Megszámlálhatatlanul sok énekesnőm volt - Waszlavik László a Quartnak

Waszlavik Gazember Petőfi Velorex Ullmann Mónika Sámán Szabadcsapat László számos művésznevéből biztos kihagytunk még párat, de a Hier Ist Mein Auto című számának megadtuk nemrég a kellő tiszteletet. A 62 éves zenészt megkérdeztük, hogy került a Szovjetunióba, tényleg épített-e egy Moog szintetizátort, és hogy ki az igazi rocksámán, de szóba került Sting, az öszödi beszéd és a komposztvécé is.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A Hier Ist Mein Auto című számod nagyon előkelő helyen végzett a magyar új hullám legjobb számait összegyűjtő listánkon, pedig a keletkezési idejét se volt könnyű megállapítani.

Ez valamikor 1985 táján készült. Onnan tudom nagyjából datálni, hogy '85-ben volt a második nyugat-európai koncertem Bécsben, és maga az ötlet is innét jött. Az első még Nyugat-Berlinben volt, és annak a tapasztalataiból okulva vettem be a Ferót, és már vele szerveztük azt a bécsi koncertet. Oda egyébként úgy jutottunk el, hogy egy évvel azelőtt is volt már oda egy meghívásom, de azt a Wahorn Andrisék valahogy elhappolták előlem: egy nap lelkesen hívott, hogy épp kint járt Bécsben, és mindent letárgyalt, viszont ők is fellépnek, és nekünk csak a gázsi egyötöde jutott volna. A Feró azt javasolta, hogy mondjam le ezek után, úgyhogy írtam egy udvarias levelet, hogy sajnos sok a dolgom (noha amúgy az égvilágon semmi dolgom nem volt), nem tudok menni, és meglepő módon egy évvel később ez a menedzser megint jelentkezett, hogy meghívjon a bécsi zenei hetekre.

És hogy került a klipbe a Velorex, a mozgássérülteknek való csehszlovák kisautó?

Ennek a bécsi menedzsernek komoly tervei voltak, például, hogy találjunk ki valami promóciót. Kérdeztem, hogy az meg mi, mire kiderült, hogy hírverést jelent, de hát szegény kelet-európaiként csak az jutott eszembe, amit a cirkuszosok szoktak csinálni. Akkor körvonalazódott, hogy egy régi, kelet-európai autóval csinálunk hírverést, és válogattuk az autókat, hogy melyik passzol igazán ide: Moszkvics, Pobeda, Wartburg, és akkor mondta valaki, hogy miért nem viszünk Velorexet, az egy sámánautó, és ráadásul bőrből van.

A hetvenes években a Szovjetunióban tanultál, hogy jutott ez eszedbe?

A gimnáziumomnak jutott eszébe: én a Fazekasban végeztem matematika szakon, és ott már tanultunk számítástechnikát, még a korszak hajnalán. Ez nekem nagyon megtetszett, és ezt szerettem volna tanulni, de akkor még Magyarországon nem volt felsőfokú számítástechnika-oktatás, és az iskola javasolta, hogy menjek Lembergbe (akkor még Lvovba), ami az egyetlen hely volt a világon, ami számunkra elérhető volt. Azalatt közben már itthon is beindult a számítástechnika-oktatás, de izgalmas öt év volt, évente kétszer lehetett hazajönni. Mindjárt az érkezéskor kolerajárvány fogadott, meg nem is volt könnyű, de örülök, hogy láttam valamit a Szovjetunióból.

Az fel sem merült benned, hogy rendes állásod legyen? Akkoriban még nem sokan tanultak számítástechnikát.

Azért mire hazajöttem, már megjelentek az itthon végzettek is, de nem ez volt az oka, hogy nem maradtam a pályán, mert nyilván el tudtam volna helyezkedni. Nyári gyakorlaton is voltam a Videoton fejlesztési intézetében, de már itt rájöttem, hogy itthon miről szól ez a dolog. Az a számítógépes rendszer, amit itthon használtak, az IBM 360-as rendszerének másolata volt, és az itteni változatba beillesztettek egy francia eredetiről koppintott Videoton számítógépet, ami nem volt kompatibilis a rendszerrel, hanem arra volt jó, hogy ezzel az ürüggyel zárt vagonokban COCOM-listás, tehát embargós processzorokat hoztak be Magyarországra. Az egész Varsói Szerződést innét láttuk el a szükséges integrált áramkörökkel, így hát erre volt kitalálva a magyar számítástechnika – ha jól emlékszem, az igazgatóhelyettes az Apró Piroska volt –, szóval itt nagy számítástechnikai dolgok nem történtek. Amikor ezt én átláttam, levontam a következtetéseket, nem akartam támogatni ezt a vonalat.

Szellemi ellenállásba vonultál?

Inkább független útra léptem. A művészetben az a jó, hogy az ember nincs befogva. Ha én mérnökként dolgozom, egyből megmondják, hogy mit kell terveznem és előállítanom, ehhez képest a művészet egy felelősebb dolog, és ez nekem jobban tetszett.

Utána műszaki fordításból éltél, oroszról magyarra, ugye?

Igen, körülbelül tíz évig csináltam ezt, nagyjából a nyolcvanas évek elejéig. '81-ben már a Beatricében játszottam, előtte a Bizottságban voltam, de onnét három hónap után kitettek, pedig én alapítottam.

Elviselhetetlen voltál, vagy miért raktak ki?

Nem, három dudás volt egy csárdában. Szóval ez így volt rendjén.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A Beatrice után pedig a VHK-ban is megfordultál, pedig az is ilyen két dudás-történet volt, hiszen Grandpierre Attila és te is a magyar rock sámánjai voltatok.

Attilával mi nagyon jól megvoltunk, de különböző műfajokban dolgoztunk. A sámán ötletét egyébként én adtam neki, de ha pontos akarok lenni, akkor én meg a feLugossy Lacától kaptam, aki adományozott nekem egy sámánbotot. Akkoriban épp az ő telkén laktam egy évig, és egy nap hozott nekem egy rózsaszínű sámánbotot, és innét jött az ötlet, hogy nekem valószínűleg rocksámánnak kell lennem. Pár hónappal később meg is hirdettem az első magyar rocksámán találkozót: nagy társaság még nem szerveződött, de volt egy ipari és pszichedelikus zenei áramlat akkoriban, és annak a hazai képviselői, a Bp. Service és az Art Deco jelentkeztek, meg szóltam az Attiláéknak is, aki azonban előtte visszamondta, mert hogy az a cím, hogy magyar rocksámánok, az nekik jár. És tulajdonképpen igaza volt, mert ma már látom, hogy én rossz irányba próbáltam vinni a VHK-t, de ezt talán nekem köszönhetik, hogy az igazi útjukra löktem őket. Ők azelőtt a Can együttesnek a nyomvonalán haladtak, akik szintén csillagászok voltak, és az a csillagmítoszi koncepció is nagyon jó volt, de a pogány, sajátosan kelet-európai kultika felélesztése, ami Nyugaton akkor teljesen újként hathatott, az a feLugossy és az én közvetítésemmel jutott el a VHK-hoz. Aztán az Attiláék jól ki is bontották, mert nálam ez külsőség és tréfás dolog volt, náluk meg éles.

A te zenéd sokkal dallamosabb és könnyedebb volt, még leginkább a magyar nótához lehet hasonlítani.

Igen, gyerekkoromban apám harmonikán sok népdalt, nótát, sramlit, operettet, tangót játszott, jó részüket el is felejtettem, mert jó ideje már csak népzenét játszom, akkor is, amikor szintetizátoron vagy számítógépeken dolgozom át őket. A népzene áll hozzám a legközelebb.

Igaz, hogy az egyik első szintetizátort te építetted itthon?

Nem tudom, hogy így volt-e. Az biztos, hogy egy viszonylag korai, talán Moog szintetizátort láttunk egy kirakatban, és megnéztem, milyen kezelőszervek vannak az előlapon, mi van ráírva, és azok alapján megterveztem és megépítettem a szintetizátort.

Hogy került az a sok vokalista lány a zenekarodba?

Megszámlálhatatlanul sok énekesnőm volt, sokszor ébredek arra, hogy újabb és újabb énekesnők tűnnek fel az emlékezetemben, akiket már el is felejtettem. A korai időszakban volt egy nagyon jó énekesnőm, a Kovács Ágota, aki a Hier Ist Mein Autóban is énekel, de ő aztán kiment Angliába, ahol a Stinggel is felvette a kapcsolatot, és próbált kivinni engem az ő előzenekaraként oda. Ez végül nem jött össze, mert az angol zenész szakszervezet megvétózta, szerintem azért, mert a hiúságukat sértette, hogy Kelet-Európából jön egy olyan produkció, amely megáll a saját lábán. Mert sok minden mást beengedtek: amikor '87-ben Amszterdamban játszottam, akkor fellépett ott az Európa Kiadó is, akik onnét Londonba mentek fellépni. Úgy látszik, ilyen klasszikus gitáros rockzenével minden további nélkül lehetett menni, de ilyen eredeti produkcióval nem.

Tudni lehet rólad, hogy nomádként élsz, aki saját maga termeli az áramot is, honnét jön ez az elhivatottság?

Ez a függetlenségről szól. Amúgy fizetek az áramért, de a kétezer forintot sose haladja meg a villanyszámlám, és ebben benne van a meleg víz is. Egyébként nem is lakom hivatalosan sehol, hanem egy műhelyem van a Szentendrei-szigeten. Amikor a világ fenntarthatatlan, mindenkinek ebbe az irányba kéne mennie, hogy kevesebb energiát használjon. Én már régen is napelemet használtan, amikor Leányfalun laktam az erdő mellett, ahol nem volt áram bevezetve. Ott egy kis Babetta motort használtam áramfejlesztőként, de az akkukra már részben a ma ismert napelemek is dolgoztak. Az ökológia régi foglalkozási területem, cikkeket is írtam erről önkéntes cikkeket egy leányfalui független újságba. Most is például egy környezetvédelmi klipen dolgozom: az annak idején még a Bős-Nagymaros apropóján átdolgozott Hej, halászoknak csináltam egy új verzióját, és ahhoz készül majd klip.

Mindenkinek így kéne élnie szerinted?

Túlnőttük ezt a bolygót, szóval vagy kevesebben leszünk, vagy megtanulunk gazdaságosabban élni, mert ebből óriási problémák lesznek. Nyáron nem lehet már kimenni a napra, szóval már a bőrünkön is érezzük, hogy valami nincs rendben. Valamerre lépni kell. Régi irodalma van pedig a környezettudatos életnek, de például csak most kezdtek el foglalkozni a komposztvécé ötletével, ami egy ragyogó dolog, mert az ember megszabadul a csatornától.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

És hol lehet manapság látni téged fellépni? Itt a kocsmában az mondták, disznóvágásokra is jársz.

Igen, egyrészt csinálok ilyen harmonikás műsorokat, bordalokat játszom, vagy például a nyáron sok apró felvidéki faluban jártam egy kis vonósbandával, sok borfesztiválon léptünk fel. Legutóbb a Kerekes Banddel voltam egy borbemutatóm, ők fel is dolgozták két számomat, hozzájuk szoktam beugrani néha. A Vastaghúros együttes is megkeresett nemrég, hogy énekeljek náluk, szóval a koncertezés leginkább ilyen vendégségekkel megy tovább. Csináltam korábban a Kárpátia előtt is egy 45 perces katonadal blokkot. Bekerültem ugyanis a Magyar Hagyományőr Világszövetség elnökségébe, akik minden évben újrajátsszák a tavaszi hadjárat csatáit az eredeti helyszíneken, és ott először egy tavaszi hadjáratos CD-t szerkesztettem, amihez lementem Abasárra a katonadal fesztiválra, ahol két lemezre való anyagot is gyűjtöttem.

Azon azért sokan meglepődtek, amikor 2006-ban felbukkantál a Kossuth téren, ahol emblematikus figurájává váltál a kormányellenes tüntetéseknek, és a tüntetők indulóját is megírtad.

Igen, bár sokan írtak akkor ilyen indulókat, ki is adtak ezekből egy teljes CD-t, talán az enyém lett a legismertebb.

És ott meg tudtad őrizni a függetlenségedet?

Egy belső hang irányított akkor, ez az ügy morális kérdés volt. Én azt éreztem, hogy maga az öszödi beszéd hangneme volt elfogadhatatlan, ahogy egy „magyar király" megnyilvánult az ő népéről. Engem nem a baloldaliság irritált, mert azt természetesnek veszem, hogy a társadalom egy része baloldali, és nagyobb szociális egyenlőséget akar, míg a másik része azt mondja, hogy pusztuljon a gyengéje, és nagyobbra akarja nyitni a szociális ollót – ez mindenütt megvan a modern társadalmakban, és így kell kompromisszumra jutni. Engem az zavar, hogy valami az én vizeimre gyűrűzik be, és valaki így beszél Magyarországról. Én ezt a Kossuth rádióban hallottam döbbenettel, majd a tüntetések második napján mentem a Kossuth térre, és onnantól hosszú időn keresztül ott voltam, és még vidéki vagy külföldi eseményekre is elmentem.

Sokan voltak kint, de hogy kerültél fel a színpadra?

Én magam jelentkeztem, hogy írtam egy dalt, mert már a második nap kész voltam az első szövegváltozattal. Pont ennek a tavaszi hadjáratos CD-nek az egyik slágerszáma, egy erdélyi katonadal dallamára írtam a szöveget. Vártam egyébként, hogy több kolléga is csatlakozik, de aztán nem így lett, kevesen voltak kint. Én azt éreztem, hogy azelőtt a Feró tette meg a magáét, és most rajtam a sor.

Azóta egyszer se érezted úgy, hogy rajtad a sor?

Nem, mert ez sem politikai kérdés volt a számomra, hanem morális kérdés. A művészet más, mint a politika, más időállandókkal mozog. Amikor az ember színpadon van, sokkal nagyobb közeghez szól, és mások is rárezonálnak, de a jó művek olyanok, hogy mindenkihez szólnak. Volt, hogy egy romkocsmában léptem fel, és valaki odajött, hogy mégis hogy képzelem, hogy ilyen helyen lépek föl, de hát miért ne?

Azért lehetett ez meglepő sokaknak, mert az azt megelőző két-három évtizedben nem volt egyetlen ilyen direkt politikai megnyilvánulásod sem.

Játszottam azért én a Beatricében, amely az akkor népszerű zenekarok közül a leginkább társadalomkritikus volt, nem is jelenhetett meg nagylemezük, csak évekkel később, magánkiadásban. Emiatt is ért véget '82-ben a régi Beatrice, mert a Feróék annyira kilátástalannak érezték a dolgot, hogy disszidáltak, de aztán visszajöttek. Utána csinálta meg a Bikinit, ami egy kompromisszum volt a részéről, és ezt az Erdős Péter is jóváhagyta, sőt, még adott is neki zenészeket a Dinamitból. '87-ig ez volt az ő legális zenekara, bár hozzáteszem, ő mindvégig működtette a Beatricét mindenféle álneveken. De az első korszaknak akkor lett vége, amikor én is ott játszottam, és ez azután volt, amikor azon a bizonyos tatai megbeszélésen Tóth Dezső miniszterhelyettes elhúzott a zenészek előtt egy mézesmadzagot: különféle kedvezményeket ígért nekik, de ennek az volt a feltétele, hogy határolódjanak el az új hullámtól és a Beatricétől. A '82-es Hajógyári Szigeten rendezett koncerten pedig a Beatrice már nem léphetett fel, és a Feró ekkor sokallt be. Aztán legközelebb már a '91-ben volt a Szigeten egy nagy koncert, amit a Feró a dán Roskilde fesztivál mintájára minden évben meg akart volna szervezni. A Feró akkor pont az SZDSZ-es korszakát élte, de hamar elment a Demszkyék alól, és kikerült ebből a társaságból, és aztán mit tesz isten, két évvel később ugyanott elindult hasonló koncepcióval egy máig tartó fesztivál.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Nagy Feróval már nem dolgoztok együtt?

Mindig jóban voltunk, én a mesteremnek tekintettem őt. Amiket most csinál, azokat inkább kényszerlépéseknek tekintem a részéről, de nincs ezzel semmi probléma. Én nála örök vendégművészként dolgoztam, és úgy vagyok vele, hogyha holnap véletlenül összefutunk, akkor lehet, hogy csinálunk valami közös munkát.

Most a sok neved közül hányat használsz?

Nem is tudom, ezeket az újságírók szokták kitalálni, szorgalmazni, meg javasolni, ez az ő bizniszük.

Hogy jelenteted meg az új zenéidet?

Rendszeresen teszem föl a klipjeimet a YouTube-ra, amiket én is rendezek, hiszen CD-t kiadni már gyakorlatilag lehetetlen, a visszatekintő könyvemnek volt egy CD-melléklete, úgy el lehetett adni, de máshogy nem.

Honnét jött a háti zászló ötlete?

Abból a folyamatból, hogy valamikor a nagy embercsoportoknak volt zászlójuk, aztán az egyre kisebbeknek is, majd már cégeknek is lett, végül a nagy individualizálódás netovábbja az lesz, amikor egy ember már csak saját magával tartozik össze. Ennek a szimbóluma lett az, hogy nekem van egy háti zászlóm, ami az önmagammal való összetartozást jelenti. De több jelentése is volt: ez a zászló az egyik oldalról nézve Kis-Magyarország volt, megfordítva Nagy-Magyarország. Egyébként a szamurájoknak is volt ilyenjük.

Hogy képzeljünk egy olyan koncertet, amin Pitti Katalin és te léptek föl?

Az én zenei érdeklődésem rendkívül széleskörű. A legutolsó darab, amit megalkottam, az a gyökerektől az operáig terjed, ami a Katalin műfaja. A Tavaszi szél ujgur hangszerelésben van megcsinálva benne, vagyis a citera dominál, de van még Hammond-orgona és dob. De voltak korábban is operás kísérleteim, a nyolcvanas évek elején például jazz-opera-punk címen definiáltam a műfajomat. Szívesen veszem a komolyzenét tehát, dolgozom is együtt komolyzenészekkel. De például Ökrös Csaba is komolyzenészből lett elismert népzenész.

A hagyományos rockzene téged sosem vonzott? Végül is játszottál a Beatricében.

Én már oda is úgy kerültem, hogy magyarnóta-feldolgozásokat vittem a Ferónak. Én már akkor is elég tisztán láttam, hogy Magyarországon megszakadt a zenei folytonosság, amivel Kodály is küzdött. Ők viszont elkövettek egy hibát, hogy a feudalizmusból a feudalizmusba akartak visszatérni, tehát komolyzenészként közelítettek a parasztzenéhez. A komolyzene az udvari zeneként a feudális társadalom felső kasztjának zenéje volt, és amiből ő meg akarta újítani, az meg az alsó kaszt, a parasztság volt. '62-ben már Kodály is látta, hogy baj van, és akkor mondta, hogy a magyar zene hajóját három fűrészhal fúrja: az egyik a jazz, a másik a rádió, a harmadik pedig a zenepedagógia. Számomra az a legfontosabb célkitűzés, hogy helyreállítsuk a magyar zenei élet szervességét, és a népzene ne valamiféle múzeum legyen, hanem ami megfigyelhető a Balkánon vagy Észak-Afrikában, hogy folyamatosan együtt él a társadalommal. Engem ez foglalkoztat igazán, többször szerveztem Mi a magyar a zenében? konferenciát, és a könyvemben is foglalkoztam az azóta feltűnt több irányzattal.

Te mit szóltál a világzenéhez?

Nem sokra tartom. Amikor gátlástalanul keverik a jazz mindenféle változatát a magyar népzenével, és Kodályra hivatkoznak, azoknak ajánlom a figyelmükbe az ő írását. Persze ezt nem szabad kategorikusan venni: vannak a jazzben olyan dolgok, amik összeegyeztethetőek a magyar néplélekkel, de nem kéne mindent átvenni. Például Ökrös Csaba mondja, hogy a magyar népzenében felfelé intonálnak, a blues pedig lefelé hajlít, a reggae meg ritmikailag a magyar népzene ellentéte. Az amerikai rockzene, de főleg a jazz szenved attól, hogy túlzott benne a szabadság: bármikor, bárhol lehet hajlítani, minél váratlanabb, annál többre becsülik. Számomra ez az energiafaló társadalom zenei lenyomata, ahogy az ember a legnagyobb autót teletankolva, egyedül mehet a sztrádán, és mindent megtehet. Ma már viszont nem ebben a világban élünk, és ennek megvannak a zenei következményei is. Én ezért szívesebben házasítom a népzenét a metállal vagy a rockzenével, mint a jazzel.

A túlzott szabadság elítélése hogy jön a függetlenségedhez?

Ez nálam úgy függetlenség, hogy van egy belső hang, amihez tartom magam. Érzem, hogy nagyjából ezen az úton kell mennem.

Más lenne a magyar popzene, ha nem Erdős Péter irányítja a hanglemezgyárat?

Én egyszer találkoztam vele, a Feró beküldött hozzá, hogy tárgyaljak vele a Beatrice-lemezről. Ő egy sértett ember volt, amit meg is lehet érteni, de ebből egy olyan visszavágás lett, amivel aztán túllőtt a célon. Érdemes elolvasni a könyvét [Hogyan készül a popmenedzser?], amit nagyon nehéz megszerezni. Nyilván ő is egy olyan hivatali garnitúrának volt a része, ahová az ORI igazgatója is tartozott, aki külföldi titkosszolgálatnak volt a tagja, és '88-ban a szolgálati fegyverével lőtte főbe magát. Az biztos, hogy súlyos időszak volt.