Az ösztönös proli, a lecsúszott slágergyáros és a piperkőc rocker

A magyar rocktörténet három legendás gitárosának emlékére rendeznek koncertet. Radics Béla, Barta Tamás és Bencsik Sándor különböző pályát futottak be: egyikük már életében legenda lett, a másik kettő máig tisztázatlan körülmények között halt meg külföldön. Három tragikus kelet-európai zenészsors.

Égi Zenekar Fesztivál címmel koncertet rendeznek a magyar rockzene történetének három kiemelkedő gitárosa, Radics Béla, Bencsik Sándor és Barta Tamás emlékére szeptember 30-án a fővárosi PeCsa Music Hallban. Radics és Barta 30, Bencsik 25 éve halt meg. A kerek évfordulók mellett az is összeköti az egykori gitárhősöket, hogy legendájuk még évtizedek múltán is foglalkoztatja a közvéleményt. Radics Béla már életében legendává vált, a másik kettő halálának körülményeit pedig máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. Közös bennük az is, hogy közvetve mindhármuk vesztét az okozta, hogy a Kádár-rendszer nem értékelte a tehetségüket.

Azt hitte, hogy majd maguktól gurulnak a dolgok

A legismertebb életút Radics Béláé: a gitárkirály neve és tragikus életútja még a fiatalabb generációk körében is közismert, ám szerzeményeit már jóval kevesebben hallották. Radics annak a közönségnek lett a bálványa a hatvanas évek végén, amely számára az Illés, Metro, Omega trió már nem számított elég lázadónak és kellően keménynek. Az angyalföldi proligyerek mivoltára mindvégig büszke Radics a zenekarával elsőként játszott itthon Jimi Hendrix- és Cream-számokat, és az elsők között hozta be Magyarországra azt a kemény rockzenét, ami aztán egy teljes nemzedék számára a mai napig az etalonnak számít a zenében.

Radics Béla volt az első gitárvirtuóz is itthon, ő játszott először a feje fölött és a fogával a gitáron, és az egész személyisége alkalmassá tette arra, hogy ő legyen a külvárosi tömegek bálványa. "Zseniális gitáros volt, és nem is csak a gitárjátéka, mert jó gitárosok most is vannak, hanem az egész egyénisége, ami lejött a színpadról" - mondta róla Demjén Ferenc. Normális országokban a hozzá hasonló kultikus nemzedéki szimbólumok előbb vagy utóbb kompromisszumot kötöttek a zeneiparral, nálunk hasonlóra nem volt lehetőség. Radics egyik zenekarának sem jelenhetett meg lemeze, éppen ezért a Sakk-Matt, a Tűzkerék és a Taurus is csak a legendákban él tovább. Ez volt az igazi tragédiája, nem pedig a sokat emlegetett alkoholizmusa. Ráadásul az, hogy sosem jelenhetett meg lemeze, táplálta azokat a híreszteléseket, hogy Radics összeférhetetlen, kiszámíthatatlan és nem is igazán érdekelték a saját szerzeményei.

"Teljesen emberi, normális módon lehetett vele akár kocsmázni is, szó nem volt arról, hogy folyton részeg lett volna" - mondta Radicsról az idén áprilisban Horváth Attila, aki az LGT után alakult második magyar szupergrup, a Taurus szövegírójaként dolgozott vele. "Dalszerzéskor kifejezetten inspirálta, hogy saját szerzeményei vannak, amikből új dalok születnek, amiket rögtön megszeret a közönség. Mindannyian tudtuk, hogy Radicsnak a Taurus lett volna az igazi lehetősége - ez nagyon sok ok miatt nem következett be, de Radics Béla nem szerepel köztük" - mondta Horváth Attila, aki szerint két dolog okozta a Taurus végzetét. Az egyik az volt, hogy a hatalom mindvégig tartott a Radics körüli hisztériától és tömegsikertől, és ezért is nem jelenhetett meg az együttesnek lemeze. A másik pedig az elsőből következett: lemez híján a Taurus nem tudott annyi pénzt keresni, hogy fenn tudja tartani saját magát, hiszen akkoriban a koncertezésben még jóval kevesebb pénz volt, mint manapság.

Persze Radics sem volt könnyű eset. "Bélának abszolút nem volt érzéke sem ahhoz, hogy idomuljon a megfelelő emberekhez, akikhez be kellett menni tárgyalni, sem pedig az adminisztratív dolgokhoz" - mondta Horváth. "Amikor saját zenekara volt, az Alligátor, akkor azt hitte, hogy majd maguktól gurulnak a dolgok, és majd az ő hírneve elviszi a produkciót." Nem így lett, és a '77-es nagy Tűzkerék-Taurus-Piramis koncert sikere sem tudta már megállítani Radicsot a lejtőn, akit nemcsak Erdős Péterék lehetetlenítettek el, de időközben elment mellette a világ is. Még egy koncert erejéig sikerült kicsalogatni a saját maga választotta száműzetéséből, ám utána két évvel legyűrte az alkoholizmusa, és 1982. október 18-án, 36 éves korában meghalt. Egykori lakóházán emléktáblát avattak, 2005-ben pedig szobrot is állítottak neki a XIII. kerületi Gyöngyösi utcában.

Nem fogom még egyszer a harmadik emeletre a hátamon felcipelni a szenet

Radicshoz hasonlóan jellegzetesen kelet-európai zenészsors Barta Tamásé is. Ő egész más utat választott, azt remélte, hogy Magyarország legjobb gitárosaként Amerikában is érvényesülhet majd. Míg Radics az ösztönös, improvizatív virtuozitást képviselte, addig Barta szerzőként kifinomultabb, a jó értelemben vett slágeresebb iskolát képviselt, és őt a szakma is elismerte - nem véletlenül vették be a frissen alakult LGT-be 1971-ben. Előtte Barta a Hungária gitárosa volt - Fenyő Miklóssal eleinte csak iskolatársak és barátok voltak, évekkel később került Fenyő akkor már sikeres zenekarába. Presser Gáborék itt figyeltek fel rá, az LGT első korszaka leginkább Presser és Barta zenei együttműködésére alapult (gyakran ő basszusgitározott Somló Tamás helyett, az alábbi videón is basszusozik).

Barta Tamás volt a zene-, illetve társszerzője az Ő még csak most tizennégy vagy a Gyere, gyere ki a hegyoldalba című slágereknek, és több más dalnak az LGT első három albumáról, amelyek neki is köszönhetően közelebb álltak a nyers rock and rollhoz, mint az eklektikusabb későbbi lemezek. Ebből is következik, hogy Barta magyar viszonyok között sztárnak számított, ő viszont többre vágyott az Izabella utcánál, ahol lakott, és mivel az LGT-vel utazhatott külföldre, volt is összehasonlítási alapja a nyugati rocksztárokkal. Az És ilyen a boksz? című LGT-könyv idézi azt a híres mondatát, ami nagyjából mindent megmagyaráz: "Nézd meg, Kalifornia, pálmafák, süt a nap, tenger, én nem fogom még egyszer a harmadik emeletre a hátamon felcipelni a szenet meg a fát."

A hetvenes évek elején hiába éltek az elismert magyar zenészek valamivel jobban az itthoni átlagnál, akkor nem volt túl sok pénz a zenélésben, és életkörülményeik még egy közepes angolszász popsztárral összehasonlítva is szerények voltak. Barta ráadásul egy fontos kapcsot is elveszített Magyarországgal, amikor meghalt az édesapja. Ezt követően már nem volt kérdés, hogy az LGT '74-es amerikai turnéjáról nem fog hazatérni. Hiába bízott töretlenül a saját tehetségében, Amerikában ez önmagában kevés volt: a legendárium szerint játszott ugyan a Beach Boysszal és a Sly & The Family Stone-nal is, de a zenélésből nem tudott megélni odakint.

Az üzleti életben próbált szerencsét, és papírkereskedéssel foglalkozott. 1982. február 16-án aztán két golyóval a mellkasában találták meg a holttestét Los Angeles-i lakásában, és a 33 évesen meghalt gitáros gyilkosainak kilétéről azóta is csak feltételezéseket lehet olvasni. Egykori üzlettársa szerint Barta mellékesen kokainnal kereskedett, és azok a kolumbiai kábítószer-kereskedők végezték ki, akiknek tartozott a drogért. Egy másik, népszerűbb teória szerint a Los Angeles-i magyar papírmaffia ölte meg, ám mások ezt is valószínűtlennek tartják, mondván, hogy sosem volt ebben ennyi pénz. Egy harmadik elmélet szerint Bartával másvalakinek szánt golyók végeztek, míg az egyik halotti bizonyítványában a legkevésbé valószínű öngyilkosság szerepel a halál okaként. Két évvel ezelőtt az Izabella utcai ház falán emléktáblát helyeztek el, és ahogy Somló Tamás az avatón mondta: "Milyen az élet, Barta Tomi visszakerült oda, ahonnan nagyon el akart menni, az Izabella utca 39/b-be."

Megint a nulláról kell indulnom

Bencsik szintén tragikus életútjában Radics és Barta sorsa is visszaköszön: előbbire a betiltás és a zenészkarrier folyamatos hátráltatása emlékeztet, utóbbira pedig a disszidálás és tisztázatlan halála. Gitárosként kifejezetten összeszedett volt, mindig a tökéletességre törekedett, és oroszlánrésze volt abban, hogy a P. Mobil a hetvenes évek kultikus magyar rockzenekarává vált, ráadásul kifejezetten sokoldalúnak is bizonyult, "játszott mindent, ami akkoriban jó volt és kellett a fiataloknak". Egyéniségének az elegancia is része volt: "Legendásan jólöltözött volt: hibátlan szabású, kiváló minőségű, elegáns zakókat viselt, hasonlóan jó minőségű, vasalt ingekkel" - írja róla Horváth Zsolt Magyar rocklexikonja, hozzátéve, hogy tükörfényes cipőben is igazi rockernek tűnt.

A Samu becenevű gitáros 1973-ban került a Gesarol zenekarba, amely rövidesen P. Mobil néven folytatta tovább, de növekvő népszerűsége ellenére sem akartak tudomást venni róla a magyar zeneipar irányítói. A P. Mobil - amelynek a legtöbb híres számát Bencsik szerezte - csak kislemezekig juthatott, nagylemez szóba sem kerülhetett, úgyhogy nem csoda, hogy az együttes legjobb felállása nem húzta sokáig. Bencsiknek 1980-ban lett elege, és a billentyűs Cserháti Istvánnal megalapították a P. Boxot, amelyet ugyan már megtűrtek, de a kemény rock népszerűségének hanyatlását ez a zenekar sem tudta megállítani (ez a zenekar írt számot Radics Béla halálára A zöld, a bíbor és a fekete címmel). Hiába volt elismert zenész (Galla Miklós például őt tartja minden idők legnagyobb magyar gitárosának, és neki szólt, amikor egy GM49-számban gitárszólóra volt szükség), a nyolcvanas évek közepén a Bencsik által képviselt zenei világra kevésbé volt igény.

A P. Box feloszlása után Bencsik még próbálkozott különböző zenekarokban. "Megint a nulláról kell indulnom" - írta egy levélben, de hiába: teljesen eladósodott, és élettársával úgy döntöttek, Svédországba emigrálnak. Csak egy ausztriai menekülttáborig jutottak, ahol Bencsik 1987. szeptember 23-án kiesett az ablakon, és szörnyethalt. A halál hivatalos oka öngyilkosság, ezt azonban barátai közül többen azóta is vitatják.

Több megemlékezésben is lehet olvasni Bencsik kvázi apósáról, akit "milliomos üzletemberként" és "száztíz kilós, egykori bokszbajnokként" írnak le, és aki hírhedten rossz viszonyban volt a gitárossal, emigrálásának is ez volt az egyik oka, és elmérgesedett kapcsolatuknak köze lehetett a halálához is. A P. Mobil vezetője, Schuster Lóránt szerint Bencsik mindig is befelé forduló, sokat őrlődő ember volt, akit megviselt, ahogy a karrierje alakult. Sőt, az öngyilkossággal is kísérletezett: "Táborlakók írták, hogy egyszer begyógyszerezte magát, de néhányan azt is látták, ahogy a közeli sínek között bóklászott" - mondta a Blikknek Schuster, aki az Égi Zenekar Fesztivál házigazdája lesz. Bencsiknek ugyan emléktáblája vagy szobra még nincs, viszont Debrecen Nyulas nevű városérészében 2001-ben utcát neveztek el róla.