Michel Tournier hétfő este halt meg a Párizshoz közeli Choiselben, ahol fél évszázada a világtól elzártan, egy régi plébánia épületében élt családjával.
„Azt szerette volna, ha itt temetjük el” – mondta Alain Seigneur, az 550 lakosú település polgármestere. „Egy kicsit szerelemes volt ebbe a faluba. A sírhelyét is kijelölte egy fa mellett” – tette hozzá.
Ő volt az egyetlen olyan francia regényíró, aki egyhangú szavazással kapta meg a Goncourt-díjat
A rémkirály című, 1970-ben megjelent regényéért. A Nobel-díj várományosaként is többször emlegetett szerzőről a teljes francia kulturális élet megemlékezett.
Francois Hollande államfő szerint Michel Tournier-nak a „realizmus és fantasztikum között mozgó művei a franciák és európaiak egy teljes generációját ragadták magukkal, amely hozzá hasonlóan rajongott kontinensünk irodalmáért, történelméért, kalandjaiért és természetéért. Mindig is az eszmék és a valóság kibékítésére törekedett” – írta közleményében a francia elnök.
„Holnap már nem tudok Michel Tournier-nak arra a kérdésre válaszolni, hogy ki a legnagyobb élő francia író” – írta a Twitteren Bernard Pivot, a Goncourt Akadémia elnöke. „A mítoszoknak és a történelemnek olyan nagy alakjaihoz csatlakozott, akiknek zseniális szerzője volt” – tette hozzá.
Tournier a Le Figaro című napilapnak júniusban adott interjúban „elég jónak” nevezte élete mérlegét. „Hat kritérium alapján ítélhetjük meg az életünket, amikor a végére értünk, ezek a fizikum, a család, a kor, a barátságok, a szerelem és a karrier. Az én mérlegen inkább jó, beleértve a karrierem csúcsát, amelyet a Goncourt-díj jelent.
A gyenge pont a kor, amelyben éltem”
– mondta az író.
Michel Tournier 1924. december 19-én született Párizsban. A ma már klasszikusnak számító szerző műveit az európai alapmítoszok ihlették, amelyeket humorral dolgozott fel. Írói világát a német kultúra, a zene és a katolikus vallás határozta meg.
A párizsi Sorbonne egyetemen és Tübingenben filozófiát tanult, 1950 és 1968 között fordítóként dolgozott, majd az Europe1 francia kereskedelmi rádió sajtóattaséja volt, a Plon kiadónál dolgozott és egy, a fotózásról szóló tévéműsort is vezetett, csak 42 éves korában kezdett el írni.
A mondandóm egyszerre volt olyan nagyon titkos és olyan nagyon lényegi,
hogy hosszú érési folyamatra volt szükségem, mielőtt bármit is publikáltam” – mondta Tournier a Le Figarónak adott interjúban.
Első regényéért, az 1967-ben megjelent Péntek vagy a Csendes-óceán végvidéke című művéért megkapta a Francia Akadémia regénynagydíját, majd három évvel később a másodikért, A rémkirályért a Goncourt-díjat. A regény alapján 1996-ban rendezett filmet Volker Schlöndorff.
Leghíresebb regényei magyarul is megjelentek, köztük a Gáspár, Menyhért, Boldizsár (1980), az Eleázár avagy a forrás és a csipkebokor (1996) vagy a Boldogság Németországban? (2004). Tucatnyi kötete látott napvilágot a fotóművészetről is. Gyerekeknek is írt könyvet (Péntek, vagy a vad élet), és szívesen vett részt iskolákban a könyveiről szóló beszélgetéseken.
Utolsó kötete tavaly nyáron jelent meg Hellmut Wallerrel, a német fordítójával 1946 óta folytatott levelezéséről.
Az egyik legjelentősebb francia szépirodalmi kiadó, a Gallimard olvasói bizottságának tagja volt, s 1972 és 2010 között a Goncourt-díj zsűrijében is részt vett, onnan egészségügyi okok miatt vonult vissza. Január 1-én a legmagasabb francia állami kitüntetés, a Becsületrend parancsnoki fokozatát vehette át.