Rekordévet zárt a Szegedi Szabadtéri Játékok, amiben kulcsszerepe volt a Mamma Mia!-nak. Minden úgy sikerült, ahogy tervezte?
Lehet, hogy nem lesz „divatos” a válaszom, de teljesen elégedett vagyok mindennel, ami Szeged! A várossal, a nézőkkel, a szegedi színházi kollégákkal és segítőkkel, a Szabadtéri teljes csapatával, az igazgatóságtól a portáig. Elégedett vagyok a Madách Színház teljes gárdájával, műszakiakkal és művészekkel, mindenki szívét-lelkét adta az idei Mamma Miá!-ért. Az egyetlen, amit nem bánnék, ha jövőre másképp lenne: essen kevesebb eső.
A világon elsőként kapott lehetőséget, hogy non-replica változatban színpadra állítsa a Mamma Mia! musicalt. Mit jelent ez pontosan? Miben volt más, mint a Broadway előadás?
Gyakorlatilag mindenben: kizárólag a musical szövegkönyve és zenéje ugyanaz, mint a West Enden vagy a
Broadwayn, de az előadás megjelenése semmiben sem egyezhet meg az eredeti produkcióval. Nagyon megtisztelő felhatalmazás volt ez nekem, és persze az előadásban velem együtt dolgozó koreográfusnak, zenei vezetőnek és minden kreatív munkatársamnak is. A Mamma Mia! című musicalt az 1999-es londoni bemutató óta mindig és mindenhol Phyllida Lloyd rendezésében és Anthony Van Laast koreográfiájával láthatta a közönség, eddig több mint 54 millióan világszerte. A Madách Színház produkciójában a magyar közönség a világon először láthatta az eredetitől eltérő, önálló rendezői koncepcióval, új koreográfiával, saját díszlettel és jelmezzel. Az önállóságra való felhatalmazás persze kötelez is: nem csupán azt jelenti, hogy saját kreatív elképzeléseinket valósíthatjuk meg, hanem azt is, hogy az eredeti produkcióból semmit sem vehetünk át.
Eddig 14 nyelvre fordították le a Mamma Mia! musicalt, de van olyan produkció, ahol csak a prózai részeket, a dalok viszont eredeti nyelven hangzanak el. Ez is változott?
A Mamma Mia! című musical természetesen teljes egészében – a dalokat is beleértve – magyar nyelven került színre Szegeden és Budapesten a Madách Színházban. A műfordítást Bárány Ferenc és Puller István készítették, és remekül sikerült: a prózai jelenetek szövegei frissek, modernek, viccesek és meghatóak is. A dalszövegek igen nagy feladat elé állították a fordítókat, hiszen egyrészt jól ismert popslágerek, másrészt a musicalben a cselekmény szerves részeként drámai szituációkban, a történet meghatározott pontjain hangzanak el. A jogtulajdonos rendezők komolyan foglalkoztak a magyar fordítással, és nagyon elégedettek az eredménnyel.
Minek köszönhető, hogy a Madách Színház és ön mint rendező a világon először kapott jogot arra, hogy saját felfogásban állítsa színre a Mamma Miát?
Biztosra veszem, hogy szerepet játszott ebben a döntésben az elmúlt évtizedekben a Madách Színházban színre került rendezéseim sikere. A Macskák non-replica színpadra állítási jogát 1982-ben kaptam meg, így Budapesten közvetlenül a londoni produkció után láthatta a magyar közönség az akkori színházi világ egyik legnagyobb szenzációját, előbb, mint a New York-i közönség. Az Operaház fantomjának non-replica színreviteli jogait is világelsőként kaptam meg, 2003-ban. De a sikeres non-replica produkciók között felsorolhatjuk a nemzetközi musicalirodalom legjelentősebb alkotásait: a Producerek, a Spamalot, a Jézus Krisztus Szupersztár, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Chicago, vagy az elmúlt évek legnagyobb sikere, a Mary Poppins. A magyar közönség az elmúlt bő évtized alatt Budapesten, a Madách Színház produkciói révén részesülhetett mindabban az élményben, amiért a világ musicalrajongó közönsége Londonba vagy New Yorkba zarándokol. A külföldi jogtulajdonosok mindig nagy körültekintéssel hozzák meg az ilyen jellegű döntéseiket, és ez azt is jelenti, hogy a Madách Színház elmúlt tíz évének sikeres produkcióit az eljövendő siker zálogának tekintették.
Szegeden hét előadás volt, mi várható ősszel?
Szeptember végén a Madách Színházban hármas szereposztásban mutatjuk be a Mamma Mia! című musicalt. Reményeink szerint hosszú évekig látható lesz az előadás a Madách Színházban. Az első 49 előadás már elkelt.
Milyen szempontok szerint döntöttek a Mamma Mia! castingján?
Több mint 300-an vettek részt a szereplőválogatáson. Volt, akit mi hívtunk, de nagyon sokan maguk jelentkeztek. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a szereposztás egyetlen pontján sem kellett kompromisszumot kötnünk: nagyszerű, a produkció és a műfaj iránt elkötelezett művészeket választottunk, akik magas színvonalon énekelnek, táncolnak és játszanak. Mindazonáltal, a meghallgatás során a leghangsúlyosabb kívánalom az énektudás volt: az ABBA csodálatos hangú énekesnői után nem lehet ezeket a dalokat rosszul elénekelni.
Rendezői szempontból mi számított kihívásnak, nagy feladatnak?
Önmagában már az is jelentős rendezői feladat, hogy két egymástól ilyen jelentősen eltérő méretű és adottságú színpadra kell állítani ugyanazt a produkciót. A szegedi és a Madách Színház-beli produkcióban nemcsak a díszletek mérete, hanem a szereplők száma is jelentősen különbözik – közel háromszor annyi résztvevője volt a szegedi produkciónak. A rendezői beállítások, a színpadképek és a koreográfia is sokban különbözik a két helyszínen. Ami azonos, az a darab szelleme, amelynek mindkét helyen egyforma intenzitással kell felragyognia. Ez a Mamma Mia! egyik titka: egyszerre áll látványos és grandiózus show-elemekből és bensőséges, érzelemgazdag jelenetekből. Az intimitás megteremtése a szegedi színpadon nem kis rendezői feladat.
A feladatot azonban sikerre vitte Szirtes Tamás. Az eredetileg meghirdetett öt helyett hét előadást kellett tartani, így csak ezt a produkciót összesen 28 ezer ember látta. A nagy érdeklődésre való tekintettel, a fesztivál életében először, a bécsi operaház mintájára állóhelyeket is árusítottak az előadásokra. Volt olyan este, amikor az egész nézőtér, vagyis 4000 ember tombolt a darab végén az ABBA zenéjére – ilyen felemelő, mindenkit megindító közösségi élmény már régen jellemezte a Szabadtéri produkcióit.
A 2015-ös programot hamarosan meghirdetik, annyi már most biztos, hogy az ABBA-musical jövőre is műsorra kerül. Az új szereposztással visszatérő Mamma Mia! július 17-i, 18-i és 19-i előadásaira már most is lehet jegyeket venni.
A premierről készült beszámolónkat itt olvashatja!