A brit Jamie Woonnal kapcsolatban, akinek stílusbeli meghatározásával már próbálkoztunk pár alkalommal, egyre elhanyagolhatóbbá válik a post-dubstep jelző, és egyre inkább az R&B a pontos megjelölés. A 2011-es bemutatkozó album, a Mirrorwriting óta azonban nem sok minden történt vele, és hiába volt teltházas az A38-on adott koncert, az sem bizonyított vele kapcsolatban semmit, azon kívül, hogy élőben is olyan, mint stúdióban: jó ez, csak unalmas.
Jó lemezt írni ugyanis könnyűnek tűnik napjainkban, a minőséget előállítani nem nehéz, csak az izgalom hiányzik a dalok mögül. Hiába ír tehát Jamie Woon egy olyan számot, mint a 2-es villamossal befutó Lady Luck, és emellé még egy-két másik slágert, ezek még úgy sem képesek kitölteni egy bő órás műsort, ha az énekes-dalszerzőt a színpadon már nem csak egy személy, hanem egy teljes zenekar kíséri. A mellettem állók, akik épp az említett dalra futottak be a színpadhoz, elmésen meg is jegyezték, hogy "- Te, figyelj, van ennek másik is száma? - Igen, készített hozzá egy remixet is."
Jamie Woonnak tegnap valahogy semmi sem kedvezett. A produkciója inkább sötét terembe, mint világosságba való; a szünetekben néha a Papa Roach koncertje is áthallatszódott; a Kaoss Padje tönkrement, és még sorolhatnánk. A legnagyobb problémát az idő előrehaladtával azonban a közönség jelentette, akik koncert helyett mintha csak egy beszélgetős partyra jöttek volna, és miután túljutottunk a slágereken, ütemesen el is tűntek. Személy szerint sajnáltam Woont, mert ennél többet érdemelt volna. Ráadásként azért visszajött még egy szál gitárral, eljátszott egy új dalt is, amit a Heathrow repülőtéren írt nemrég. C
"Hello!" - Martin Solveignek valószínűleg elég lett volna ennyivel beköszönnie, és már maga mellé állította volna a közönséget. Ehelyett azonban a Daft Punk klasszikusának, a Harder Better Faster Stronger remixének rövid intrójával kezdett, amelyet szettje nagyjából felénél egyébként ismét elővett. Nem mintha ez zavart volna bárkit is, főleg most, amikor a teljes világ Daft Punk-lázban ég. A francia dj igazából csak annyit tett, amennyit nagyjából mindenki elvárt tőle.
Viszonylag izgalmas váltások közepette a Bloc Party énekesével, Kele Okerekével közös Ready 2 Gótól, Robin Thicke Pharellel együtt készített Blurred Linesán és a Hellón keresztül még Sander van Doorn is előkerült, és az is csak a show hangulatát emelte, hogy negyedóránként Solveig felmászott a pultjára. Igazából, ha kiderült volna, hogy ő sem dugta be a kábelét, mint nemrég a Disclosure, akkor sem lett volna probléma, a közönség ugyanis szó szerint kajálta, amit elé helyeztek. Még egy magyar technoviking is ott bulizott tőlem pár méterre. DJ-szettet értékelni furcsa feladat; bár tudhatjuk, hogy még ezt is el lehet szúrni, de azért erre B-nél jobbat nem adnék.