Felszálltunk az Orient expresszre

Orient expressz flotta, Az Orient Expressz kocsijai
Vágólapra másolva!
A személyzettől illemtanórákat lehetne venni, a protokollvendégek magas sarkúban imbolyognak, a zongorista egész éjjel játszik, szuvenírbolt is van. Az Orient expresszt egy estére összekapcsolták egy frissen felújított, százéves magyar étkezőkocsival, így tettek meg egy kört Gödöllőre és vissza. Közben az úri közönség mesterszakácsok főztjeit ette, de a négy-öt fogásnál sokkal többre nem is jutott volna ideje. Az Agatha Christie-koktél 5000 forint, a Michelin-csillagos főszakács 27 éve dolgozik a vonaton, amelyet 1931-ben építettek, de pont olyan, mintha 1921 lenne rajta. Az [origo] felszállt az Orient expresszre, és találkozott a bár vezetőjével, akiből csak egyetlen van az egész világon. 
Vágólapra másolva!

Az [origo] Gödöllőn jutott el a legendás Orient expressz kocsijaiba, ahol a személyzet megjelenése és stílusa olyannyira kifinomult, mintha valamennyien illemtanárok lennének. Még amikor a legjobban sietnek, akkor is mosolyogva üdvözlik az embert, elnézést kérnek, és előzékenyen elállnak az útból a szűk folyosókon. Erre több alkalommal is szükség volt, mivel néhány magyar protokollvendég egymagában is alig fért ott el.


"Még csak hasonló mixelést sem csináltak azóta, hogy 1982-től újra jár a csodaflotta, vagyis az Orient expressz" - lelkendezett az [origo]-nak Szendrey András, a MÁV Nosztalgia Kft. igazgatója arról, hogy mekkora a jelentősége annak, hogy egy estére összekapcsolták az Orient expressz kocsijait a MÁV nosztalgiaflottájának pár tagjával. A hat francia és olasz gyártású Orient expressz-kocsi a vonat elején közlekedett, a magyar kocsik a vonat végén. A többfogásos exkluzív vacsora elfogyasztására éppen alkalmas úton egy halom magas rangú magyar vendég vett részt, a férfiak jobbára csokornyakkendőben, asszonyaik magas sarkú cipőben egyensúlyozva.

Mit ettek?
A személyzet tagjai csak férfiak, főleg olaszok és franciák, de van jamaicai és japán munkatárs is. Legismertebb közülük Christian Bodiguel főszakács, aki 27 éve dolgozik a vonaton, amúgy pedig van egy Michelin-csillagos párizsi étterme. Vele együtt hatan dolgoznak a konyhán, ahol a francia a társalgási nyelv, az ételek pedig az olasz és a francia konyha sajátosságait ötvözik. A vonaton kétféle konyha volt péntek este: a magyar szakácsok régi idők receptjeit emelték át a mai korba, míg az Orient expressz szakácsai a megszokott menüt szolgálták fel. A magyar étkezőkocsit Kovács Lázár séf látta el Jászai Tibor séf vezetésével, míg az Orient expressz étkezőkocsijainak Christian Bodiguel séf és csapata főzött.

Forrás: Vincze Barbara [origo]
A bal szélen Christian Bodiguel

A magyar szakácsok menüje:
- Hideg előétel préselt harcsasalátával
- Szarvasgerinc fűszerkéregben megsütve, roppantott zöldségekkel, a köretben csirkegomba, rókagomba és vargányagomba
- Túróhab citrusos gyümölcsös jéggel karamellöntettel és kis mandulagrillázzsal
- Macaron

Az Orient expressz francia szakácsának menüje:
- Sült skorpióhalfilé és füstölt padlizsánnal töltött tintahal velencei kaviárral
- Fűszerkéregben sült normandiai bárányborda rozmaringmártással, cukkini-paprika tiannal és fondant burgonyával
- Erdeigyümölcs-parfé vaníliasodóval
- Ínyenc sajttál
- Aprósütemények



Egy ehhez hasonló exkluzív környezetben otthon van a jó modor: a vonat belseje nemes anyagokkal fedett, a kocsikban friss vágott virág, ventilátor, bársonyborítású székek, faburkolat. "Azért érezzük a harmincas éveket?" - néz kérdőn a feleségére a protokollút egyik vendége. Ebben a színpadias környezetben az sem lepett volna meg senkit, ha valamelyik függöny mögül kilép egy cilinderes úr és szivarra gyújt. Ezt mondjuk ma már nem tehetné meg, az európai normákhoz igazodva ugyanis az expresszen is tilos a dohányzás. A legtöbb mozzanatban ugyanakkor igyekeztek megidézni az Orient expressz fénykorát, az 1889-től a húszas évek derekáig tartó időszakot.

Forrás: Vincze Barbara [origo]

Az Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című krimijéből is ismert vonat 1882 óta közlekedett a Párizst Konstantinápollyal (a mai Isztambullal) összekötő útvonalon. Megépítését Nyugat-Európa kelet iránti érdeklődése ösztönözte, erre utal a neve is.

Agatha Christie regényét egy elakadt vonat inspirálta
A Gyilkosság az Orient expresszen című Agatha Christie-regényt az ihlette, hogy 1929 telén Isztambul előtt nagyjából száz kilométerrel a hóban elakadt az Orient expressz. A nagy hideg miatt a tüzelőanyag gyorsan elfogyott, az élelmiszer is fogytán volt. A közeli falvakban sikerült élelmiszert és fűtőanyagot beszerezni. Az expressz a hó fogságából tizenegy nap múlva szabadult ki. Agatha Christie maga is utazott egyszer az Orient expresszen, most pedig 18 euróért (valamivel több mint 5000 forintért) vásárolható meg a róla elnevezett koktél.



Forrás: Vincze Barbara [origo]
Az Orient expressz kék kocsijaihoz csatolták a magyar barnákat

Évente már csak egyszer megy Isztambulba

A vonatot egy belga bankár, Georges Nagelmackers építtette: ő hozta létre 1872-ben amerikai mintára az első európai étkező- és hálókocsi társaságot, a Compagnie Internationale des Wagons-Lits-t. Nagelmackers az akkori legkorszerűbb vasúti kocsikat szerezte be, amelyeket az akkor elképzelhető minden kényelemmel felszereltek. Az Orient expresszre csak első osztályú jegyet lehetett váltani, és számos királyt és hírességet szállított. A szerelvény általában öt kocsiból állt, a vonat imázsát tovább emelte az a tény, hogy a belga király hozzájárult ahhoz, hogy a kocsik oldalát az oroszlános királyi jelkép díszítse. Aztán a második világháború után a légi közlekedés győzedelmeskedett a vasút felett, rendszeres személyszállító vonatként 1977-ig futott az expressz. A nosztalgiajárat 1982-ben indult be újra.

Az 1982 óta a főként Párizs-Velence vonalon újra közlekedő luxusszerelvény évi negyven utat tesz meg. A Párizs-Isztambul között közlekedő járat Budapestet is útba ejti, és évente már csak egyszer közlekedik. A Párizs-Isztambul vonalon a legdrágább a jegy, 14 260 euró, míg a Budapest-Párizs útvonalért mindössze 1850 eurót (kb. 535 ezer forintot) kell fizetni.

Forrás: Vincze Barbara [origo]

A százéves magyar kocsi
A fenti képen látható, újjáépített százéves magyar teakfa Orient expressz étkezőkocsi 1912-ben készült Prágában, és gyakran tette meg az utat Párizs és Isztambul között. "A vasút csupán 150 éves, és nagyon ritka az olyan jármű, amely két világháborút is megélt" - szemléltette a Wagons-Lits teakfa étkezőkocsi jelentőségét az [origo]-nak Szendrey András. A felújított kocsi nagy részében eredeti alkatrészeket tartalmaz, falait ritkaságnak számító faburkolat fedi. A nyolcvanas években egyszer már felújították, a mostani "igazi átépítés" húszmillió forintba került, ami Szendrey szerint "nagyon elfogadható" ár. A kocsi a nosztalgiaforgalomba kerül vissza, vacsoravonat lesz Budapest vonzáskörzetében. Az Orient expresszbe viszont már nem áll be, mert azt a megterhelést valószínűleg már nem bírná.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!