Felejtsük el a bajszos hősöket

Van megoldás az unalmas kötelező ünnepség problémájára. 

Hét évig jártam egy teljesen hagyományos fővárosi iskolába a kilencvenes években, úgyhogy a március 15-i ünnepségről azonnal az ünneplőnadrág jut eszembe.

Simán el tudom képzelni, hogy vannak olyan tízévesek, akik gond nélkül el tudnak merülni a szabadságharc történetében, akik otthon a Talpra magyart szavalják az asztalra állva, ahelyett, hogy kimennének focizni az első melegebb napokon, de az is biztos, hogy én nem találkoztam még ilyen miniforradalmárral.

Nem tudtam elképzelni bénábbat

Szóval március 15-én ünneplőnadrágban kellett iskolába menni, ami ellen mindig kitartóan és vakmerően harcoltam. Nem tudtam elképzelni bénább dolgot, mint egy ünneplőnadrág, és az sem vigasztalt, hogy tapasztalatom szerint ezzel a többiek is így voltak.

Ízlelgessük egy kicsit ezt a szószörnyet. Minden benne van, amit utáltam akkor: szófogadás, tekintély, tisztelet, komolyság.

Nem is vettem fel. Ez volt az én forradalmam. Egyébként nem lett belőle komoly baj, szóvá tették minden évben, beírtak az ellenőrzőmbe, azt mondták, ejnye, szégyeld magad.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy egyetlen egyszer fenekelt el az apám, és az pont amiatt történt, mert nem voltam hajlandó felvenni az ünneplőnadrágot.

Kötelező unalom

Magára a március 15-i ünnepségekre már nem is igazán emlékszem. Annyira unatkoztam, hogy kitörölte az agyam, az ünneplőnadrág problematikája magának követelte az elmémet. Az viszont bevésődött, hogy a nemzeti ünnep egyenlő a kötelező unalommal, de valami miatt mégis szót kell(ene) fogadni, végigülni a műsort pisszenés nélkül, csöndben, fehér ingben, kokárdában.

Amikor az iskolarádióban megszólalt a Himnusz, hosszú másodpercekig elnyomta a kezdőhangokat a fém székláb és linóleum súrlódásának fülsüketítő hangja. Bárhol meghallom a Himnuszt, mintegy reflexszerűen hallani vélem ezt a sikító hangot is.

Az ünneplőnadrág ellen ma is szabadságharcot vívok.

Szerintem mindenkinek csak jót tenne, ha egyszer és mindenkorra elfelejtenénk ezt az intézményt.

Nem tudom, hogy a magyar iskolákban azóta mennyit változtak a március 15-i megemlékezések, de ahogy körbekérdeztem az ismerőseimet, hallottam példákat ünneplőnadrágos és ünneplőnadrág-mentes műsorra is.

Megtöltik a nézőteret

Mindenesetre a Pesti Magyar Színház Színiakadémia elsős növendékei évről évre csinálnak egy március 15-i darabot, ami a saját iskolai műsor alternatívájaként vagy kiegészítéseként működik az iskolák számára. A Színiakadémia fenntartója és mindenese, Tóth Sándor elmondta,

az előadással minden évben csurig megtöltik öt alkalommal a Pesti Magyar Színház nagytermét.

Ez nagy szó, hiszen manapság különösen nehéz teltházakat csinálni a pár topszínházon kívül.

A csajok élik a mindennapjaikat, viccelődnek a sármos magyartanárukon Forrás: Csiszár Katalin / PMSZA (Pesti Magyar Színiakadémia)

Idén tizenöt iskolából jönnek osztályok, többek között a Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumból, a Városligeti Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általnáos Iskolából, a Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskolából, a Csillagösvény Waldorfból, de jönnek a Vakok Intézetéből is. A darabot Gémes Antos, a Színiakadémia osztályvezető tanára rendezte. A műsor hatalmas előnye, hogy nincs benne

• Petőfi Sándor (talán el sem hangzik ez a név),
• Kossuth Lajos (az ő neve elhangzik, egy kiskatona dicséri, egy másik szidja),
• a Nemzeti Múzeum lépcsője,
• márciusi ifjú,
• vagy Pilvax Kávéház.

Ja, és a legjobb az egészben, hogy egyáltalán nincs benne egy fia hős sem.

Viszont van egy csapat diáklány, egy lánykollégium osztálya, a csajok élik a mindennapjaikat, viccelődnek a sármos magyartanárukon, az esti színházi előadáson, amire a tanárnőjük elvitte őket, és ami véletlenül pont a legendás Bánk Bán-előadás.

Kevesebb ruha legyen a tanáron

Az unalomig ismert forradalmi események híre be-beszűrődik az átlagos osztály életébe. Jellemző, hogy a tizenkét pont helyett az előadáson a lányok saját tizenkét pontját ismerjük meg, aminek része az iskolai egyenruha eltörlése, a koedukált osztályok elindítása – és persze az, hogy a már említett sármos magyartanáron is kevesebb ruha legyen oktatás közben.

Az így keletkező - női - mikrotörténetek ezerszer többet mondanak el a 48-as eseményekről, mint a nagybetűs történelem kerekén fordító hős férfiak narratívája.

Azt jelenítik meg, milyen lehetett március 15-e a hétköznapi ember szintjén Forrás: Csiszár Katalin / PMSZA (Pesti Magyar Színiakadémia)

Ez határozottan járható útnak tűnik, ha már meg akarjuk jeleníteni az akkori eseményeket. Ezen a véleményen van Garami Gábor, a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium igazgatója is. A Budenzből évek óta jönnek a diákok a Pesti Magyar Színiakadémia ünnepi előadására, de ettől függetlenül tartanak egy saját megemlékezést is, ahol szintén az ilyen mikrotörténetekre koncentrálnak, hogy közelebb hozzák az ünnep lényegét a diákjaikhoz.

Punnany Massif-számokkal harcolnak a figyelemért

Azt jelenítik meg, milyen lehetett március 15-e a hétköznapi ember szintjén, hogyan beszélte meg például egy fiatal házaspár otthon az aznapi eseményeket. Előfordul az is, hogy modern környezetbe helyezik a jól ismert sztorikat, vagy Punnany Massif és Vad Fruttik-számokkal teszik izgalmasabbá az előadást.

„A diákok számára elég megfoghatatlan, hogy mit jelent ez az ünnep, ezért el kell mesélni nekik. Úgyhogy nálunk nincs versszavalás, még az emblematikus művek sem feltétlen hangzanak el, azoknak inkább az irodalomórán van a helyük, ott persze kívülről meg kell tanulni ezeket a diákoknak. De az ünnepségen inkább valami élő, izgalmas műsort állítunk össze, volt olyan év, amikor néptáncosokat hívtunk” – meséli Garami Gábor.

Kizökkenteni a részletekkel

Vank Richárd, a Színiakadémia fiatal növendéke a darabban az egyik lány vőlegényét játssza, aki beszökik szíve választottjához, hogy a szabadságról lelkendezzen. Az ő emlékei szerint is mindenki unta az iskolai ünnepségeket. „Én már a középiskolában is szereplőként vettem részt a különböző iskolai rendezvényeken. Ezekben nagy hangsúlyt kap az ünnep kötelező jellege, a tanulókat éppen ezért nem is köti le. Monoton információkat kapnak a történésekről és személyekről ahelyett, hogy ebből ki lennének zökkentve a részletekkel, és így megérthetnék a múltat” – mondja.

Az volt a célunk, hogy közelebbről mutassuk meg az emberi sorsokat Forrás: Csiszár Katalin / PMSZA (Pesti Magyar Színiakadémia)

„Ami először eszembe jut az iskolai ünnepségekről, az a kiszámíthatóság. Persze minden évben próbálkoztak újításokkal az iskolánkban, de ami leginkább megmaradt, hogy örültünk az elmaradt tanóráknak” – meséli Egri Zsófi, a darab egy központi szereplője.

Női szempont

Egri Zsófi számára nehéz feladat volt, hogy elvonatkoztasson a márciusi ünnepélyes hangulattól. „Az volt a célunk, hogy közelebbről mutassuk meg az emberi sorsokat; azoknak a nőknek a sorsát, akik otthon maradtak, míg a szerelmük, apjuk, testvérük vívta a szabadságharcot. Hogy valaki félti és elveszti azt, akit szeret - ezzel a mai embernek sem olyan nehéz nehéz azonosulni.”

Még így is több pátosz van a darabban, mint kellene Forrás: Csiszár Katalin / PMSZA (Pesti Magyar Színiakadémia)

Igaz, hogy még így is több pátosz (és Ghymes-dal) van a darabban, mint kellene, de a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei sikerrel oldják meg azt a lehetetlennek tűnő feladatot, hogy közel hozzák a forradalom történetét a mai fiatalokhoz. Minden iskolának, amelyikben létezik még az ünneplőnadrág intézménye, látnia kellene ilyen előadásokat.