Két lökött csávó nekiállt bulit szervezni - DJ Titusz a Quartnak

Interjú Dj. Titusz, született Bicskei Titusszal. Újságíró: Rónai András

DJ Titusz amellett, hogy a Bëlga és a Carbonfools tagja, a kilencvenes évek eleje óta DJ-zik. Ott volt a hazai underground elektronikus zenei kultúra születésénél, a legenda szerint ő és az X-Lab nevű duó másik tagja, Tadeusz (vagy ahogy ő hívja, Tádé) szervezte az első acid partykat. Arra kértük, hogy meséljen a régi időkről; hallottunk számos szórakoztató és valószínűtlen történetet helyekről, kábítószerről, verőlegényekről és libákról. Kiderült az is, hogy igaz-e: régen minden jobb volt. Interjúnk apropója a korszakot megidéző, Ősparty nevű nosztalgiabuli (január 24-én pénteken, részletek itt).

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Hogyan találkoztál először az elektronikus zenével?

Már gyerekkoromban volt Kraftwerk, Jean Michel Jarre meg minden. Aztán a Fekete Lyukba jártam. A Depeche Mode klubban volt egy kisterem, ahol body zenéket hallgattak, Skinny Puppyt, Frontline Assemblyt meg ilyesmiket. Egyszer jött külföldről egy house DJ is, biztos neves volt, akkor még nem ismertük. Persze kértük, hogy játsszon mindenféle body zenét, de azt nem akart, csak house-t. Aztán amikor bekerültem a Tilos Rádióba, elkezdődött ez az underground house. Nekem, aki ilyen "alternatív csávó" voltam, ez diszkózene volt, nehezen fogadtam el, hogy ez is lehet értékes, pedig "csak" tánczene. Aztán persze rá kellett jönnöm, hogy abban az időben ebben volt a legnagyobb progresszió, kísérletezés. Az ősacid, mondjuk a Psychic TV, a Coil, ezek éppen kifutóban voltak, amikor én kezdtem. Viszont nagyon bejött például a Psychic TV misztikus háttere: volt nekik egyházuk, Thee Temple ov Psychick Youth, ha oda be akartál lépni, akkor nyálat, vért, spermát kellett küldeni. Tehát nem a simább, diszkósabb végéről jöttünk mi, én meg a Tádé,hanem az alternatívabb, pszichedelikusabb végéről akartuk megfogni a dolgot.

Általában úgy tartják számon, hogy ti szerveztétek az első budapesti acid partyt.

Korábban azért voltak itt a Test Dept.-tagok DJ-zni [az ipari zene egyik klasszikus együttese, amelynek tagjai a kilencvenes évek elején megmártóztak a technóban is], meg mások is tartottak kisebb acid bulikat, és azt hiszem, Jutasi szervezett diszkó-technó partikat. A mi első acid partynk egy Tilos Rádió parti volt a Toldi moziban 1992 tavaszán: fent voltak koncertek, vetítés, a pincében pedig acidet játszottam én, Tádé, Laki. Aztán azon a nyáron kint voltunk Hollandiában. Volt egy hatalmas hippifesztivál Amszterdamtól nem messze, amikor ötvenéves volt az LSD. Olyasmit képzelj el, mint Ozora, csak nem technó szólt, hanem különféle akusztikus koncertek, voltak sátrak és mindenféle, amiről nem mesélnék. Reggel felébredtünk valami sátorban, kicsit kókadtan, és elindultunk hazafelé. 9-10 felé beértünk egy völgybe, ahol acid party volt. Még javában nyomták, mi is elidőztünk ott még pár órát. Ott láttam először rave-et, vagyis olyat, hogy ez a zene nem klubban, hanem kint a szabadban szólt. Ez nagy hatással volt ránk. Amikor hazajöttünk, pont megszűnt a Tilos Rádió, hogy később pályázhasson frekvenciára, és kitaláltuk, hogy csinálunk bulikat. Elneveztük magunkat X-Labnek, és elkezdtük szervezni a saját kis rave-jeinket. Először a Viking Klubban voltak, a Tatayában, később az Orczy-kertben, mindenhol. Egy idő után elkezdtek meghívni klubokba is, mert látták, hogy érdekes, és hogy hozunk közönséget.

A Viking Klub volt az a nagy terem a Fekete Lyuk fölött, ugye?

Igen. Voltak ott acid partyk és skinhead bulik, bárkinek odaadták fillérekért. Hihetetlen figurák mászkáltak ott, mondjuk egy Tarantino- vagy Guy Ritchie-történetet képzelj el. Volt egy verekedős srác, akinek az volt a neve, hogy Killers, így többes számban – biztos nem csak kólát és sört árult. Egyszer ott DJ-ztem, és jött valaki, hogy hívta a szervezőt, de az felmenekült a ház tetejére, mert a Killers üldözi.

Gyakran csináltatok bulikat különleges helyeken.

Igen, erről szólt az X-Lab. Folyamatosan vándoroltunk, próbáltunk mindig exkluzív helyeket keresni: volt buli a Margitszigeten a toronynál, a Gellért fürdőben, a Frankhegyen, Törökbálinton, villamosremizben stb. Egy idő után próbáltunk koncepciót adni a partiknak. Volt halloweenes; volt sárkányos, amikor építettünk egy nagy, kínaiszerű sárkányt, amit vittek az emberek között; volt egy szexes parti, ahol volt, hát ha nem is szexshow, de egy művészbrigád próbált valami erotikát a színpadon véghezvinni. Volt egy csoportunk, a Psyche Mascarade, Amerikából hazajött srácok és lányok, akik már kint is csináltak ilyet: beöltöztek nagyon furcsa ruhákba, amiket újrahasznosított dolgokból csináltak, kifestették magukat, így szaladgáltak az emberek között, buliztak, vittek nagy tál puncsot. Volt egy olyan buli, amikor itt volt a Crash Worship, a csapat, akivel voltak Amerikában: azok is teljesen őrültek, meztelenül, tetőtől talpig befestve jöttek a bulira. Emlékszem, hogy DJ-ztem, egyszer csak felnéztem, és ott állt mellettem egy szakállas fickó tök meztelenül, és egy hatalmas szivar volt a szájában.

A klubok között is voltak nagyon súlyosak. A legdurvább a Crack Jokes volt. A Ferenciek terénél van egy kápolna az egyik kapualjban. A falból ki volt törve kalapáccsal egy lyuk, ott lehetett lemenni a pincerendszerbe vasszerkezeteken, tök veszélyes volt. Több terem volt, mindenhol UV, még pingpongasztal is volt UV-fényben. Egy-másfél hónap után bezárták; szilveszteri parti volt ott 93–94 fordulóján.

A Fővárosi Nagycirkuszban pedig az történt, hogy úgy volt, hogy reggel ötig vagy hatig tart a parti. Kettőkor vagy háromkor jött a csávó, hogy abba kéne hagyni, mert nem tudnak az állatok aludni, és holnap előadás lesz. Nagy nehezen abbahagytuk; gondoltam, hogy másnap az oroszlán leharapja az idomár fejét. Aztán kiderült, hogy egy matiné volt reggel, és libák mennek körbe a porondon, azok miatt kellett abbahagyni. [Erről a partiról DJ Palotainak is van egy érdekes története a Koncertblogon.]

Fotók régi bulikról DJ Titusz albumában Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A közönség is az underground közegből jött?

Nagyon színes közönségünk volt. A hőskorban, az FMK-ban a nagy tömegnyomorban volt mindenki, művészektől kezdve politikuspalántákon át a junkie-kig. Pont ez volt a jó benne, a teljes eklektika; öltözködés alapján sem lehetett megmondani, hogy ki kicsoda.

Hogyan változott a közönség, hogyan lettek egyre többen?

Már viszonylag jól is kezdődött, mert kiindulópontnak volt egy nagy haveri társaság. A Viking Klubban az elején majdnem telt ház volt; csodálkoztunk is, hogy kerül oda annyi ember. A csúcsot talán a Törökbálinton meg a Frankhegyen tartott bulikon érte el, utóbbin nem tudom, hány ezer ember volt. Sok függött a reklámoktól. Eleinte mi csináltuk ezeket, aztán később plakátoztattunk; később pedig, amikor a Pesti Est megtalálta ezt, mögöttük volt persze nagy reklám. Nyilván ezeken jóval többen voltak.

Nem lett akkora a tömeg, hogy ezáltal az egész átcsapott valami másba?

Nem, annyira nem durrant ki, hogy zavaróan teli lett volna, vagy olyan arcok jöttek volna. Meg a nagy része, akit nem érdekelt annyira, elment kettőkor-háromkor.

A kábítószerről mesélsz egy kicsit?

Az első ilyen bulin, amire készültünk, talán a Viking kluboson, még azt sem tudtam elképzelni, hogy hogyan fér el annyi ember egy helyen. Gondoltam, hogy ha még be is vannak tripezve, akkor biztos megbolondulnak, meg egymásnak mennek – vagy nem is tudom, mit képzeltem. Aztán ott táncolgatott mindenki. Nem tudom, kiben mi volt, nem követtem. Én nem csinálhattam igazából semmi komolyabb drogot, mert nekem felelősségem volt, figyelnem kellett a szettre; ha pedig még szerveztem is, akkor a kidobóktól kezdve mindennel kellett törődni. A dílereket nem láttam, elvoltam a pultban. Voltak persze szépen kinéző csávók, de voltak olyanok is, akik a buli végén még ütötték az asztalt, és amikor beszélgettem velük, azt mondták, hogy nem használnak soha semmit, csak ennyire bepörögtek a zenétől. Szóval nem tudom, hogy több drogos volt-e, mint mondjuk egy VHK-koncerten; korántsem biztos, csak nyilván előtérben voltak, meg a VHK-nak hamarabb vége lett, itt meg voltak, akik ott maradtak reggel 10-ig. Bár az sem biztos, hogy azok mind teli voltak szerekkel.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Volt ezeknek a buliknak pénzügyi szempontból értelme?

Persze, az, hogy vitték a pénzt. Két ilyen lökött csávó, mint én meg a Tádé – fogalmunk sem volt a buliszervezésről és a pénzkezelésről – nekiállt bulit szervezni. Volt olyan, hogy kerestünk valamennyi pénzt, de a következő két buli elvitte a kétszeresét, háromszorosát. Olyan is előfordult, hogy nem jött össze a buli, és a saját kidobóink majdnem megvertek, mert nem tudtuk őket kifizetni. Egyszer pedig Tádé kölcsönkért lámpákat valaki más bulijához. Az a buli is bukta volt, nem tudták kifizetni a lámpákat, sőt, egyet el is loptak, úgyhogy utána hónapokig járt a tulajdonosa hozzám – pedig én nem is nagyon figyeltem a történteket, a Tádé csinálta, csak ő addigra már elköltözött. Aztán egy reggel megjelent verőlegényekkel, elvitte a CD-lejátszómat, a kazettáimat, mindent. Szóval érdemes volt üzletelni. Lehet, hogy ha lett volna mögöttünk egy komoly üzletember, vagy mi jobban értettünk volna hozzá, akkor lehetett volna belőle pénzt csinálni, de mi csak bénáztunk összevissza. De lehet, hogy ettől volt bájosabb az egész.

Mi szerveztünk a büfétől kezdve mindent. A buli napja úgy nézett ki, hogy mondjuk reggel hétkor felkeltünk, kimentünk az Orczy-kertbe a játszótérre, csináltunk egy mandalát a focipályán: szőttünk egy hálót, befestettük, azt húztuk fel a bulin. Persze tíz órakor már ott volt az összes pulya, lógtak rajta. Aztán délután még hajóácsolás, hűtőcipelés, estére meg, amikor a buli kezdődött, már fáradtak voltunk. Én is szedtem jegyet, miközben a Tádé DJ-zett, tudod, ilyen romantikus volt. Eleinte a plakátokat, szórólapokat is kézzel rajzoltuk. Én kitaláltam, hogy képregényekből másoltam figurákat, betűkből montázst csináltam, aztán elvittem fénymásolóhoz, éjszaka pedig mentem plakátozni. [Ezekből a szórólapokból, plakátokból itt található bőséges válogatás.]

Nem kerestek meg titeket olyanok, akik ezt üzleti alapra akarták helyezni?

Nem, hanem ők megcsinálták a saját bulijaikat, és azokra hívtak minket. Meg elkezdtek klubokba is hívogatni minket, ami azért nem mindig működött olyan jól. Pláne egy diszkóba nem mindig volt jó becsöppenni a mi világunkkal. Még a Palace-ba is hívtak minket; nem jártunk mi oda, de tudtuk, hogy vannak ott gengszterek, maffia meg ilyesmik. A lemezboltban közvetítettek le oda minket; és előző nap mondták ott, hogy aki leszervezett minket, azt a csávót agyonverték. Úgyhogy jól be voltunk szarva. Kint voltunk a játszótéren, mi voltunk a "Varázskert", bent meg ment a másik fajta zene. Egyszer elkezdett kifelé hömpölyögni velem szemben a tömeg. Elől ment DJ Candyman, ő mondta, hogy bombariadó volt; gondolom, a másik diszkó jóvoltából.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Hogy láttad akkoriban a mainstream-underground szembenállást? Az én emlékeim szerint elég sok szó esett erről.

Az volt a furcsa, hogy ha úgy nézzük, hogy melyik volt a durvább zene, akkor lehet, hogy az overgroundban; néha egészen kőkemény chicagói cuccokat nyomtak. A miénk lehet, hogy nem is volt igazán nehezebben befogadható. Inkább a közeg, a közönség, a felfogás volt más; bár közben azért voltak sokan, akik mászkáltak innen oda: vége volt a mi bulinknak, és mentek a Dark Side-ba, Speedbe. Én ezekben nem nagyon jártam, egyszer voltam talán a Dark Side-ban. Az overground elsősorban a diszkó maradéka volt: klubokba összpontosult a közönség, és nem biztos, hogy a zenéért mentek, hanem mondjuk csajozni, fiúzni, drogokat kerestek vagy bármit. Az undergroundban volt egyfajta közösségi érzés.

Az undergroundról sokan úgy beszéltek, hogy az önmagában azért, mert underground, már jobb is.

Persze, hát az underground mindig jobb, mint a többi, ne viccelj. [nevet] Mert az a cool, az a miénk. Ez a zenekarokkal is így van. A Bëlga is addig volt a legcoolabb, amíg meg nem jelent az első lemez. Mert utána már mindenki ismerte; hallottad, hogy az a csávó is, aki neked nem tetszik, ott hallgatja a kocsijában. Nem érezhetted, hogy az csak a tied, a te közösségedé. Az underground egyfajta összetartozást jelentett, annak ellenére, hogy a legszélesebb körből jöttek emberek.

Hogyan alakult, hogy milyen műfajokat játszottatok?

Eleinte nekünk nagyon egyben volt az összes ilyen zene: a trance, a house, sőt, még a breakbeat is. Játszottuk mindegyiket, nem ez volt a szempont, hanem hogy jó legyen. Nagyjából akkor alakítottuk ki a stílusunkat, amikor már bakelitről játszottunk, és valamennyire össze kellett mixelni a számokat. A tyutyus acid house lett a vonalunk, és felfedeztük a dobolós, tribalös cuccokat, amik nagyon jól működtek tábortűznél; meg mindent, ami furcsább vagy pszichedelikusabb volt, de nem kifejezetten a goa értelmében.

Akkoriban azért egy-egy partin nagyobb volt az átjárás a műfajok között.

Igen, bármi lehetett. Próbáltunk vendégeket szerezni; volt például a Széki Kurva DJ-je, mondta, jön, játszik. És mit? Happy hardcore-t! Teljesen leborította az egész társaságot. Aztán miután kialakult egy közönség erre az acid tribal dologra, a zene elkezdett változni. Számomra mindig a keresgélésről szólt az egész, hogy új hangzásokat keressek. És akkor bejött ez a triphop, breakbeat, aztán később bigbeat lett belőle, és ez egy kicsit összekutyulta a dolgot. Kellett nekünk az új zene, csak ezek lassabbak, jazzesebbek voltak, és azoknak, akik az acides pumpálásra vágytak, nehezen lehetett elsütni őket. A másik meg az, hogy egyre kevesebb rave lett, inkább klubokban játszottunk; általában vendégek voltunk, beraktak a kis helyre; olyan is előfordult, hogy a vécéajtó mellett játszottam. És olyan falsnak tűnt ott valami nagyon elszállt, felemelő dolgot játszani. Viszont a breakbeat sokkal jobban illik a klubba. A rádióműsoromban is jobban el lehetett sütni ezeket a Ninja Tune-os dolgokat. Nem akarok nagyon dicsekedni, de szerintem én játszottam nálunk először Fatboy Slimet. Amikor meghozták az első nagylemezt, másnap vagy harmadnap volt az Almássy téren buli, és öt vagy hat számot is játszottam róla, annyira működött, teljesen levitte az embereket. [Palotai] Zsolti is kérdezte, hogy mit játszol? Őt hogy hívják? Aztán amikor sláger lett, utána már kicsit avétos volt játszani.

Szerinted is ez volt a hőskor, amikor minden jobb volt?

Persze. Nem is az, hogy minden jobb volt, hanem ma már annyi technót meg tyutyút hallottál, hogy nem annyira új, nem hat annyira frissen, mint akkor. Ahogy a technika fejlődésével egyre többen tudták csinálni, egyre többen kísérleteztek vele, hatalmas fejlődésnek indult az egész. Ezt nap mint nap lehetett látni, ahogy jártunk a lemezboltba. De ha már húsz éve fejlődik valami, akkor már nem annyira izgalmas, mert tudod, hogy úgyis fejlődik. A másik, amiért frissnek hatott, hogy akkor még nem lehetett olyan könnyen hozzájutni a zenékhez, mint most. A rádiók ilyet nem játszottak, legfeljebb a diszkósabb verziót. Ma meg az interneten bármit megtalálsz.

A Tilos Rádió stúdiójában; korabeli fotó DJ Titusz albumából Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Akkoriban elég sokan tudták, hogy egy lopás vetett véget a történetnek.

Tádé a budai hegyen lakott fent egy faházban. Ott tartottuk a lemezjátszókat és a lemezeink nagy részét. Akkor már volt breakbeat, én elmentem a breakbeat szettemmel valahova haknizni. Utána volt a Frankhegyen buli, sétáltunk fel, és ott mondta Tádé, hogy elloptak mindent, a lemezjátszókat és a lemezeket is. Én úgy éltem túl, hogy volt nálam egy doboznyi lemez, főleg breakbeat. De az acid house nagy részét elvitték, a klasszikusokat újra kellett vásárolnom, amit tudtam.

Olvastam akkor, hogy feltűntek egyes lemezek a boltokban.

Igen, pár darabot láttam itt-ott. Hívtunk rendőrt, de az sem tudott mit csinálni. Mutattuk, hogy a miénk, de mondta a boltos, hogy ezt nem lehet bebizonyítani, és ennyiben maradtunk. Pedig hát orgazda volt nyilván. Meg egyébként elegem is lett abból, hogy mindent mi csinálunk, a felelősségből.

Ahogy vége szakadt e miatt a lopás miatt, Tádé próbálkozott újra, de nem jött össze neki, kiesett a DJ-zésből, mármint a gyakoriból, csak úgy DJ-zgetett. Viszont akkoriban kezdődtek el a Tilos Partyk, de azok már inkább a breakbeatről, bigbeatről szóltak, a korai Fatboy Slimről, a Propellerheadsről meg ezekről. Ennek is érdekes világa volt, de ez már nem az acid rave. A house háttérbe szorult a breakbeat mögött nálam is. A kinti rave-eket pedig a goások vitték tovább, lásd Ozorát és a többit; csak ezek már sokkal nagyobbak.

Beszéljünk még néhány szakmaibb dologról. Lemezeket hogyan lehetett akkor beszerezni?

Nehezen. Naponta bejártunk a három-négy diszkós lemezboltba; eleinte hülyén néztek rám, hogy mit keres itt ez az "alternatív köcsög". Viszont azok a lemezek, amik nekem kellettek, azok nem nagyon kellettek a diszkósoknak, és így ki lehetett fogni sok mindent. Csak sokkal ritkább volt, és mivel akkor csórók voltunk, minden lemezre spórolni kellett. Meg voltak CD-k, amiket haverok hoztak. Mondjuk az első néhány bulin még kazettáról játszottunk, az is érdekes volt. A haverok CD-iről felvettem a jó számokat, és oda kellett csévélni. Ez nem volt hosszú időszak, mert rájöttünk, hogy kell komoly lemezjátszó. Tádé pont örökölt valamit, vagy kért a családjától pénzt, az a lényeg, hogy vettünk két rendes, használt Technics lemezjátszót, és onnantól kezdve csak a bakelitre koncentráltunk.

Gyakoroltatok rendesen?

Persze. Volt egy kis hippilakásunk, jöttek-mentek a csávók, állandóan lehetett DJ-zni valakinek a szomszédok örömére. Persze eleinte elég bénák voltunk a Tádéval, sokáig tempómix nélkül játszottuk a lemezeket – azért is, mert a diszkókban úgy csinálták, emiatt ellenérzésünk volt ezzel szemben; másrészt meg meg kellett tanulni. Aztán csak megtanultuk, hogy kell rendesen tempóra keverni, ami új ízt adott a DJ-zésünknek [nevet]. És fokozatosan azt is megtanultam, hogyan kell vezetni egy estét, hogyan kell felépíteni dolgokat, mikor tudom meglepni a közönséget. Van egy ilyen közönségpszichológia, ami szépen lassan belém ivódott. Kezdetben persze, hogy mindenki bénázik; de ha jó buli volt, akkor általában elvitt minket.