán lekerült a republikánus jelölt YouTube-csatornájáról - hogy aztán a dolgok rendje szerint máshová felkerüljön, néhol azzal a megjegyzéssel, hogy "valaki nem akarja, hogy lásd ezt a hirdetést".

A poén az, hogy ez a valaki a szóban forgó dal jogtulajdonosa, a BMG zeneműkiadó. A cég panasszal fordult a Google-hoz a vélelmezett jogsértés miatt, a YouTube tulajdonosa pedig a törvényi előírásoknak megfelelően leszedte a videót. Mitt Romney kampánystábja ellenkeresettel élt, azt állítva, hogy az ún. fair use esete forog fenn, vagyis nem szükséges a jogtulajdonos engedélyét kérni a felhasználáshoz (csakúgy, mint például egy paródiához vagy oktatási segédanyaghoz). A videó végül visszakerült eredeti helyére, a YouTube a konkrét esetet nem kommentálta. A BMG-t többen azzal vádolták, hogy politikailag részrehajló módon járt el.

Dalok a tetőn szállított kutyáról

Augusztus 21-én jelenik meg az első, direkt a választásoknak szentelt lemez, mégpedig nem kisebb zenésztől, mint az egyik legnagyobb becsben tartott amerikai énekes-gitárostól, Ry Coodertől. Az Election Special című album - legalábbis a megjelent írások alapján úgy tűnik - nem foglal állást kifejezetten a demokraták mellett; nagyrészt olyan témákkal foglalkozik, mint a Wall Street "mohósága", Guantánamo, háború. A legnagyobb figyelmet azonban leginkább a Mutt Romney Blues című dal váltotta ki (a "mutt" jelentése: korcs). Ebben a republikánus jelölt kutyája, Seamus szemszögéből ismerjük meg azt az 1983-as történetet, amikor Romney 12 órán keresztül szállította az ebet autója tetején. Igaz, hogy egy kutyahordozóban, amelyet ráadásul gondosan lefedett úgy, hogy a menetszél ne bántsa Seamust (aki azonban így is leszarta az egész szélvédőt) - ám a 2007-ben előkerült sztori azóta is újra meg újra felbukkan a kampányban: sokszor lényegi részek kihagyásával Romney "kegyetlenségének" jelképe lett.

Ry Cooder is pontosan ezt mondta egy interjúban: Mitt Romney "kegyetlen" és "veszélyes" ember. Cooder szerint a mostani választás az egyik legfontosabb Amerika történelme során; sajnos azonban sokan nem fordítanak arra kellő energiát, hogy megismerjék az (általa éppen hogy csak le nem nácizott, illetve a nagy cégek zsebében lévő) republikánusok valódi szándékait. Ezért gondolta, hogy egy-egy négyperces dal hatásosabb eszköze lehet új gondolatok elültetésének, mint mondjuk ha könyveket írna. Például, mondja, mindenki érteni fogja az üzenetet, ha a milliárdos, a Tea Party-t támogató Koch testvérekről egy olyan dalt hall, ami arról szól, hogy eladják a lelküket a Sátánnak.

Seamus a témája a Devo új dalának is; sőt, a Don't Roof Rack Me, Bro! (Seamus Unleashed) című dalhoz még egy okostelefonos játék is készül augusztus végére. A Devo (amelynek történetéről itt írtunk bővebben) a Dogs Against Romney szervezetet is támogatja, saját kampányt indít Remember Seamus néven. Nem mintha a 2008-ban nyíltan Obama mellé álló zenekar annyira elégedett lenne az elnök tevékenységével. "Ha valaki elhiszi, hogy az Egyesült Államok elnöke bármit is irányít, az tényleg Smaragdvárosban él" - nyilatkozta Jerry Casale. Nem meglepő módon ő is úgy véli, hogy valójában a multik irányítanak mindent, "a két párt között választani olyan, mint ha a Pepsi és a Coke között döntenél". Ezzel együtt úgy látja, hogy "azért nem árt, ha az ország vezetőjében van legalább némi kis emberség. Ez az, amit nem érzek Mitt Romneyban" - és erre a "jellemhibára" világít rá a Seamus-sztori Casale szerint.

DJ-k szerzik vissza a kúlságot Obama számára

A DJs for Obama kampányvideójában DJ Cassidy győzködi a fiatalokat egyrészt arról, hogy legyen véleményük, kövessék a híreket; másrészt arról, hogy a véleményük legyen az, hogy Barack Obamának kell még négy év, és segítsenek a kampányban, ahogy tudnak. Az augusztus 14-én nyilvánosságra hozott videóban több Obamát támogató DJ is megjelenik. A legismertebb közöttük a most a Szigeten is járt Steve Aoki; de DJ Cassidy is nagy név (játszott Diddy és Kanye West bulijain, Jay-Z és Beyoncé esküvőjén, valamint Jennifer Lopezén is, az egyiken - továbbá az Obama beiktatása alkalmából tartott partin); DJ Rashida Prince-szel turnézott; D-Nice pedig az úttörő hiphopzenekar, a Boogie Down Productions tagja volt.

A DJs for Obama egyelőre nem zavart túl sok vizet a kampányban: a videó nem kezdett el vírusszerűen terjedni (napi nagyjából tízezer megtekintést szedett össze, mióta felkerült a YouTube-ra; a Twitteren is kevesen követik a mozgalmat), és több lap inkább csak gúnyolódik rajta (például: "Mi jöhet még? Emberek, Akik Látták A Pavementet A Kilencvenes Évek Elején Obamáért?", illetve: "Kampánypólók után jönnek a kampány-világítórudak?") A Politico szerint a cél az lehet, hogy a mostani kampányban is meglegyen az a "kúlság faktor", ami a 2008-as választásokon jellemezte Obama táborát. Több helyen úgy értelmezik a kezdeményezést, hogy ezzel az elnök stábja a tavaly óta elképesztően népszerű (lásd cikkünket itt) elektronikus tánczene rajongóit szeretné megnyerni. "A viszonylag fiatal, kulturálisan nyitott közönség vevő lehet Obama üzenetére" - írja a Los Angeles Times, hozzátéve, hogy izgis lenne látni, amint Mitt Romney megpróbálja megfogni ugyanezt a réteget - vajon mit használhatna ehhez, talán Kid Rock számainak trance-remixeit? (A country-rap-rocker ugyanis Romney támogatója, az elnökjelölt fel is használja Born Free című dalát a gyűlésein.)

A Daily Beast egy korábbi cikkéből azonban kiderül, hogy korántsem csak elektronikus zenét játszó DJ-kről van szó a kezdeményezésben, és nem is a videó nézettsége a lényeges. (Az írás akkor született, amikor a kampánystáb még nem állt hivatalosan a kezdeményezés mögé.) Valójában a mozgalomhoz csatlakozó DJ-k az Egyesült Államok különféle városaiban a legkülönfélébb zenei stílusokban tartanak bulikat, amelyek olyan közönséget vonzanak, amelyhez a kampány bevett formái nem feltétlenül jutnak el. Például afroamerikai vagy latin fiatalokat, akik nem járnak egyetemre, főiskolára - és akik számára, mint a lapnak nyilatkozó DJ fogalmaz, "a politika a maga egészében büdös". Nem is kampánygyűlésre hívják őket, hanem bulira, ahol aztán a bejáratnál szórólapokkal, kitűzőkkel, esetleg Barack Obama egész alakos figurájával találkoznak. Egy-egy buli 30-40 potenciális szavazót hozhat az eddigi tapasztalatok szerint; de vigyázni kell, hogy csak addig maradjanak az aktivisták, amíg még viszonylag kevés alkohol fogyott, mert azután ki tudja, mit írnak a regisztrációs űrlapokra. A DJs for Obama mozgalomban részt vevő DJ-k múltját egyébként szigorúan megvizsgálják: rendesen kell adót fizetniük, nem lehetnek büntetett előéletűek, és nem kellenek akkor sem, ha korábban "kétes hírű helyeken" (például sztriptízklubban) játszottak.

Mindenki olyan zenét szeret, amilyet csak akar

Egy magára valamit is adó politikusról manapság tudni lehet, hogy milyen zenét szeret - pontosabban a stábok által gondosan megválogatott listákat szoktak nyilvánosságra hozni, amik ennek megfelelően nem is lepnek meg senkit. Az viszont többeket tényleg meglepett, hogy az (amerikai értelemben) nagyon jobboldali republikánus alelnökjelölt, Paul Ryan egyik kedvenc zenekara a (mindenféle értelemben) baloldali Rage Against The Machine. A zenekar marxista szimpátiáit soha nem titkoló gitárosa, Tom Morello a Rolling Stone-nak írt cikkben reagált erre a hírre. Szerinte eléggé "szórakoztató", hogy a RATM Ryan kedvenc zenekara, bár biztos benne, hogy a politikus nem értette meg az üzenetüket (ahogy például Charles Manson sem a Beatlesét). "Ő pont annak a gépezetnek [machine] a része, amely ellen két évtizede a legnagyobb dühvel [rage against] lépünk fel" - írja Morello. Bár hozzáteszi, Paul Ryan is érez dühöt: "a nők, a bevándorlók, a munkások, a melegek, a szegények, a környezet ellen. Tulajdonképpen egyvalamire nem dühös: a privilegizált elitre - ott csúszik-mászik előttük, hogy támogassák a kampányát."

A gitáros belátja, hogy zenekara többféle módon hatott az emberekre: volt, aki csak a jó kis pogó lehetőségét látta benne; másoknak viszont megváltoztatta, radikalizálta a gondolkodását. Valószínűleg Paul Ryan az előbbi csoportba tartozik - bár ki tudja, talán valami "értelmes gondolatot sikerült elültetnünk ebben a szélsőjobbos baromban". Például nem kizárt, hogy ha hatalomra kerül, akkor Guantánamóba zárja "a nagyvállalatokat irányító bűnözőket, és a Rage zenéjével kínozza őket a nap 24 órájában. De azért nem fogadnék erre". (Egy híres, politikailag tőle távol álló rajongójával keményebben járt el Johnny Marr: ő megtiltotta David Cameron brit miniszterelnöknek, hogy egyáltalán szeresse valahai zenekarát, a The Smithst.)

Akarsz valakinek beszólni?

Természetesen a mostani kampányban is megszólal rengeteg sztár, zenészek, színészek stb. Beyoncé például Michelle Obamának írt szívhez szóló levelet, amit ebben a videóban olvas fel - a végén még a lányát is beveti: "büszke vagyok rá, hogy olyan világban nőhet fel, amelyben ilyen emberek élnek, akikre felnézhet". Kemény szavak is elhangzottak. Arról már írtunk, hogy a közismerten republikánus Ted Nugent azt mondta, hogy ha Obamát újraválasztják, akkor "jövő ilyenkorra vagy halott leszek, vagy börtönben fogok ülni" - és a titkosszolgálat is vizsgálta, hogy ezt vajon úgy kell-e érteni, hogy azzal fenyegetőzött, hogy megöli az elnököt.

Most pedig megszólalt Dave Mustaine is: a Megadeth frontembere korábban sem rejtette véka alá, hogy a Republikánusokkal rokonszenvez, ezúttal azzal vádolta meg Obamát, hogy ő rendezte meg az utóbbi idők ámokfutó lövöldözéseit Wisconsinban és a coloradói Aurorában, hogy ezzel is a fegyvertartás szigorítását érje el. "Nem tudom, hol fogok élni, ha Amerika ebbe az irányba halad tovább, mert most nagyon úgy tűnik, hogy a náci Amerikává válás útjára lépett" - mondta a múlt héten Mustaine Szingapúrban, a Megadeth koncertjén.

A másik oldalról egy igazán durva beszólást köszönhetünk RJD2-nak (az általában DJ Shadow-hoz hasonlítgatott hiphopproducer a kilencvenes évek óta aktív; az ő száma a Mad Men - Reklámőrültek főcímzenéje). A Redditen válaszolgatott a netezők kérdéseire, és valaki provokálta: "Akarsz valakinek beszólni? Politikusnak, zenésznek, bárkinek?" Ő pedig kapott az alkalmon: "Mitt Romney hangjának hallatán kedvem támad Scud rakétákkal megszórni az egész bolygót. Paul Ryan meg egy kibaszott idióta. Hogy lehet, hogy megválasztották ezt a barmot, aki a gazdasági elképzeléseit egy rohadt könyvre alapozta, amit egy elég furcsa családi helyzetű orosz emigráns írt? Nagy hatással volt rád Ayn Rand Atlasz vállat von című könyve? Képzeld, 16 éves koromban én is olvastam. Aztán felnőttem, beszélgettem emberi lényekkel, és rájöttem, hogy az egész egy rohadt tündérmese. Húzzál már el, te szélsőséges libertárius kormányellenes szemét. Repülj el Norvégiába, ott érdeklődj az emberektől arról, mi is az a szocializmus, aztán beszélhetünk." (Paul Ryan republikánus alelnökjelöltről kiegyensúlyozottabb portrét olvashat itt.)

Én vagyok Obama, a legjobb rapper

Azt azért túlzás lenne azt állítani, hogy Obamáról szól Lil B július végén megjelent mixtape-je, de megmutatja, hogy Obama neve mit jelent mára. Az innen letölthető mixtape címe ugyanis az, hogy Obama Basedgod. Obama itt leginkább csak annyiban érdekes, hogy ő az elnök, az ország első embere, és Lil B is number 1-nak tartja magát a hiphopban; valamint többször felszólítja hallgatóit, hogy szavazzanak rá, illetve komoly politikai témákkal is foglalkozik szövegeiben. A Basedgod (vagy Based God) pedig röviden a rapper rendíthetetlenül pozitív és életigenlő filozófiájának központi fogalma. (Vagy alakja? Vagy ő maga volna az? Ezt még nem sikerült megfejtenem.) Tehát Obama Basedgod nem más, mint Lil B, talán. Mindenesetre Bush elnöksége alatt aligha készített volna Bush Basedgod címmel zenét - és nemcsak azért, mert akkor még túl fiatal volt. Egyébként azok, akik követik az internetgeneráció emblematikus rapperévé lett, elképesztően termékeny Lil B munkásságát (csak júliusban ez volt a negyedik letölthető albuma!), azt állítják, hogy az Obama Basedgod az összeszedettebb és könnyebben befogadható zenéi közé tartozik.