No no there's no limit! - a eurodance sztárjainak pályája

Amikor öngyilkos lett Fabio Frittelli, az Eins, zwei, Polizei előadója, bizonyára sokan a fejükhöz kaptak: "ó, tényleg, az Eins, zwei, Polizei!" Vajon mi van a többi eurodance-előadóval? Létezik-e a Snap!, összeállt-e a 2 Unlimited? Énekel még csöcsökről az E-Rotic? Barbie Girl vajon még mindig Kennel jár?

A kilencvenes évek elejének-közepének egyik legnagyobb sikerű stílusa volt a eurodance. A tipikus eurodance zenekar úgy nézett ki, hogy volt egy csöcsös énekesnő és egy (lehetőleg fekete, akkoriban úgy mondtuk: néger) rapper, meg még valami megkülönböztető image-elem; egy tipikus számba pedig kellett pofonegyszerű ének- és szintidallam, egykaptafás rap, no meg viszonylag gyors dobgép. Sokan szerették, sokan utálták, bár ez utóbbiak közül sokan ma nosztalgiával hallgatjuk az akkori slágereket. Vannak, akik azt mondják, ezekben a számokban a popzene lényege testesül meg: fülbemászó dallam, táncos ritmus - és semmi fölösleges cicózás. És persze sokan az emberiség végromlásának jelét látták a népszerűségében. Leginkább, mint neve is mondja, a kontinentális Európában hódított a eurodance, Skandináviától Olaszországig, Hollandiától Magyarországig; a brit, pláne az amerikai piacra csak kevesen tudtak betörni egy-két slágerrel, Kanadában viszont többen elég jól futottak.

2 Unlimited 1993-ban és 2012-ben

Az eurodance-zenekarokban az említett csöcsös énekesnő és néger rapper állt elöl: ők jelentek meg a nyilvánosság előtt, és táncoltak a klipekben, fellépéseken. Valójában viszont minden hájjal megkent producerek álltak a háttérben, és gátlás nélkül lecserélték az egyénieskedni akaró tagokat - akik néha igazából nem is énekeltek a stúdiófelvételeken, botrány! A eurodance elsősorban slágerekre kihegyezett műfaj volt, ennek ellenére kötelességszerűen gyártották a nagylemezeket is, amelyeket az emberek aztán viszonylag nagy számban megvettek, akkoriban így működött a világ. Amikor leáldozott a műfajnak, még egy darabig próbálkoztak új arcok bedobásával, műfaji áthangolásokkal, remixekkel és persze válogatáslemezekkel. Némi kihagyás után sok együttes visszatért a színpadra. Egy-két előadó új számokkal is próbálkozott, de ezek rendre elbuknak.

Snap!

A csúcson: A nem csak színtiszta eurodance-ben nyomuló Snap!-nek sok slágere volt, ezek közül kettő pedig igazán hosszú távúnak bizonyult: rögtön az első The Power (1990), majd a második nagylemezről a Rhythm is a Dancer (1992); mindkettőnek sikerült a brit és amerikai áttörés is. Az utóbbit illesztettük ide, már csak azért is, mert többek szerint ebben hallható a poptörténelem leghülyébb sora: "I'm as serious as cancer when I say rhythm is a dancer" (szabadon: "Ez tök komoly, mint a rák, erre a ritmusra nagyon rázd.") Turbo B rappeli ezt, akinek amúgy nem tetszett ez a szám, nem is akarta volna kislemezdalnak. Eddigre már a harmadik énekesnőt fogyasztotta a Snap! mögött álló két német producer, aki félt, hogy a közönség cikinek tartja a németeket, ezért a Benito Benites (szül. Michael Münzing) és a John "Virgo" Garrett III (szül. Luca Anzilotti) művészneveket használták.

Utána: A második lemez többi száma már mérsékeltebb sikert ért el. Turbo B távozott, újabb énekesnő jött, a harmadik nagylemez slágerei még halványabban teljesítettek - pedig még a keleti misztikával is próbálkoztak. 1996-ban fel is oszlott a Snap! De azért jöttek újabb meg újabb "felújított változatok" és remixek a legnagyobb slágerekből. 2000-ben Turbo B-vel próbálkoztak a visszatéréssel, de ő sem segített ezen a számon. Majd 2006-ban hitte azt a két producer, hogy a világ készen áll egy újabb Snap!-lemezre, állítólag el is készült, de az ezúttal férfi énekessel felvett Beauty Queen bukása után ebből nem lett semmi. Manapság a Snap! egy Turbo B-től különböző rapper + a második énekesnő, Penny Ford felállásban szokott fellépni.

Ace of Base

A csúcson: Nahát, egy zenekar, amelyet nem a producerek hoztak létre, hanem a családi kötelékek: Linn és Jenny Berggren énekelt; bátyjuk, Jonas "Joker" Berggren és barátjuk, Ulf "Buddha" Ekberg játszott hangszereken, és írta a számokat. Az inkább a metált preferáló svéd közegben eleinte küszködtek, aztán lett egy közepes slágerük; majd az All that She Wants (1992) kivakarhatatlan volt az MTV-ből. Nagy halom slágerükből az amerikai lista élvonalába is feljutott az 1993-as The Sign és Don't Turn Around. A reggae-s beütésű eurodance-t, avagy euroreggae-t játszó zenekart az amerikai zeneipar egyik legnagyobb guruja, Clive Davis futtatta kint.

Utána: A slágerek sikerre vitték az albumot is; a Happy Nationt (Amerikában: The Sign) 1995-ben követte új nagylemez: a The Bridge már nem volt ekkora siker, viszont összejött végre egy listavezető szám Svédországban. Az 1998-as Flowers (Amerikában a 10. helyig jutott szám után Cruel Summer) szintén egy-két többé és egy-két kevésbé sikeres kislemezdalt hozott. Egy válogatás után amerikai szerződésüket már nem újították meg. A 2002-ben kijött Da Capo címében a korábbi hangzáshoz való visszatérést hirdette, de ez már nem érdekelt annyi embert, mint korábban. Ami ezután jött, kicsit homályos: visszavonulás, visszatérés, de a lányok vagy kiléptek, vagy kirúgták őket, vagy nem is, csak valaki azt hitte. Mindenesetre a két férfi két új lánnyal, Clarával és Juliával a roppant ravasz Ace.Of.Base néven adott ki egy nagylemezt 2010-ben, Németországban az eladási lista 20. helyéig jutott. Viszont a régi Ace of Base neve többször is előkerül, amikor a "színtiszta, fülbemászóan dallamos popzene" ideáljára hivatkozik, mondjuk, Lady Gaga vagy Katy Perry.

2 Unlimited

A csúcson: A számos 2 Unlimited-sláger közül a No Limit (1993) szólt a legnagyobbat: mindenképpen ez a eurodance egyik jelképes dala, egyben pedig az egyik legkönnyebb célpont a gúnyolódóknak; illetve ugyanezért jóval kevésbé helyezhető át más kontextusba, mint a Snap! örökzöldjei. A zenekart két belga producer alapította, Jean-Paul DeCoster és Phil Wilde; a két arc viszont holland: a részben suriname-i származású holland rapper, Ray Slijngaard maga hozta Anita Doth énekesnőt. Jóval később vallották be, hogy egymással is kavartak akkoriban, valamint Ray egy csomó rajongócsajt is megdugott.

Utána: 1993-ban voltak a csúcson, 1994-től már gyengébb helyezéseket értek el a számaik, de azért ebben az évben felléptek félmilló ember előtt egy hágai fesztiválon. 1996-ban Ray és Anita elhagyta a 2 Unlimitedet; attól függően, hogy mit olvasunk, a nagy sikerrel járó személyes problémák vagy a producerekkel való anyagi nézeteltérés miatt. A két producer 1998-ban forradalmi formátumban: két énekesnővel vette fel új lemezét, de csak egyetlen single-nek sikerült feljutnia róla a holland listára. Ray és Anita szólókarrierje sem alakult túl fényesen; előbbinek halálhírét is költötték. Aztán újra összeálltak, de először nem sikerült megszerezniük az engedélyt a 2 Unlimited név használatára; a Ray & Anita néven kiadott In da Name of Love a hollandokon kívül csak a belgákat érdekelte egy egészen kicsit. 2012 nyarán viszont egy dán fesztiválon tényleg visszatért a 2 Unlimited! A rapperen és énekesnőn kívül az egyik producer, Jean-Paul deCoster van most a csapatban. Arról nincs hír, hogy új számot terveznek-e.

Culture Beat

A csúcson: A német Torsten Fenslau által alapított csapat sok más eurodance-előadótól eltérően nem ebben a műfajban kezdte (ez volt az első, viszonylag sikeres számuk). Korábban is értek el elég jó listahelyezéseket több országban, aztán az 1993-as, immár kábé a harmadik felállással (Jay Supreme igazi amerikai rapperrel és Tania Evans brit énekesnővel) készített Mr. Vain lett az igazi bomba.

Utána: Torsten Fenslau még 1993-ban, 29 évesen meghalt egy autóbalesetben. Testvére, Frank vette át a szerepét, és 1995-ben és 1998-ban két nagylemezt is készített Culture Beat néven, változó csapatokkal, és nem is egészen sikertelenül, bár a Mr. Vain szintjének közelébe már nem jutott. Azóta egy-egy dal, évfordulós felújítás volt csak, idén év elején viszont kijött egy akusztikus önfeldolgozáslemez, The Loungin' Side of Culture Beat címmel.

Real McCoy

A csúcson: Na ez az igazán bonyolult történet! A Real McCoy rappere és egyik producere Olaf Jeglitza, vagyis O-Jay, aki már egy jó ideje benne volt a német hiphopéletben, amikor 1989-ben a Technotronic Pump up the Jam-jéből valamiért M.C. Sar & The Real McCoy néven csinált rapes verziót - de mindkettő ő volt, előbbi a rapper énje, utóbbi a producer. A feldolgozás viszonylag sikeres volt Németországban, viszont O-Jay nem akart a nyilvánosság előtt szerepelni, ezért jött egy rapper, aki tátogott az ő szövegeire. Shampro volt a neve, az énekesnőnek meg Patsy, az egész meg Real McCoy néven futott. Két sikertelen nagylemez után az Another Night című dalra felfigyelt egy kiadó és Európa-szintű sikert csinált belőle 1993-ban. Majd Clive Davis befuttatta Amerikában is, de az ottani piacra készült videóban egy másik énekesnő szerepelt. Alább az európai látható.

Utána: Az Another Night című albumról még több dal is sláger lett, a következő nagylemezről viszont csak egy szám ért el viszonylagos sikert. Különböző Real McCoyok jöttek ezután, bukott kislemezekkel; az egyiken ráadásul még csak nem is O-Jay rappelt! 2004-ben derült ki, hogy a sikeres korszakban igazából nem Patsy énekelt a lemezen (pláne nem az amerikai csaj), hanem egy bizonyos Karin Kasar, aki sajnos nem volt elég vékony. Egy összegben kapott némi pénzt a stúdiómunkáért, a szép eladások után már nem járt neki semmi. O-Jay csak évekkel később találkozott vele először, elmondta neki, hogy sajnálja. 2006-ban az Ich Troje nevű lengyel zenekar eurovíziós versenydalába segített be, de nem jutottak a döntőbe. Az utolsó Real McCoy-dal, amiről tudunk, 2009-es; az internet alapján nem lehet megállapítani, hogy most éppen működik-e egyáltalán, és ki az.

La Bouche

A csúcson: A német Frank Farian, a Boney M, valamint a tátogás által világbotrányt okozó Milli Vanilli mögött álló dörzsölt zeneipari szakember két eurodance-csapatot is létrehozott. A francia "száj" szóról elnevezett La Bouche két arca amerikai volt: a légierővel Németországban állomásozó, majd leszerelt Lane McCray és Melanie Thornton. A bemutatkozó Sweet Dreams (1994) is sikeres volt, az igazán nagy, Amerikában is jól szerepelt durranás pedig a második single lett: Be My Lover (1995).

Utána: Még két szám futott úgy-ahogy 1995-ben, a későbbiek viszont már csak néhány országban lettek közepesen sikeresek. 2000-ben Melanie Thornton szólókarrierbe kezdett, és amikor az őt váltó énekesnővel készült egyetlen szám elbukott, Farian nem is erőltette tovább a La Bouche-t. Thornton 2001-ben egy Coca-Cola-reklámhoz írt dalt, ezt és a nagylemezét promótálta, amikor repülőgép-szerencsétlenségben meghalt. A sors tragikus iróniája, hogy albumának címe Ready to Fly (Repülésre készen) volt. 2002-ben Frank Farian készített az emlékére egy La Bouche feat. Melanie Thornton előadónévvel ellátott számot, Thornton kiadatlan felvételéhez a másik eurodance-csapatából (Le Click) vett kölcsön egy kiegészítő énekesnőt.

Captain Jack

A csúcson: A Captain Jack koncepciója a katonai kiképzés volt, amihez a Kapitány adja a jelszavakat, közben persze a néni énekel. A csajoknak amúgy is jobb, mert míg a fiúk keményen nyomják a fekvőtámaszokat, nekik topban, melltartóban, esetleg vizes pólóban kell táncolniuk. Bizony, rengeteg mellbimbó ágaskodik a legsikeresebb sláger, a Captain Jack (1995) klipjében. Itt még nem az igazi kapitány látható, bár az ő hangja szól: Franky Gee a neve, Kubában született, családjával emigrált és tényleg katona volt az amerikai seregben, Németországban állomásozott. Itt hozta össze a csapatot Liza da Costa énekesnővel és az Udo Niebergall és Richard Witte producerpárossal. És volt még katona a eurodance-ben: a Captain Hollywood Projectben is volt egy Németországban állomásozó amerikai kapitány.

Utána: 1996-ban a Drill Instructor még sikeres volt, valamennyire a Soldier, Soldier is, de a második nagylemez már csak néhány országban jutott túl a listák alsóbb régióin, a harmadik pedig már oda sem. Ettől függetlenül rendületlenül próbálkozott a csapat műfaji variációkkal, például szambával, több énekesnőt is elfogyasztva. 2005-ben Franky Gee agyvérzés következében elhunyt. Egy kis szünet után 2008-ban tért vissza a Captain Jack, más kapitánnyal és immár a negyedik csajjal, de ez sem érdekelt senkit. Utoljára 2011-ben adtak ki lemezt.

E-Rotic

A csúcson: Az E-Rotic a szexről szóló szövegeivel (+ nyögdécselések) és rajzfilmes klipjeivel hívta fel magára a figyelmet; utóbbiakban nagy mennyiségű fedetlen kebel volt látható. Alább a Fritz Love My Tits (Fritz, szeresd a mellem, 1996) című alkotás látható, amely gyakorlatilag felülmúlhatatlan szintre emelte a mellek szerepeltetését. A többi nagy, 1994 és 1996 közötti E-Rotic-slágerből itt látható egy megamix.

Utána: Az E-Rotic "valódi" tagjai csak fellépéseken voltak láthatók, a tévében csak a rajzfilmes klipek mentek. Többek között ez volt a baja a projekt első két hangjának, Lyane Leigh énekesnőnek és Raz-Ma-Taz rappernek: hogy nincsenek eléggé megbecsülve. A producer, a svájci születésű német David Brandes meg úgy vélte, hogy túl sokat képzelnek magukról, úgyhogy 1996-ban jött a válás. Ezután énekesnők és rapperek követhetetlen sorozata jött, ám később kiderült, valójában igazából csak ketten énekeltek a stúdióban: Lyane Leigh kilépése után még évekig, aztán egy bizonyos Lydia Madawjewski, akit csak 2002-ben állítottak a nyilvánosság elé. Aztán az is kiderült, hogy a rapeket meg maga David Brandes mondta fel! Na jó, az viszont tényleg sokkoló, hogy összesen kilenc nagylemezt adott ki az E-Rotic, igaz, többet csak Japánban, ahol sokáig viszonylag sikeres volt. Voltak feldolgozásaik, a Mambo No. Sex címe például zseniális. Brandes egyéb elfoglaltságai miatt hagyta abba; dolgozott például a Bad Boys Blue fiúbandával; slágerlista-manipulációiból volt egy kis botrány is. Lyane Leigh még mindig viszi a S.E.X. Appeal nevű együttesét, amit az E-Roticból való (fél)kiválása után indított szexis koncepcióval, eleinte Raz-Ma-Tazzal; viszonylag emlékezetes daluk a Voulez-Vous Coucher Avec Moi (1996) volt.

Aqua

A csúcson: A Barbie Girl (1997) az emblematikus Aqua-sláger, a videóval együtt, amelyben szerepel az összes tag, a norvég Lene Nystrom énekesnő és a három dán fiú: René, Soren és Claus. Viszonylag késői sikere a műfajnak, illetve vannak, akik nem is a eurodance-hez, hanem a rágógumipophoz/dance-hez sorolják. Amúgy is, a dal és a klip kikacsintásai - mármint nem a szexuális utalások, hanem a "Life in plastic, it's fantastic!" sor és az egész "ez csak egy ilyen habkönnyű giccs!" önreflexió - kiemelik a eurodance-közegből. A Barbie-t gyártó Mattelt ez nem hatotta meg, perre mentek a termék hírnevének rontásáért (mármint a szex miatt), de a bíróság úgy döntött, hogy ez paródia, azt meg szabad. 2009-ben aztán készítettek egy tényleges Barbie-reklámot a számból, megváltoztatott szöveggel.

Utána: Ahhoz képest, hogy a Barbie Girl tipikusan olyan szám, amely után az Aquának egyslágeres együttesnek kellett volna maradnia, elég jól haladt a szekere: majdnem ekkora sikert ért el a Doctor Jones; mi több, még az Aquariumot követő 2000-es nagylemez, az Aquarius is egészen jól fogyogatott sok európai országban. Az Aqua 2001-ben oszlott fel, a hivatalos verzió szerint teljesen barátságosan; sokan azonban úgy vélték, hogy magánéleti feszültségek álltak a háttérben. Lene ugyanis a zenekar alapításakor Renével járt (ő Ken a videóban), később viszont Sorennel, sőt hirtelen felindulásból Las Vegasban össze is házasodtak. A zeneiparban megmaradó tagok 2008-ban kezdtek újra turnézni az Aquával, 2009-es válogatásukra új számokat is írtak, 2011-ben pedig Megalomania címmel nagylemezt adtak ki. Az ezen hallható átlagos dance-pop azonban csak a dánokat és a norvégokat izgatta annyira, hogy slágerlistára kerüljenek a számok.

***

Címszavakban még a maradék legismertebb eurodance-előadókról; segítségképpen a legismertebb számukat is megmondjuk.

2 Brothers on the 4th Floor - Dreams (Will Come Alive) - Hosszú ideig semmit nem lehetett tudni róluk, most márciusban viszont visszatérnek koncertezni.

Corona - Rhythm of the Night - A brazil énekesnőnek és a műfaji váltásnak köszönhetően európai tündöklésük után latin-amerikai sikereket értek el; legutóbbi lemez 2010-ben, remixlemez 2012-ben.

Eiffel 65 - Blue (Da Ba Dee) - Egy ideig jogi okokból Bloom 06 volt; az utolsó számok 2009-ben jelentek meg. 2010-ben visszatértek az eredeti névhez, fellépéseik vannak.

Fun Factory - I Wanna Be With U - A második felállás 2003-ban feloszlott, ebből Al Walser a Grammy szétspammelésével lett most újra híres. A 2008-ban debütált harmadik felállás néha kiad egy-egy számot.

Haddaway - What Is Love - 2010-ben volt száma, 2011-ben még vendégénekeskedett; koncertezik.

Mr. President - Coco Jumbo - A felállások változása teljesen követhetetlen, bár mindegy is, hiszen már 1997-ben felmerült, hogy nem a színpadon ugráló emberek énekelnek a felvételeken, és nem sikerült tökéletesen eloszlatni a gyanút. Azt nem sikerült egyértelműen kideríteni, hogy most fel van-e oszolva a zenekar. Az utolsó életjel egy 2009-es gyűjtemény kiadatlan számokból.

Vengaboys - Boom, Boom, Boom, Boom!! - 2006-ban visszatért; a 2010-es Rocket to Uranus (lásd alább) a vendégeskedő Perez Hilton és a klipben szereplő pénisz alakú űrhajó ellenére is csak Hollandiában volt sláger.

Whigfield - Saturday Night - Naan néven dalszerzőként dolgozik és vendégénekel, például Benny Benassinál; 2012-ben nagylemezt adott ki, némi sikerrel Skandináviában.

Kihagytuk Dr. Albant és DJ Bobót, akikről mindenki tudja, hogy él és alkot, hiszen mindketten jártak nálunk mostanában. Vannak olyan előadók is, akiket más műfajok mellett néha szoktak a eurodance-hez is sorolni, de mi inkább mégsem vettük ide őket: ilyen például a Technotronic vagy az Army of Lovers. Ha valakinek még hiányérzete van, mert kimaradt a kedvenc/leggyűlöltebb slágere, vagy csak nosztalgiázni akar, jöjjön a Facebookra.

Aki a eurodance-nek akar utánaolvasni, meglepődve tapasztalhatja, hogy a legtöbb előadónak elég részletes - bár gyakran nem túl jó - Wikipedia-szócikke van, főleg, ha az elektronikus tánczene más irányzatainak szereplőivel hasonlítjuk össze. (Vessük össze mondjuk ezt és ezt, meg a két alany zenetörténeti jelentőségét.) Az amerikai All Music Guide nem túl használható, viszont a Discogs adatbázisa sokszor jó, tömör összefoglalókat ad. Aki pedig tényleg mindent, de mindent tudni akar, annak van egy ilyen: The Eurodance Encyclopaedia.