Az angolszász punkzenékben kezdetektől ott voltak a fogós, akár popdalokba is beleillő refrének. Ezért amikor a Green Day és az Offspring a nagykiadós lemezeivel a kilencvenes évek közepén bevitte a punkzenét az MTV-be, igazából csak az volt a botrány, hogy "eladták magukat". Ezzel szemben a magyar punk a nyolcvanas években sokkal inkább a rendszer bosszantásáról szólt, mintsem a tömegeket mozgósítani képes számokról.
"Sírva röhögtem az egészen / a klotyóba’ kúrtam Kretensen / semmi sem volt tökéletes / akkor, csak a Ramones, a Clash" - foglalta össze kiválóan a Prosectura, hogy miből táplálkozhatott az, aki a kilencvenes évek elején popos punkzenét akart játszani Magyarországon. Aztán a ’94-es áttörés már nem kerülte el az - addigra már végre MTV-vel is rendelkező - magyar fiatalokat. A szemtelenül dallamos, a punk energiáját megőrző nagybetűs Bulizene a kilencvenes évek közepén jelent meg nálunk, és a kilencvenes évek végére, nagyjából a Blink-182-val és a Sum 41-nal fémjelzett második hullám idejére érett be, és persze belenyúlt a következő évtizedbe is. Érdekes módon amúgy főként vidéki együttesek jeleskedtek benne.
A szolnoki N.C.W trióként alakult 1994-ben, az amerikai poppunk-robbanás évében. A basszusgitárosuk halála miatt pár évre feloszlottak, majd az ezredfordulón fúvósokkal kiegészülve áltak rá a pop-punk itthon roppant népszerű, ám minőségében igencsak középszerű skás vonalára. A megújult zenekar a méltán legendás Abádszalóki Rock Fesztiválon nyert stúdióidőt, így rögzítették az EP 2000 című lemezt. Ezen szerepel ez a szám is, amelynek akkora együtténeklős refrénje van, hogy Cipő vagy Pataki Attila is megirigyelhette volna.
A régi magyar punkok közül a bő harmincéves pályája alatt folyamatosan kiátkozott győri Auróra kapta el legjobban ezt a dallamos vonalat, amolyan speciálisan magyar Bad Religionné válva a ’90-es évekre. A témájában nosztalgikus ’88 telén annyira tökéletes poppunk-sláger, hogy nincs az a trútalanság, ami indokolná, hogy ne szerepeljen itt. A nyolcvanas évek elején a hatalomra még Terrorists néven ráijesztő zenekar manapság a logóba beiktatott kettős kereszt és egyéb rovásírásos motívumok miatt magyarázkodik.
A 80 IQ-s emberideált népszerűsítő zenekarok közül 2000 környékén még a Macskanadrág tűnt a legautentikusabbnak. De míg Garfield orrhangon előadott antifilozófiái mára tök idegesítőnek tűnnek, addig a pécsi Must megmaradt ugyanannak a megmosolyogtató diákcsínynek, aminek indult. A listán szereplő zenekarok közül ők vették át legkevesebb áttétellel a kaliforniai zsánert.
Az Eötvös gGimiben szerveződött M.Á.K. legjobb számaban, az Italozzunk a 7-esenben a tinédzserduhajkodás és a rendszerváltás utáni szabadságérzet találkozott a pop-punkkal. Vannak a listán ennél jobb számok, viszont a M.Á.K.-nál senki nem érzett rá jobban arra, hogyan lehetne ezt a műfajt úgy behozni a magyar keretek közé, hogy ne látszódjon messziről a kilógó wannabe-Amerika.
Azért a pop-punk - ahogy az egyetemi/kollégiumi bulik is – meglehetősen soviniszta műfaj. Annak ellenére, hogy jórészt baloldali érzelmű zenekarokról van szó, a lányok eléggé kimaradtak ebből a dologból. A meglehetősen talányos című Hajnalrendszer azonban épp azt mutatja, hogy a sok kanos srác közé milyen egészséges lett volna néhány csajos zenekar.
A korszak legjobb klipjének járó képzeletbeli bulihordót egyértelműen az 1998-ban alakult szegedi Smafu érdemli ki, ezzel az allergiáról szóló, a politizáló punkzenéket is megfricskázó kétperces őrülettel. Cica, léggitározás és sok köhögés.
Minden, ami a magyar pop-punkban jó és rossz, az megvan a Mig-29-ben. Sörszagú hőzöngés, súlytalan fotelpolitizálás és agykasztrált viháncolás. Mégis a Mig-29-re lehetett a legjobban röhögve, de mindenféle irónia nélkül bulizni. Itt van ez a Mesedélután is, amiben már az is csodás, ahogy a haver kiakad a tévé előtt a politikusokon, majd amikor belép a kamaszos kiállás... na, akkor szedheti a sátorfáját az összes tarajos forradalmár, az ovisoké a világ!
A szekszárdi debilcore-zenekar 15 éve alatt nagyjából mindent kifigurázott, az olyan kedvelt a poppunk-céltáblákat is végigvéve, mint a gyúrás vagy a melegek (mondom, soviniszta műfaj ez!) A legjobb daluk azonban a Bőrnadrág című, hardrockos riffekkel feldobott poppunk-csoda.
Természetesen itt a helye a listán az Auróra mellett a magyar punk másik nagy belső ellenségének, Alvinnak is. Egyszerűen sem az itt felsoroltak, sem a teljes magyar poppunk-színtér nem írt annyi slágert, mint ő egymaga. Ugyan az 1995-ös Jézusnak volt-e szakálla szintjét később már nem sikerült hozni (bár az első magabiztos sláger ez az 1998-as szám), de egészen a tavalyi Parasztig magabiztosan tolják a műfajnak ezt a kicsit okoskodós, kicsit bulis, kicsit tépelődős, de mindenképpen nagyon ragadós vonalát.
A UK Subs-féle őspunk, a Motörhead sodró hard rockja, a Nirvana önmarcangolása és még megannyi minden mellett a Tankcsapdát a pop-punk hullám se hagyta érintetlenül, ahogy később az MTV2-féle "modern rockzene" hatása is megvolt egészen a nu-metálig. A ’97-es Riótól kezdve, a Be vagyok rúgván át egészen a Keverékproló-poppunkjáig szinte minden lemezre jutott egy-egy ilyen darab. Ennek a vonulatnak a csúcsa volt az Agyarország lemezen eldugva hagyott szupersláger, a Nem ver át. Hiába voltak a magyar pop-punknak jó pillanatai, amikor a jó öreg 'csapda beugrott a medencébe, onnantól a többiek már csak kintről nézték a bulit. Az igazság az, hogy a tökéletes magyar poppunk-lemez a Tankcsapda életműben van szétszórva.
Köszönet Rádi Gabinak és Jehova Csabinak a segítségért.