Amivel még Péterfy Borit is zavarba lehet hozni

Tankcsapda-feldolgozás, rögtönzött orgonakoncert, a megszeppent, kisestélyibe öltözött közönség megénekeltetése, a Hajolj bele a hajamba és egy teljes szimfonikus zenekar játéka is belefért a Péterfy Bori & Love Band koncertjébe a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A fiatalok, ha komolyzenéről van szó, „normál koncertjegyet nem fognak venni, különösen, ha tudják, hogy a nagyszüleinek oda bérlete van. Már csak azért se”, pedig „ugyanannyi zeneszerető van minden generációban” – mondta az Origónak nemrég Fischer Iván, aki alighanem minden ujját megnyalta volna, ha látja, hány fiatal hallgatta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát a múlt héten a Müpában. Ahová a nagyszüleiknek bérlete van.

Hajolj bele a hajamba! Forrás: Gabor Kotschy

Úgy persze könnyebb a helyzet, ha a szimfonikus zenekarral Péterfy Bori és a Love Band lép fel, áthangszerelt Ópiummal, Vámpírral, szimfonikus Tankcsapda-feldolgozással, hegedűn, brácsán és rézfúvósokon megszólaló Hajolj bele a hajamba!-szintű slágerekkel. Akkor annyira könnyű a helyzet, hogy hetekkel előre elfogy minden jegy.

Péterfy Bori és a hideg méltóság Forrás: Gabor Kotschy

Legalábbis a közönség helyzete egyszerű. Mert úgy tűnik, a mindig szélviharszerűen energikus és tűzrőlpattant Péterfy Bori, hiába nem tapasztalatlan az akusztikus koncertezésben, azért eleinte egy kicsit zavarba jött az emelvényen álló karmester és a hideg méltóságot sugárzó, hatalmas „komolyzenekar” árnyékában.

De ez az érzés csak addig tartott, amíg pár percnyi technikai hibából adó lézengés után a zenekar bele nem csapott az Ájultan fekszem veled-be. Csak ezt a belecsapás most egy kicsit máshogyan értendő, mint normál esetben – de tényleg csak egy kicsit.

Tökéletes harmónia Forrás: Gabor Kotschy

Mert az áthangszerelés tökéletesen harmonikusra sikerült, egyszer sem tűnt úgy, hogy a szimfonikus zene leválna a popslágerekről. Ugyanazt az energiát, amit lemezen adnak át a dalok, hiánytalanul átadta a zenekar és általában a szituáció. Még a fények is remekül követték a tempót, kiemelve a csúcspontokat, elmélyítve az elszállós részeket.

Hosszan kitartott hangok Forrás: Gabor Kotschy

Subicz Gábor (Modern Art Orchestra) hangszerelésében ugyanakkor korántsem csak a „fordítói munka”, az ismert dallamok átültetése más és több hangszerre volt nagyszerű. Hanem a ritmusok kezelése is. Szó sem volt arról, hogy egyszerűen a gyors részeket allegro, a lassúakat meg andante játszotta volna a zenekar. A Hajolj bele a hajamba! című megalságert például épp az ellenpontozás tette igazán eltalálttá, ahogyan Péterfy Bori refrén felé haladva gyorsuló énekét a hosszan kitartott hangok húzták alá.

Izmos ritmusszekció és gyorsuló ének Forrás: Gabor Kotschy

Ahogyan az is telitalálat volt, hogy a rézfúvósok sokszor a szimfonikus zenekarhoz képest kicsit megizmosított – dzsesszdobszettel kiegészült – ritmusszekciót támogatták meg. Vagy hogy a hangszerelés nemigen nyúlt a lemezen is billentyűs részekhez (leszámítva persze, hogy szintetizátor helyett most egy Steinway zongora nyomta meg a színpadképet), így azok a számok voltak zenéről is könnyen felismerhetőek, amelyekben amúgy is sok az ilyen rész.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Balogh Sándor vezényelte Forrás: Gabor Kotschy

Azt egyébként Péterfy is megjegyezte, hogy pár számot ő maga sem ismerne fel. Az énekesnő megszokottan extravagáns ruhatárát most a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem hangulatához illően estélyiruha-motívumokkal és némi középkori kínzóeszköz-esztétikával dobta fel, a műsort pedig a szokatlan helyzetre reagáló konferanszié-szereppel, és ha eleinte cseppet zavarban is volt, a végére persze itt is tökéletesen megtalálta a helyét.

Tövisházi Ambrus mellett Nagy István gitáros is zongorához ült Forrás: Gabor Kotschy

Ez az izgalmas kettősség nemcsak a fellépő ruhát és az abszolút komolytalan, elszabadult kamaszgyerekekre emlékeztető billentyűsöket – köztük Nagy Istvánt is, aki a gitárt cserélte most zongoraszékre – jellemezte.

Hanem az egész koncertet, ahol a Szívem gyorsabban ver xilofonjainak éteri lágyságát gond nélkül váltotta fel egy Tankcsapda-feldolgozás (Tudok egy munkát) záró őrülete, vagy Nagy István orgonapróbálkozását az A. E. Bizottság Szerelem-je, a Téged nem melankolikus lassúságát az Ópium beindulása.

Kihúzott hátú fegyelem helyett Forrás: Gabor Kotschy

Hiába a kihúzott hátú fegyelemhez szokott falak, az énekesnő csak nem engedte, hogy elmaradjon a közönségénekeltetés a Vámpír végén. Meleg vér folyik lassan a nyakadra, kezdte szemérmesen a hallgatóság, és mire odáig értek, hogy nincs ma más, csak vérszívás, már jólesett a kisestélyiben is a rock and roll. Nem is csak akkor. Egész este.