Akkoriban még lehetett verni a gyerekeket

A skandináv társadalmak az elmúlt fél évszázadban éppen azzal értek el látványos sikert a nők, gyerekek, kisebbségek jogainak elfogadtatásában, hogy kampányszerűen kibeszélték a kényes témákat.

Az üveggyerekek. A cím pont úgy hangzik, mintha fantasyről lenne szó. A százhuszonötezredikről, amelyben különös lényekkel ismerkedhetünk meg, akik a mi reálisan unalmas világunkkal párhuzamosan élnek egy alternatív valóságban, mígnem egy szép napon felfedik létezésüket a különleges képességekkel rendelkező főhős előtt.

Kísértethistóriának indul, skandináv krimi lesz belőle

A borító szintén ezt sugallja. Ezüst színű emberkék – nyilván az üveggyerekek – repkednek egy ódon, fenyőkkel ölelt faház körül. Kristina Ohlsson azonban (ejtsd: úlszon; nagy öröm, hogy az Animus skandináv sorozata felelevenítette gyerekkorunk jó szokását, és a könyv végén feltünteti a könyvben szereplő idegen nevek kiejtését), mint azt a műfaj rajongói nagyon jól tudják, krimiíró, és bár ezúttal gyereknek írt regényt, mégis megmaradt a kaptafánál.

Hiperrealista skandináv krimi a tíz pluszos korosztálynak Forrás: cdon.com

Az üveggyerekek nem fantasy, hanem igazi, hiperrealista skandináv krimi a tíz pluszos korosztálynak. A cím és a borító mégsem beetetés. Ohlsson regényében éppen az a csavar, hogy klasszikus kísértethistóriának indul, kicsit lebegteti a fantasy lehetőségét, végül minden misztikus szálat leránt a hétköznapi valóságba anélkül, hogy illúziórombolóvá válna.

Nincsenek általános érvényű igazságok

A tízévesek imádják a rejtélyeket, és szeretnek borzongani. Emlékszem, a barátnőmmel hetekig pusmogtunk a lépcsőház sánta, őrült tekintetű fantomjáról, aki meggyőződésünk szerint az egyik lelakatolt tárolóban lakott, de bűntényt szimatoltunk akkor is, amikor észrevettük, hogy egyik tanárunk – szintén panellakó – minden vasárnap pontban kilenckor titokzatos útra indul. (Később kiderítettük, hogy templomba jár. Végül is az akkoriban majdhogynem bűnténynek számított.)

Animus kiadó Forrás: Animus

Ez az az időszak, amikor az ember kezdi sejteni, hogy a világ működése nem fekete-fehér, hogy nincsenek általános érvényű igazságok, mert a valóságot mindenki a saját személyiségén átszűrve érzékeli.

Még működik a gyerekkori mágikus-animista gondolkodás, de már megjelennek a kamaszkorban elhatalmasodó szkepticizmus csírái. A gyerekkrimi talán a legmegfelelőbb műfaj e világszemléleti átmenetet feldolgozására.

Bizonyos tárgyak ide-oda vándorolnak a lakatlan szobában

Ohlsson gátlástalanul él a több száz éves toposzokkal. Főhőse, a 12 éves Billie (ez egy lánynév!) félárva, nemrég veszítette el az apját.

Anyja úgy érzi, a tragédia után változtatnia kell az életén, ezért kiköltöznek a városból egy közeli nyaralóhelyre, és megveszik az omladozó házat, amelyet a helybeliek a Reszketés Házának neveznek.

A házban aztán tényleg furcsa dolgok történnek, amelyeket persze mindig csak Billie vesz észre. Hintázik a csillár, apró tenyérnyomok jelennek meg a kis asztal poros tetején, bizonyos tárgyak ide-oda vándorolnak a lakatlan szobában.

Billie az osztálytársa és egy helybeli fiú segítségével nyomozásba kezd, és közben finom kis adagokban megkapjuk mindazt, amiért a skandináv krimit szeretjük. Kiderül, hogy a kalandok igazi tétje az emberi viszonyok, elsősorban az anya-lány kapcsolat rendezése, a bizalom helyreállítása.

Kampányszerűen kibeszélték a kényes témákat

Elhangoznak olyan kulcsfontosságú mondatok, hogy „akkoriban még lehetett verni a gyerekeket”. Egy ilyen, mintegy mellékesen odavetett mondatnak tudatformáló hatása van.

Ahogy Guus Kuijer könyve kapcsán nemrégiben írtam, a skandináv társadalmak az elmúlt fél évszázadban éppen azzal értek el látványos sikert a nők, gyerekek, kisebbségek jogainak elfogadtatásában, hogy kampányszerűen kibeszélték a kényes témákat. Ennek az össztársadalmi kibeszélésnek lett éllovasa az időközben önálló műfajjá vált skandináv gyerekirodalom és krimi.

Ohlsson gyerekkönyvéből választ kapunk arra, milyen a gonosz természete Forrás: nsd.se

Végül pedig, ami talán a műfaj legforradalmibb újítása, Ohlsson gyerekkönyvéből választ kapunk arra, milyen a gonosz természete. A rossz fiúk nem azért rosszak, mert genetikailag hibásak, vagy mert Isten, csak ő tudja, mi okból, egyeseket üdvösségre, másokat kárhozatra rendelt. Nem, a rossz fiúk egykor mind ártatlan, édes kisbabák voltak, csak éppen szörnyű traumák érték őket, amiknek feldolgozásához nem kaptak segítséget.

Egyszerű, dísztelen nyelv, profi dramaturgia, pontos lélektani ismeretek, semmi didaktikus felhang. Ohlson gyerekkrimije jó kis olvasmány kezdőknek és haladóknak egyaránt. Mellesleg remek ürügy lehetne arra, hogy magyarórán vagy osztályfőnökin olyan fontos, a gyerekeket is marcangoló kérdéseket vessünk fel, mint bizalom, halál, jó és rossz, gyerekverés, realitás és transzcendencia. Fogadok, hogy egy ilyen órán se a gyerekek, se a tanárok nem unatkoznának.

Kristina Ohlsson 1979-ben született a svéd Kristianstadban. Érettségi után Stockholmban tanult politológiát és államigazgatási ismereteket. Dolgozott a rendőrségnél, a külügyminisztériumban és a katonai főiskolán, az utóbbi években pedig az EBESZ-nél (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) alkalmazták, mint terrorizmusszakértőt. 2009-ben jelent meg első krimije, azóta minden évben előrukkol egy újabb vérfagyasztó történettel. Az Üveggyerekek az első gyerekkönyve.