Som Lajos saját bevallása szerint ügynök volt
![Sztárok, Som Lajos majdnem lebénult](https://cdn.origo.hu/2023/12/r6nQn4eUu-lCDG1juODxOD8qPHu-z_HU06f3mFGKq-A/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1NGY2MGEwYjU1NTQ4MWU5ZDk0YTI5Y2FhYmE1Mzg3.webp)
A Piramis együttes alapítója úgy emlékszik, egy díjkiszotó után jelentek meg az otthonában. A díjkiosztó pedig arról volt emlékezetes számára, hogy beleszőtte az egyik slágerükbe a himnusz részleteit. Több nem derül ki.
Som állítása szerint három nap gondolkodási időt kért, és megkérdezte az apját, hogy mit tegyen, mert meglehetősen tanácstalan volt. Ő azt mondta neki, hogy vállalja el az ügynökösködést, mert különben nem utazhat külföldre.
A zenész azt mondta, hogy személyesen tett jelentéseket, nem volt túl buzgó, ezért többször is megzsarolták a hatóságok. Egy példát is hozott: Révész Sándort, a zenekar énekesét akarták fűtermésztéssel megvádolni.
A beszervezést egyébként korábban sem titkolta, de a jelentésekről eddig nem beszélt.