Bíró Szabolcsot régóta ismerjük. Láttuk, amikor még álnéven, jóformán nagykamaszként krimiket teremtett, figyeltük újabb próbálkozásait – miközben a fejlődése kötetről-kötetre látható volt, az is feltűnt, hogy egyre mélyebbre ássa magát a magyar történelembe.
A szlovákiai magyar írónak céljai vannak: saját elmondása szerint fejében már egy komplett sagája állt össze az Anjou-korszaknak. Ennek epizódjai a Liliom és vér plusz a Lángmarta dél. Nem tagadja meg közismert kedvenceit: a templomos lovagok misztikuma, a szétszabdalt Magyarország és az intrikus nagyurak világa adja a hátteret mindkettőhöz, amelynek központi figurája Bátor Attila, egykori templomos lovag, a király első embere – ismerős lehet a név, mert a család már felbukkant a Non nobis, Domine előzményregényben is.
Már túl vagyunk Csák Máté halálán, de a kor patkányának, Zách Feliciánnak az árulásán még innen.
A királyi bandérium hadnagyával indulunk az északi hadjáratba, amely csak egy része a párhuzamosan futó történeteknek: nem csupán a Felvidéken lobbanak lángra a városok. Annak ellenére, hogy szerkesztői szemmel több ponton is bele lehet kötni a leírásokba, a karakterek egy-egy mondatába, az Anjouk még így is durván olvastatják magukat – nekem a 700 oldalhoz elég volt egy nap.
Negyven évvel ezelőtt ez lett volna az a regény, amit a hetedikes fiúk ábrándozva falnak lámpaoltás után, de felnőttként is tökéletesen élvezetes, hiszen a fiktív hősökön túl tömve van valós alakokkal, helyszínekkel és eseményekkel – talán még senki sem írta le idehaza olyan jól a mühldorfi csatát, ahol örökre eldőlt, kié a német-római császárság. A képszerűségen túl elismerésre méltó a kontextus, ahogy ez hozzákapcsolódik a magyar történelemhez:
Bíró Szabolcs szórakoztat, de közben oktat is.
Az Athenaeum kiadó szándékosan kicsit lektűrre vette a borítótervet, kicsit túl van írva, de korántsem ponyva, hiába a túl nagy betűméret vagy a szellősre szabott sorközök. Azt ugyan nem állítjuk, hogy ez lesz az új Egri csillagok, generációk fejből fújt alapműve, de a Liliom és vér, valamint az azt követő Lángmarta dél kedves lehet azoknak, akik nem csak a törikönyvből szeretnék megismerni az 1300-as éveket.
Persze akadnak vicces apróságok – egy középkorról szóló regényben furcsa a komposztálás szót olvasni, de ezeken egy félmosoly után hamar át lehet lendülni, mert van húzása a sztorinak. Történelmi-, kaland- és családregény egyben: aki az ünnepek alatt nem a tévé előtt akar poshadni, még most lecsaphat rá. Könnyű olvasmány lesz, de mégis tartalmas.