Kihalásos alapon válunk meg a szerepeinktől

Hegyi Barbara és Kern András a Vígszínház Játszd újra, Sam! című előadásában

Azt hitték, példa nélküli, hogy Pintér Béla és Társulata tizenöt éve folyamatosan műsoron tartja egyes előadásait? Tévedtek. Ahogy a Katona József Színház tizenhárom éves Top Dogs című előadása sem fért föl már a húsz legrégebb óta műsoron lévő prózai darab listájára. Van olyan előadás, amit a közönség már ötvenöt éve néz.

„Fontos, hogy egy színház megtartsa és használja mindazt, ami a múltjából, a hagyományaiból értékes. Az újdonságokra természetesen egyre inkább figyelni kell, mert

ha csakis a hagyományokból akarunk élni, az nagy baj.

De az értékeket becsempészni a műsorba mindig jó” – mondja Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója. Akinek minden oka meg is van arra, hogy a hagyományokról gondolkodjon: a Misi mókus vándorúton című előadást 1961-ben, a Diótörő-t 1978-ban, a Marcipán cicá-t 1998-ban mutatták be, és – bár nem változatlan formában, de – azóta is műsoron vannak.

A Diótörő a Budapest Bábszínházban Forrás: Budapest Bábszínház

„Vannak, akiknek a Misi mókus volt az első színházi élményük, aztán elhozták rá a gyereküket, és most azért váltanak rá jegyet, mert azt szeretnék, az unokáiknak is ez legyen az első előadás, amit színházban látnak. Követelik az előadást, lehetetlen lenne levenni a műsorról” – magyarázza Meczner, aki szerint a jelenség legfőbb oka egész egyszerűen a nosztalgiára való hajlam, ami egyébként az osztályaiknak, ovis csoportjaiknak jegyet váltó pedagógusokra is jellemző.

Élet-halál kérdések

Bár ilyen régóta műsoron lévő előadásból nem találni kimondottan sokat, de Budapesten egyáltalán nem csak a zenés színházakra jellemző, hogy egy-egy népszerűbb előadás évtizedeken keresztül műsoron marad. „Óriási dolog, ha ennyi ideig tud futni egy előadás. Erre szándékosan nem lehet törekedni: vagy vesz jegyet a néző, vagy nem. Szerencsés az az író, zeneszerző és rendező, akinek az előadása hosszú évadokon át sikeres. Rengeteg apró összetevője van annak, hogy mitől válik valami örök érvényűvé, klasszikussá” – vélekedik Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója.

Hegyi Barbara és Kern András a Vígszínház Játszd újra, Sam! című előadásában Forrás: Szkárossy Zsuzsa

A Vígszínházban harmincharmadik éve fut megszakítás nélkül a Játszd újra, Sam! című Woody Allen-adaptáció, a pesti színházak zenés repertoárjának pedig a majdnem harmincéves A padlás és az épp a napokban húszéves A dzsungel könyve a nagy doyenjei. Eszenyi Enikő maga is játszik két „csúcstartó” előadásban, a Sylviá-ban és A vágy villamosá-ban.

„Tizenhat évvel ezelőtt, amikor bemutattuk A vágy villamosá-t, még nem volt annyi élettapasztalatom. Azóta rengeteg olyan meghatározó dolog történt velem, amitől a szerepem tovább épült, változott: voltak fontos találkozások, és

elvesztettem az édesapámat, meghalt Kaszás Attila, a volt férjem, és eljátszottam sok gyönyörű szerepet.

Többet tudok az életről, de nemcsak én változtam, hanem a kollégák is, és a siker meg a közönség is formálta az előadást. Így a színpadon játszott személyiség, Blanche DuBois gazdagabb és talán érdekesebb lett” – mondja a színésznő.

László Zsolt és Eszenyi Enikő a Budapesti Kamaraszínház és a Pesti Színház A vágy villamosa című előadásában Forrás: Szkárossy Zsuzsa

Hasonlóan gondolkodik Vajdai Vilmos is, a „mindössze” tizenhárom éves Top Dogs szereplője: „Amikor bemutattuk, még se gyerekem nem volt, se én nem voltam az, aki ma vagyok”.

De ennek megvan a maga veszélye is, legalábbis Pelsőczy Réka, a Katona József Színház Portugál című, tizennyolc éves előadásának főszereplője szerint: „Ez a szerep végigkíséri az eddigi pályámat és életemet. Sok mindent bele tudtam fogalmazni, ami velem történt. Így már annyi mindent gondolok, már olyan gazdag bennem egy-egy gondolat, hogy néha nem veszem észre, ha lassulok, ha lassú a jelenet, mert már mindent eljátszok.”

A Mary Poppins mint meditáció

Vajdai szerint akkor lehet ilyen hosszú ideig jó egy előadás, ha a színésznek szabadsága van benne. A Top Dogs-ban például rengeteg az improvizáció. „A gépies játékot nehéz elképzelnem, bár abban lehet valami meditáció- vagy mantraszerű” – mondja.

Rajkai Zoltán és Vajdai Vilmos a Katona József Színház Top Dogs című előadásában Forrás: Lehotka Judit Zolka

Példaként a New York-i Broadway Mary Poppins-át említi, amelynek címszereplője, Laura Michelle Kelly a bemutató utáni bő egy évben négyszázszor játszotta el az előadást, azaz egymás után, mindennap egyszer, de néha kétszer is. „Csodálatos színésznő, de azért volt benne valami robotszerű.”

Arról megoszlanak a vélemények, jót vagy rosszat tesz-e egy előadásnak, ha egymás után sokszor játsszák. Enyedi Éva, Pintér Béla és Társulatának színésze például visszaemlékszik egy turnéra a Parasztopera című előadással: „Minden előadásnak jót tesz, ha sokat játsszuk, de a legjobb szerintem a havi két-három előadás. Sajnos a Parasztoperá-ból most havi vagy kéthavi egy jön össze, és ez nem tesz jót neki. De amikor egy holland turnén egymás után játszottunk hatot vagy hetet, az sem volt szerencsés. Ott például az utolsón a »Majd megtartjuk máskor az eljegyzést!« helyett azt énekeltem, hogy

Majd megkapjuk máskor a szerződést!«

A holland nézők a feliratot olvasták, szóval nekik mindegy volt, de a kollégák elég furcsán néztek rám.”

Baranyi Szilvia és Enyedi Éva a Pintér Béla és Társulata Parasztopera című előadásában Forrás: Dusa Gábor

Cseke Péter, a Madách Színház már több mint 900 előadást megélt, harmincéves Páratlan páros című előadásának főszereplője viszont az en suite, azaz blokkosított előadásokra esküszik. „Mindig volt valami apróság, amire játék közben jöttem rá a szereppel kapcsolatban, és nagyon jó volt, hogy ezeket rögtön másnap már ki is tudtam próbálni.”

Vajdai Vilmos viszont úgy látja: „Nehéz időszak volt, amikor heti háromszor napi két előadást játszottunk a Top Dogs-ból. Az improvizáció akkor jó, ha ott és akkor születik meg, de ilyen gyorsan nem jönnek az új ötletek. Márpedig pont az apró változtatásoktól tud még ma is élni az előadás.”

Szerednyey Béla és Cseke Péter a Madách Színház Páratlan páros 2. című előadásában Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Cseke szerint hiába tűnik úgy, mintha a Páratlan páros felhőtlen szórakozás lenne a színészek számára is, valójában nagyon is pontos koreográfiáról van szó. „Ha Szerednyey Béla nem úgy veszi a levegőt, ahogyan szokta, máris jobban koncentrálok, mert tudom, hogy valami nem stimmel. Ettől a precizitástól tud harminc éve működni az előadás.”

Mindazonáltal általános vélekedés, hogy minden változás jót tesz, mert frissíti a figyelmet: Vajdai például, aki a Portugál zenéjéért is felelős, kétszáz előadás után újraálmodta az egész hangkulisszát, és azt mondja, lassan újra eljöhetne ennek az ideje. Igaz, Pelsőczy elárulja: most a 377. előadásnál tartanak, de várhatóan a 400. lesz az utolsó.

Keresztes Tamás és Pelsőczy Réka a Katona József Színház Portugál című előadásában Forrás: Dömölky Dániel

Csákányi Eszter, a Katona József Színház húszéves bemutatója, az Elnöknők színésze is erről számol be. „Már nem annyira figyelünk a szövegre, mert a vérünkké vált, de ha valaki valamit máshogy csinál, az abból születő helyzeteket mindig kihasználjuk. Egyszer például eltört a szék lába, amin az egész előadás alatt ülnöm kellett volna. Kétségbeesve kerestem a lehetőséget, hogy helyrehozzam, és

Pogány Judit is megpróbálta visszatuszkolni a teljesen reménytelenül eltört lábat.

Végül egy felfordított vödörre ültem le. Közben persze ment tovább az előadás, de az a jelenet már erről szólt. Csodálatos volt, ahogyan a nézők is érezték a hangsúlyok megváltozását. Ez a játék nem kicsit tett hozzá az előadáshoz.”

Csákányi tanulságként leszögezi: „A színészetnek akkor van értelme, ha mindig meg tudunk újulni. Az a színház lényege, hogy figyeljünk és reagáljunk egymásra.”

Csákányi Eszter, Pogány Judit és Szirtes Ági a Katona József Színház Elnöknők című előadásában Forrás: Szilágyi Lenke

Igaz, van, hogy az előadásba betörő külvilág ereje túl nagy. Vajdai például egy olyan esetről számol be, amikor a Top Dogs egyik jól sikerült monológja alatt egy néző annyira nevetett, hogy fulladozni kezdett, és elzöldült arcát látva meg kellett szakítani az előadást. „Utána nem lehetett ugyanúgy folytatni. Bejött az élet, és ahhoz képest minden színpadi játék eltörpült.”

Az úttörőmozgalom halála

A Bábszínház igazgatója szerint a megújulás nem csak a régóta futó előadások kötelező velejárója. „A rendező adjon minél gyakrabban újabb és újabb kis feladatokat a színészeknek, még akkor is, ha aztán később visszatérnek az eredetihez. A színész érdeklődésének fenntartása hozzátartozik a rendezői munkához.”

A Misi Mókus vándorúton a Budapest Bábszínházban Forrás: Éder Vera

Azért a Bábszínház matuzsálemkorú előadásaival az elmúlt évtizedekben több teendő volt, mint egy-egy apró feladat. A Misi mókus-ból érthető módon kivették például az úttörőmozgalomról szóló részeket, de a kor igényeihez és pszichológiai folyamataihoz igazodva pergőbb is lett az előadás, hogy jobban megfeleljen a mai gyerekek ritmusérzékének.

„Gondolj bele, amikor azt az előadást bemutattuk, nemhogy az internetet nem ismertük, de

még a tévézés sem volt napi szintű tapasztalat,

nem léteztek klipek sem. Az én generációmnak meg kellett tanulnia számítógépet használni, de egy mai hároméves már egyedül nézi a rajzfilmeket – vagyis jó esetben csak a rajzfilmeket – az interneten. Nyilvánvaló, hogy egy mai gyerek teljesen máshogy áll a világhoz. Ha pedagógiailag és pszichológiailag indokolt, nem bánom, ha túllépünk a régi elemeken: a líraiság, a szépség ettől még nem hiányzik az új előadásokból sem” – vélekedik Meczner János.

A Diótörő a Budapest Bábszínházban Forrás: Budapest Bábszínház

Feltűnő, hogy a legrégebb óta műsoron lévő prózai előadások csaknem fele gyerekszínházakhoz kötődik. Ehhez biztosan köze van a már emlegetett hajlamnak a nosztalgiázásra, hiszen a gyerekeknek még a szülő vagy a pedagógus veszi a színházjegyet. És talán többen hiszik el, hogy egy gyerek fejlődéséhez fontos a kultúra, mint ahányan egyetértenek azzal, még egy felnőtt életében sem árt a lelket is pallérozni.

Így aztán a gyerekszínházi alkotók mindig a közönség megújulásáról számolnak be. Molnár Piroska például nemrég azt mondta az Origónak: azért izgalmas húsz év után is Bors nénit játszani, mert „a gyerekek minden előadáson újak. Őket mindig meg kell nyerni.”

A Figurina Hol vagy, Mikulás? című előadása Forrás: Figurina Animációs Kisszínpad

Siklósi Gábor, a több ezer előadásnál is nagyobb szériát megélő bemutatót létrehozó Figurina Animációs Kisszínpad alapítója is azt mondja: „Kifejezetten örülünk, hogy rövid életünkben több generáció számára mutathatjuk meg a sikeres előadásainkat.” Azt azért hozzáteszi:

Nehéz szembesülni azzal, hogy az újabb darabjaink egy jelentős része nem tudja túlszárnyalni a régieket.

Igaz, ez folyamatos ösztökélést is jelent.”

Ösztökélést egyébként a bábszínházakban a változó műfaj is jelenthet: az egy-egy régi előadásba beálló fiatal bábszínésznek számára szinte ismeretlen technikát kell elsajátítania, hiszen az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult a bábjátszás. Így viszont mindenki jól jár: a fiatalok az idősektől, az idősek a fiataloktól lesnek el ismeretlen fortélyokat.

Bezzeg Laurence Olivier!

Ami viszont még a gyerekelőadások nagy számánál is feltűnőbb, hogy kizárólag budapesti előadások élnek ilyen hosszú életet.

Kiss Jenő, Cseke Péter, Magyar Éva és Orth Péter a Madách Színház Páratlan páros 2. című előadásában Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A vidéki színházak helyzete speciális, hiszen a pestieknél jóval kisebb, földrajzilag erősen behatárolt közönséget érnek csak el, így egy idő után törvényszerűen elfogynak a nézők. A legtöbb előadást annyiszor tudják műsorra tűzni, ahányféle bérletet kínál az adott színház (ez jellemzően tizenöt és harminc között van), minden ezen felüli este már sikernek számít.

„Ildomos és jó lenne vidéken is, ha nem csak húsz-huszonöt előadást élne meg egy-egy bemutató. Nálunk is van ilyen, de ritkaságszámba megy: a Vacsora négyesben-t százhatszor játszottuk, a Nyomorultak-at több mint hetvenszer. Ez egy minősítés a közönségtől, de a színészeknek is jót tenne, ha hosszabban játszhatnák az előadásokat” – mondja Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója.

Borbiczki Ferenc és Reviczky Gábor a Vígszínház Képzelt beteg című előadásában Forrás: Szilágyi Lóránd

„Egyszer utánanéztem, hány szerepet játszottak életükben a legnagyobb angolszász színészek Joseph Kilgourtól Laurence Olivier-ig, és elképedtem, milyen rövidek a listák. Ők a nagy sikerdarabokat eljátszották több város több színházában is. A magyarokkal más a helyzet. Nálunk évi tizenöt-tizenhat bemutató van,

és ez kizsigereli a színészeket”

– állítja Cseke.

A hosszú élet ugyanakkor általában a független társulatoknál is ritkaság, de hát Magyarországon lassan az is ritkaság lesz, ha egyáltalán születnek új független előadások. Vajdai Vilmos, a TÁP Színház vezetője például azt mondja, örül, ha akár évi egyszer elő tudják venni a legjobb előadásaikat, de ennyi kihagyással már kínszenvedés a felújító próba.

Múzeumban a helye

Amin viszont egyetlen rendező sem tud semmilyen trükkel kifogni, és amivel a színészeknek is szembe kell nézniük, az az öregedés. Ez persze nem feltétlenül tragikus.

Jelenet a Katona József Színház Top Dogs című előadásából Forrás: Lehotka Judit Zolka

Csákányi Eszter például kijelenti, az Elnöknők premierjéről készült fotókat elnézve egyértelmű, hogy csak most értek bele az idősödő takarítónőkről szóló darab szerepeibe. „Máté Gábor, a színház igazgatója kimondta, addig játsszuk az előadást, amíg csak akarjuk, úgyhogy megbeszéltük egymás között, csak kihalásos alapon válunk majd meg a szerepeinktől” – nevet a színésznő.

„Hallottam olyan kollégákat, akik azon lelkendeztek, milyen jó, hogy már tíz-tizenöt éve játszanak egy előadást, de még mindig olyan, mint amikor kezdték. Pedig szerintem az időtől nem lehet eltekinteni. Az előadás attól lesz friss, hogy most játsszuk” – mondja Csákányi.

Enyedi Éva a Pintér Béla és Társulata Parasztopera című előadásában Forrás: Dusa Gábor

Ennyi idő alatt persze becsúsznak jobb és rosszabb esték is. Vajdai gyors számítás után megállapítja, tizenhárom év után „nyolc-kettő a jól sikerült poénok aránya” a Top Dogs-ban, ráadásul sokszor észreveszi, hogy ha a magánéletében rossz passzban van, jobban sikerül a játék. Enyedi Éva szerint viszont minden csak a közönség reakcióitól függ a Pintér Béla és Társulata előadásain. „Ha nagy hangulat van, egyáltalán nem számít, hogy már a kétszázvalahanyadik előadásnál járunk.”

Csákányi Eszter bevallja, egy-egy fáradtabb estén a legváltozatosabb szövegtévesztésekre képes ő maga is.

Mondott már söröskupa helyett sörös kutyát, taxi helyett pedig dakszlit.

Ráadásul minden ilyen megmarad az utókornak, mivel az Elnöknők asszisztense, Tóth Judit húsz éve naplót vezet minden előadásról. „A múlt évad végén egy viharban beázott a Kamra, mindent elárasztott a víz, és eltört egy főnyomócső, így a naplót is ellepte a fekália. De ezt is túlélte, Judit laponként szárította meg. Most már tényleg múzeumban lenne a helye.”