A dobost ennek ellenére továbbra is vádolják, de már kábítószer birtoklásával és azzal, hogy valakit megfenyegetett, hogy megöli.
Ügyvédje azt nyilatkozta a BBC-nek, bizonyíték hiányában ejtették a vádat 24 órán belül. Paul Mabey szerint a vád teljesen alaptalan volt, és ügyfele fontolgatja, hogy panaszt nyújtson be, hiszen a sajtóban megjelent információk súlyos károkat okoztak neki. Ha egyébként a gyilkos fenyegetés vádjában bűnösnek találják, akkor maximum hét év börtönbüntetést kaphat.
A zenekar már korábban bejelentette, hogy a tervezett turnét nem befolyásolja az ítélet, legyen az bármilyen is.
Rudd, aki több mint két évtizede Új-Zélandon él, november 27-én áll bíróság elé. Az AC/DC új albuma pedig december 2-án jelenik meg. A dobost egyszer már átmeneti időre kirúgták a zenekarból 1983-ban, majd visszavették majdnem 10 év múlva. Azonban nemrégiben megjelent egy fotó a zenekarról Phil nélkül, és ez már elég ok a spekulációra, vajon még mindig a zenekar tagja-e.