Willis Earl Beal ezt üzeni a honlapján a hölgyeknek: "Willis Earl Bealnek hívnak. Jó csávó vagyok, van munkám, fizetem a lakbért. Egyedül élek. Elénekelek nektek egy dalt." Ez persze csak vicc, igazándiból Willis nem a hölgyek miatt zenél, hanem egy komoly művész, meglepő ötletekkel. Például írott cd-ket, rajzokat, sőt, regényeket hagyott nyilvános helyeken: művészi üzeneteket azoknak, akik megtalálják. Ráadásul élete során élt már az utcán is. Aztán aláírt egy szerződést az XL kiadóval (Adele, Radiohead, The xx, korábban Prodigy stb.), tavasszal megjelent első lemezéért egyes kritikusok nagyon rajongtak, mások nem annyira. Adakozó kedve megmaradt: új ep-jét itt letorrentezhetővé tette. Az ötszámos, huszonöt perces Principles Of A Protagonist Willis később a honlapra felkerülő rajzfilmjének kísérőzenéje, ami valahogy arról fog szólni, hogy "semmi vagyok; a semmi minden" - de önmagában is megállja a helyét.
Elsőre Willis éneke ragadja meg a hallgató figyelmét. Soulosan, időnként szinte már musicalesen énekel; még a visszafogottabban induló dalok is drámába fulladnak végül, nagy távokkal, remegtetésekkel, hajlításokkal. Eközben a hagyományos dalforma kötelmeit maga mögött hagyja: mit neki refrén, verze, ilyesmi, amikor itt művészi vízióról van szó. Nagy énekesi teljesítmény, hogy ez végig hihető marad és nem fordul át valami önparódiába - vagyis hát attól függ, hogy szereted vagy nem bírod elviselni, hogy elhiszed-e neki, hogy víziója van. Segít ebben, hogy azért nemcsak az énekre van bízva a zene, hanem a kísérettel való kontraszt is izgalmassá teszi. Minimalista űrszintik mély dobogással kísérve; lebegő hangokkal körített hárfázás; sötét, gótikus-ipari buggyogás: ezek a látványosabban "fura", a soulos énekhez elvben kevésbé illeszkedő megoldások, de még amikor zongorázik, akkor is van valami mániákus a motívumok folyamatos ismétlődésében. Mindez együtt azért minimum érdekes, de szerintem ennél jóval több.