"Milyen volt a Fishing? Ez egyszer talán nem voltak fagyosak a hajnalok?" - ekképp érdeklődött jó humorú, kiváló újságíró barátnőm a szerdától vasárnapig tartó orfűi fesztiválról. A lényegre tapintott: nem emlékszem, utoljára mikor töltöttem el napokat úgy, hogy nem kellett több ruhát viselnem éjjelente, mint nappal. Korábban már legalább kétszer (egy, kettő) beszámoltunk itt a Fishingről, mennyire szerethető, családias fesztivál ez; és az idei évre is tökéletesen ráillenek ezek a jelzők. A különbség talán csak annyi, hogy az "alterfeszt" kifejezés kikopott a FOO név mellől, a tömegérzés kicsit csökkent a tavalyihoz képest (bár pénteken és szombaton is teltház volt), a szponzori megjelenés nőtt valamelyest, a vécék állapotán pedig továbbra is lehetne javítani. Amúgy minden ugyanolyan jó, vagy - a nappali kánikula és az ebből fakadó kellemes éjszakai meleg miatt - még jobb volt, mint eddig. Sőt, korábban soha nem láttam ugrópókot természetes közegében, itt viszont igen.
Bátran kijelenthető, hogy immár hagyományosan a Fishinggel kezdődik a nyári fesztiválszezon, úgyhogy az önismétlő újabb beszámoló helyett, és a Kispál-napi összefoglaló mellett inkább két fesztiváldzsanki fiatalember tapasztalatait mutatjuk be. Ők azok, akiknek bár nem borítja több hurkányi karszalag a csuklójukat, ha tehetnék, szinte minden nyári fesztiálon ott lennének. Különös egybeesés, hogy mindketten műszaki területen mozognak.
Egont messziről ki lehet szúrni a tömegből. Vagy azért, mert mondjuk feltűnő színű sállal a fején ugrál, vagy mert csajok után kurjongat, vagy mert éppen két szódásszifonnal a kezében lövi a közönséget a délutáni koncertek alatt. A negyvenes éveit kezdő informatikus e tevékenységei közben fejtette ki nekünk fesztiválfilozófiáját: "Számomra sosem arról szól a sztori, hogy egyedül mész egy fesztiválra, hanem, hogy kik vannak ott. A lényeg, hogy a barátaim mellett olyan emberekkel találkozom, akikkel szeretek együtt lenni, még akkor is, ha esetleg csak évente egyszer vagy kétszer találkozunk" - magyarázza, hozzátéve, hogy ez első ilyen felismerés éppen a második Fishing On Orfű fesztiválon érte, amiről úgy ment haza, hogy "bazdmeg, itt minden második embert ismerek". Azóta a Fishing és az Ördögkatlan a két kedvence a szezonban, ami nem jelenti azt, hogy csak erre a kettőre jár. De ezeket a világért sem hagyná ki.
Kérdésünkre, hogy a fellépők vagy a társaság-e a fontosabb, az utóbbit választja: "A fesztivál nem a koncertekről szól, hanem egyrészt arról, hogy beöltözöm bohócnak, ami teljesen más, mint amikor hétköznaponként reggel 8-kor bemegyek dolgozni" - és szavait igazolandó orrára húzza szűk résekkel díszített rózsaszín szemüvegét.
A bulizás előtt legfeljebb csak átfutja a fellépőket, nem magolja be a programot és nem készít előzetes beosztást sem arról, hogy mikor mit fog megnézni. Tulajdonképpen ez is egy stratégia: "A fesztivál másik lényege számomra az, hogy belebotoljak koncertekbe. Ez nagyon fontos. A legfontosabb a nyitottság" - magyarázza. Így ismerte meg például a 2009-es Balaton Soundon az Ozomatlit, amire amúgy szerinte sosem figyelt volna föl. Az ismerősök ajánlásait is megfogadja, és megnéz bármit, ha valaki azt mondja, hogy érdemes.
Egonból azért kibújik néha a műszaki ember: 2009 januárjában kezdett el vezetni egy koncert.xls-t, melyben minden koncertet és fesztivált rögzít: egy koncert vagy fesztivál egy sor benne. A precíz statisztika azt is elárulja, hogy volt év, amikor Egon megfordult a Pannónia Fesztiválon, a Fishingen, a Hegyalján, az EFOTT-on, a Szigeten, a Soundon, a Volton. A rekordnyarán 100-250 ezer forintnyi belépőt fizetett, általában azért ennél kevésbé terhelik meg a büdzséjét a fesztiválok.
Egy csomó magyar zenekart kedvel, de a nagy zenekarokat kerüli a fesztiválokon, inkább klubkoncerteken nézi meg őket. A kiszámítható koncertek ugyanis kevésbé érdeklik. Példaként a Quimby-t hozza, aminek szerinte egyszerűen muszáj slágeres koncertet játszania a fesztiválokon, "mert ezt várja a tömeg, aki nagyon sok pénzt kifizetett ezért".
Károlyra azért figyeltem fel, mert a 35 fokban egy műszőrme bundában sörözött, és régóta szerettem volna tudni, mi késztet embereket ilyen dolgokra. Károly esetében ez egy zárónapi rituálé: a hőmérséklettől függetlenül minden fesztivál utolsó napján magára ölti a bundát, hogy feldobja a megfáradt fesztiválozókat és imponáljon a csajoknak. "Két évvel ezelőtt a Fezenen hordtam először. Azóta mindig a zárónapon csinálok hülyét magamból, amúgy kulturált ember vagyok" - ennyi a magyarázat.
Károly három-négy éve kapott rá a fesztiválok ízére, amikor a Miskolci Egyetemen megismert egy bulizós csoportot: "Azóta mindent meg akarok nézni Magyarországon, de a munkámból fakadóan ez nem lehetséges" - mondja a mérnök végzettségű, 29 éves fiatalember. Orfűn idén járt először, azért jött, mert korábban csak jókat hallott róla, "az első két óra után beleszerettem, csak kevés a lány és a jégkocka".
Egonnal ellentétben meg szokta nézni, kik lesznek egy adott fesztivál fellépői, de nem különösebben válogatós: "A-tól Z-ig minden érdekel, kivéve az M-et, ami a mulatós" - magyarázza. A műfajok közül a hiphop, a punk és a rock érdekli, Orfűre leginkább a Punnany Massif, a Supernem és a Fish vonzotta. És természetesen a volt egyetemi cimborái: négyen jöttek, egyikük hozzá hasonlóan furcsa öltözékben - velük együtt több fesztivált is végigjár egy nyáron.
Idén eddig a Miskolci Egyetemi Napokon vett részt, és tervezi még a Hegyalja Fesztivált, a Fezent, talán az EFOTT-ot és egyszer valamikor, ha nem idén, akkor jövőre a Voltot is. "A Szigetet nem, mert az nem magyaroknak szól" - jelenti ki. Terveinek csak a büdzséje és szabadsága szab határt, hiszen, mint mondja, becsületes emberként bérből és fizetésből él.