1959-ben ezen a napon rögzítette Ray Charles What'd I Say című klasszikusát. A dal olyan mintha egy koncertbe csapna át, köszönhetően Charles több dalában is alkalmazott kérdés-válasz játszmáinak, közte és női háttérvokalistái közt. A dal hamar felkapottá tette Ray Charlest, ugyanis ezzel a Billboard R&B lista első, és a TOP 100-as lista 6. helyéig jutott.
50 éve ilyenkor, 1965-ben éppen az Abbey Road stúdióban dolgozott a Beatles, olyan dalokon, mint a You've Got to Hide Your Love Away és a Tell Me What You See.
1966-ban Brian Wilson ezen a napon rögzítette a Beach Boys egyik legnagyobb klasszikusát, a Good Vibrationst, ami a zenekar harmadik legnagyobb number one slágere lett az Egyesült Államokban. Amikor Brian gyerek volt, az édesanyja azt mondogatta neki, hogy a kutyák képesek bizonyos rezgéseket érzékelni az embereken, megérzik például a romlott lelkű embereket, és ezért ugatják meg őket. Wilson ezt a gondolatot próbálta átültetni a dalba.
1969 február 18-án házasodott össze a Bee Gees énekese, Maurice Gibb és Lulu, skót énekesnő, az angliai Gerrards Cross nevű településen. Az esküvőn 3000 meghívatlan vendég tűnt fel, hatalmas káoszt okozva.
1972-ben ezen a napon tört fel az albumlisták csúcsára Neil Reid, debütáló nagylemezével. A mindössze 12 éves énekes lett az Egyesült Királyság legfiatalabb előadója, aki elérte a lista első helyét.
1980-ban Bill Wyman, a Rolling Stones egykori basszusgitárosa, egy rádióműsorban azt nyilatkozta, hogy két év múlva elhagyja a zenekart, pont a banda 20 éves évfordulóján. Hát nem lett igaza, ugyanis egészen 1993-ig a Rolling Stones tagja volt.
1987-ben Bon Jovi Livin' On A Prayer című klasszikus slágere került az amerikai slágerlisták élére. Ahhoz pedig ma sem kell túlzottan keresgélni, hogy a rádiókban belefusson valahol az ember.
25 évvel ezelőtt, 1990-ben ezen a napon lépett utoljára színpadra Freddie Mercury, aki a Queen tagjaival közösen vette át a Brit Award életműdíját, a könnyűzenéhez való kimagasló hozzájárulásuk miatt. Az ekkor már láthatóan törékeny állapotban lévő énekes, 1991. november 24-én halt meg.
1995 február 18-án drogtúladagolásban hunyt el a Replacements gitárosa, Bob Stinos. Holttestét minneapolisi lakásában találták meg.
2004-ben az angol énekesnő, Dido is felkerült a világ legjobban kereső zenészei közé, miután 2003-ban 26,9 millió dollárt kaszált. Ebben az évben, az énekesnő Life For Rent című lemeze volt a legtöbb példányszámban elkelt album az Egyesült Királyságban.
Továbbá 2004-ben, ezen a napon ítélték el szexuális támadás miatt Marilyn Mansont, miután 2001-es detroiti koncertjén, egy háttal álló biztonsági őr nyakába tette lábait és maga felé fordította őt. Manson ezért a kis show-elemért 4000 dollár büntetést fizetett.
2005-ben, Britney Spears támadta a US magazint, miután engedélye nélkül közöltek képeket, a Fiji-szigetekbeli nászútjáról. "Britneynek saját magazint kéne indítania, ahol ő parancsolgathat" - kommentálta az esetet a US magazin.
2009-ben, Duffy 3 szobrot is hazavihetett a Brit Awardsról, köztük a legjobb brit női előadó, a legnagyobb áttörést produkáló előadó és az év albuma díját is. Az év legjobb nemzetközi előadója és albuma díját a Kings of Leon kapta, míg Kanye West és Katy Perry lettek az év legjobb nemzetközi férfi és női előadói cím birtokosai.
Még több infó és érdekesség a ThisDayInMusic oldalán.