A Nemzeti Színházról ne egy politikai harcszíntér jusson eszembe

Nagy Kálózy Eszter ad interjút Kovács Bálintnak 2016 február 9-én

Nem létezhet jobb- vagy baloldali színház, hiszen ilyesfajta politikai címkét önszántából egyetlen színház sem aggatna magára – véli Nagy-Kálózy Eszter, a Nemzeti Színház színésze. Nemrég ünnepelte ötvenedik születésnapját, de a számvetés mellett beszéltünk vele arról is, mit tesz szerinte Vidnyánszky Attila színháza a megosztottság ellen, és mit gondol volt osztályfőnöke, Kerényi Imre gondolatairól.

• Gyűlöli, ha egy színház úgy hozza létre magát, hogy másokat kirekeszt.
• Tilos egy párt, egy ideológia szócsövévé válni.
• A teljességhez a méltósággal viselt megöregedés is kell.
• Nem akar híres lenni, színész akar lenni.
• Ő talán a világ legidősebb Júliája.

Korábban egy rövid ideig már volt a Nemzeti Színház társulatának tagja, majd tíz év után 2013-ban újra odaszerződött. Milyen érzés volt visszatérni?

Érdekes, hogy ilyen sok év eltelt azóta. Akkor Schwajda Györgyhöz szerződtem, egy új társulathoz, ugyanúgy, mint amikor elindult a Művész Színház. Most Vidnyánszky Attilához. Az ember valakivel és valakikhez szerződik, nem az a lényeg, hogy az épület ugyanaz-e.

A Nemzeti Színház neve rangot ad Fotó: Szabó Gábor - Origo

És a sokat misztifikált, önmagán túlmutató név, a Nemzeti számít?

Bár ma már nem övezi az a tisztelet a színházat és általában a művészeteket, mint akár még az én pályám kezdetén is, de ez a név mindenképpen rangot ad. Színészként persze az a fontos, akárhol is játszik az ember, hogy jó feladatokat kapjunk. És nagyon fontos, hogy a Nemzeti Színház mindenki Nemzeti Színháza legyen.

Természetesen minden igazgató ezt próbálja megvalósítani, és most nekem is megvan a lehetőségem, hogy ebben partner lehessek. Szép és nehéz feladat. Ma különösen.

Hogyan lehet összehozni más-más nézeteket valló embereket? - a Nemzeti Színház Szindbád című előadásában Forrás: Eöri Szabó Zsolt

Milyen az a Nemzeti Színház, ami mindenkié tud lenni?

Elsősorban vitán felül álló minőségű előadásokat kell létrehozni, hogy a nézők újra és újra visszajöjjenek. Ez a legfontosabb. De hogy ma hogyan lehet összehozni más-más nézeteket valló embereket, és lehet-e egyesíteni őket egy Nemzeti Színházban, azt nem tudom, de bízom benne. A számunkra fontos ügyekről kell beszélnünk, vagy gondolatokat ébresztenünk egy-egy előadás kapcsán.

A színház a jelen idejűsége miatt fantasztikus műfaj: egy közös nézőtér sír vagy nevet, és a nézők együtt élik meg ezeket a helyzeteket. Ott, abban a pillanatban sokan egyformán gondolkoznak. Ez nagyon nagy erő. Nemcsak a darabok, az általuk felvetett gondolatok hatnak, hanem az egy közösséghez tartozás élménye. És akkor, ott nem megosztottak az emberek. Ez már egy kis győzelem.

Állandóan színt kell vallani Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ma Magyarország megosztott, társadalmilag és kulturálisan is. Ez rettenetes. Szerintem az egyes emberek valójában sok mindenben egyetértenének, ugyanazok a gyökereik, egy irányból jönnek, ismerik a másikat. És állandóan színt kell vallaniuk, hogy melyik párt mellett állnak. Sokszor nem az az érdekes, ki mit gondol, hanem hogy kivel, melyik párttal szimpatizál, és ez már önmagában ítéleteket szül. Lehetetlen állapot.

Mit tud tenni ez ellen a Nemzeti Színház?

Vidnyánszky Attilának az az elképzelése, hogy a Nemzeti részben legyen befogadó színház is, és a meghívott társulatok művészei ugyanúgy a magukénak érezhessék ezt a helyet, mint az itteni színészek.

A nyitottság minden értelemben fontos,

a sokszínűség és az új, izgalmas kísérletek a színházban megóvnak bennünket a beszűküléstől. Tudatosan törekedni kell erre. A sok-sok előadás a nézők különféle rétegeit érinti és szólítja meg. Remélhetőleg sokan megtalálják a számukra izgalmas előadásokat.

Egy csata közepén vagyunk - a Nemzeti Színház Szentivánéji álom című előadásában Forrás: Eöri Szabó Zsolt

A Nemzeti Színház ügyei – a vezetői pályázat, a nyilatkozatok, a botrányok – ugyanakkor maguk is generálják a megosztottságot.

A nyolcvanas évek végén, amikor én a pályámat kezdtem, a megosztottság már jelen volt a színházban: bizonyos szellemi körök határozták meg, mi számít minőségnek, és aki ezekből a körökből kiesett, az nemigen kerülhetett vissza. Szerintem ebbe sokan belekeseredtek.

Ott voltam a Nemzeti megnyitásakor. Ott voltam, amikor Huszti Péter visszalépett, ott voltam, amikor Jordán Tamás lett az igazgató. Abban a rövid időszakban is annyi minden történt, és mindig azt éreztem, egy csata közepén vagyunk. Egyszer jó lenne megérni, hogy ha kimondom a Nemzeti Színház nevét, ne egy politikai harcszíntér jusson eszembe, hanem izgalmas kulturális események, előadások színhelye.

Én a művészetben hiszek Fotó: Szabó Gábor - Origo

Én mint egyszerű színész a művészetben hiszek: hogy szükségünk van szellemi táplálékra is, a gondolatok erejére. De ez felelősséggel jár.

Amikor elfogadta Vidnyánszky Attila hívását a Nemzetibe, színészként kellett foglalkoznia a színház körüli ügyekkel?

Igen, azt gondoltam, folyamatosan újságírói kérdésekre kell majd válaszolnom, és amikor leszerződtem, ennek tudatában tettem. De végül nem így történt. Attilát nagyon régóta, 1998 óta ismerem, amikor még Beregszászon volt színházvezető, láttam előadásaikat. Számomra új volt, izgalmas, egyedi: nem véletlenül van ott, ahol van.

^{A Nemzeti Színház Szindbád című előadásának ajánlója}

A beregszászi előadásokat sokszor hónapokon át próbálták, félretették, újat csináltak, visszatértek a régihez. Volt idejük csak a színházzal foglakozni, csak arról szólt az életük. Sokszor én is vágyom arra, hogy hosszasan együtt létezhessek egy szereppel, sok-sok utat kipróbálva, minden pillanat állapotát megkeresve, aprólékosan haladva.

De nem így dolgozunk. Arra vagyunk trenírozva, hogy akár négy-hat hét alatt hozzuk létre az előadásokat, és ennyi idő alatt az ember sokszor nem mer kilépni saját magából, a megszokott gesztusaiból, és a már egyszer megtalált szerepekből építkezik. Miközben sokkal többet tudunk ennél.

Egy színházon belül nem lehet érdekes, hogy ki kire szavaz Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azt mondta, fel volt készülve a harcra. Kellett küzdenie?

Nem közvetlenül. De tudom, hogy vannak emberek, akik nem teszik be a lábukat a mostani Nemzetibe. Értük szeretnék küzdeni, nem ellenük.

Létezik olyan, hogy jobb- vagy baloldali színház?

Nem létezhet, hiszen ilyesfajta politikai címkét önszántából egyetlen színház sem aggatna magára. Egy színházon belül meg nem lehet érdekes, hogy ki kire szavaz. Beteges gondolatnak tartom az ehhez való igazodást. Gyűlölöm, ha valaki úgy fogalmazza meg önmagát, vagy egy színház úgy hozza létre magát, hogy másokat kirekeszt. Gőgös magatartás.

Nyíltabban lehetett beszélni a múltról - a Centrál Színház Edith és Marlene című előadásában Forrás: Jókúti György

Hogy látja, hogyan változott a magyar színház a nyolcvanas évek vége, a pályája kezdete óta?

Kaposváron kezdtem, ami akkor nagyon jelentős színház volt, Pestről is lejártak megnézni az előadásokat. Sokszor erőteljes véleményt alkottak az akkori rendszerről. Aztán megtörtént a változás. Ez az út egy időre kiment a színházak alól, vagy legalábbis

sokkal nyíltabban lehetett beszélni a múltról.

Következett a Radnóti Színház, ahol több, úgymond polgári színházi előadásban vettem részt. Három évre rá leszerződtem a Művész Színházhoz, ahol Taub János volt a főrendező, akinek rengeteget köszönhetek. Ő más úton, módon hozott létre előadásokat, mint amiket én megszoktam, és nekem ez egy új tapasztalás, felfedezés volt. Az előadásaiban fontos szerepet kapott a forma, a gesztusrendszer. Előre megalkotta az előadásait fejben, pillanatról pillanatra. Expresszívebb, más stílusú előadások voltak. Színészi mivoltomban ott, a Művész Színházban kezdtem felnőni.

Mindenféle módon hatni az érzékekre Fotó: Szabó Gábor - Origo

Vidnyánszky Attila színháza is más, nem a mi polgári hagyományainkból nőtt ki. Fontos a látvány, fontosak a képek, a zenék, az összművészeti hatás. Mindenféle módon hatni akar az érzékekre. A média fejlődése miatt ma a legtöbb információt már vizuálisan szerezzük, így nyilván nem véletlen, hogy a nagyszínpadokon is egyre inkább hangsúlyt kap a látvány, és kevésbé hagyatkoznak csak a színészi játékra.

Ez színészként keserűség?

Nem, inkább kihívás: új feladat, új korszak, új lehetőség, sok minden egyszerre. Egy előadásnak így vagy úgy, de fel kell kavarnia a néző érzelmeit. És persze játszom olyan előadásokban is, kamaradarabokban, ahol szinte semmi nincs a térben. Ahol mindent a színész teremt meg.

Felkavarja az indulatokat - a Nemzeti Színház Befejezetlen szimfónia című előadásában Forrás: Eöri Szabó Zsolt

Színészként Kerényi Imre osztályában végzett. Mit gondol Kerényi megnyilatkozásairól az elmúlt évekből?

Nagyon régen találkoztam vele. Nem értek egyet egy-egy, a sajtón keresztül hozzám eljutó mondatával. Nem segíti az összefogást, összecsiszolódást, az biztos. Felkavarja az indulatokat. Nekem ő a tanárom volt, és sajnálom, hogy beszippantotta a politika. Szerintem nagyon érdekes, komoly színházi erő volt. A mai napig emlegetik néhány – nem is kevés – előadását.

Lehet egyszerre színházat csinálni és politizálni?

Lehet színházat csinálni és politizálni, ha politizálásnak nevezzük a véleménynyilvánítást.

De tilos egy párt, egy ideológia szócsövévé válni.

Mi magunkról tudunk beszélni, a minket ért változásokról, legyenek azok emberi vagy társadalmi léptékűek. A független véleménynyilvánítás szerintem elemi fontosságú egy művész számára. Nem lehetünk rángatható bábok. Hiszen arra szerződtünk, hogy a művészet erejével váltsuk meg a világot.

^{Nagy-Kálózy Eszter és Botos Éva Edith és Marlene című előadásának ajánlója}

Nemrég ünnepelte az ötvenedik születésnapját. Ösztönzik az ilyen kerek számok számvetésre, visszatekintésre az eddigi pályájára?

Ezt nem évszámokhoz, inkább szakaszokhoz kötöm. Persze a születésnap rákényszerít, hogy szembenézzek azzal, mennyi van még hátra, mit akarok még elérni, megvalósítottam-e az „álmaimat”. De nem ez tölti ki a mindennapjaimat. Tevékeny ember vagyok, mindig csinálok valamit, remélem, ez a lendület még sokáig megmarad bennem.

A velem született optimizmusom mindig kirángat a gödrökből.

Mint minden nőnek, nehéz kimondanom az ötvenet,

de valójában semmi nem változik tőle. Annyi jó dolog történt már velem az életben! Ha a gyerekeim boldogok, én már jól vagyok.

A mai nők sokkal erősebbek, határozottabbak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hegyi Barbara, akivel majdnem egyszerre ünneplik születésnapjukat, azt mondta: „A kor, amelyben élünk, kedvez nekünk: a mai ötvenesek már sokkal aktívabbak, cselekvőképesebbek, ambiciózusabbak.”

Valóban, a kor vívmányai sokat segítenek abban, hogy tovább fiatalnak érezzük magunkat, megvalósíthassuk az elképzeléseinket, ettől a mai nők sokkal erősebbek, határozottabbak. De talán komolyabbak is a követelmények egy színésznővel szemben, látva az amerikai csodaasszonyokat. Új kor, új szellem: néha összezavarodom. A természetesség, az egyediség, a különbözőség kissé háttérbe szorult.

Más ember lennék, ha beszállnék ebbe a versenyfutásba, ráadásul azt hiszem, ha belül minden rendben van, az a külsőre is kihat. Ettől még a teljesen puritán „szocialista nőideállal” sem tudok azonosulni: egy nőnek fontos, hogy szépítse, ékesítse magát, de úgy, hogy közben önmaga maradjon. A teljességhez a méltósággal viselt megöregedés is kell.

Én még eljátszhatok negyvenéveseket - a Centrál Színház Pletykafészek című előadásában Forrás: Centrál Színház

Én még eljátszhatok negyvenéveseket a színpadon, elsősorban a genetikának köszönhetően, és azért is, mert a nézőtér nincs olyan közel, mint a kamera. De az sem lenne baj, ha nem így lenne: rengeteget számít az a tíz év tapasztalat is. Talán jobb is kicsit idősebben játszani fiatalokat.

Az ötvenéves férfiak felé nem érkezik annyi elvárás, mint a nők irányába?

Egy ötvenéves férfi még nem számít öregnek, még ereje teljében van. Biológiailag másként vagyunk összerakva: a nőknél egy tízessel korábban jön el a kor, amikor úgy érezzük, most érettségünkben, asszonyságunkban teljesedhetünk ki.

Még sok feladatot el tudnék viselni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azt mondják, ahogy a nők évei száma növekszik, úgy csökken a számukra írott szerepek száma a világirodalomban.

Ez így van. Kevesebb szerep létezik hatvanas-hetvenes nők számára, de kevesebben is maradnak meg a pályán olyanok, akik fizikailag és szellemileg is bírják a terheket. De mindig akad egy-egy csodálatos szerep.

Ugyanakkor magánemberként is vannak még terveim az életben: van három gyerekem, előbb-utóbb lesznek unokáim. Célom az is, hogy nagyon jó nagymama legyek. És szeretek utazni – bár repülni nem, és így nehéz –, szeretek olyan helyeket felfedezni, ahol ritkán jár turista. És szívesen kiélem a kreativitásomat: tervezem, hogy egyszer nyitok egy boltot. Ezenkívül háztartást is vezetek, és úgy érzem, még sok feladatot el tudnék viselni.

Ő a társam huszonöt éve - az És Rómeó és Júlia című előadásban Rudolf Péterrel Forrás: Centrál Színház

Szakmailag pedig szívesen lépnék egyet, és megpróbálkoznék a rendezéssel is. Mivel éppen nem próbálok máshol, egy, Péterrel együtt régóta tervezett előadáson gondolkodom.

Ugyanolyan együtt dolgozni Rudolf Péterrel, a férjével, mint amilyen bárki mással is lenne?

Persze hogy nem. Ő a társam huszonöt éve, és ez művészi értelemben is így van. Amikor az És Rómeó és Júliában játszunk, színészként állunk egymással szemben, de egy szavakkal megfogalmazhatatlan, másmilyen erő, más dimenzió is jelen van az előadásban. Ez ettől gyönyörű. Talán a nézők is érzik, nem csak mi, hiszen tizenhat éve játsszuk az előadást.

^{Egy jelenet az És Rómeó és Júlia című előadásból}

Szerintem az egész világon mi vagyunk a legöregebb Rómeó és Júlia, és ez fantasztikusan izgalmas. Minden előadás előtt izgulunk, hogy el tudjuk-e még játszani, aztán mindig katartikus élmény: az ember szeret egy este alatt meghalni, szeretni, gyűlölni, boldognak lenni.

Foglalkozik a bulvársajtóval? Gyakran megkeresik?

Nem foglalkozom vele, és az utóbbi időben már nem is zaklatnak. Ha mostanában felhívnak, már hozzáteszik, kizárólag a színházról szeretnének beszélni, és néha, egy előadás kedvéért engedményt is teszek.

Én színész akarok lenni Fotó: Szabó Gábor - Origo

De pont az utóbbi napokban jelent meg egy cikk rólam, a tudtom nélkül az egyik ilyen újságban. Én nem akarok híres lenni, én színész akarok lenni. És ahhoz nem kell szerepelnem a bulvársajtóban. Ez jó érzés.