Igen, tudjuk, hogy erre már felhívtuk a figyelmet, de egyrészt nem lehet elégszer, másrészt pedig szeretnénk fogódzót nyújtani az újonnan érkezőknek. Futni alapvetően jó dolog.
Egy másik szigeten. Méghozzá a Margiton.
Vagy az edzőterem futópadján. Szinte bárhol, csak éppen nem itt. Nekünk, azoknak, akik komótosan, sörrel a kezünkben cammogunk, óriásiakat csettintünk a nyelvünkkel és biccentünk egy-egy jobban elkapott riff után, nekünk ez különösen zavaró. Nem, nem is. Inkább idegesítő. Egy-egy orbitális futás közben történt elterüléstől könnyen elromlik a kedvünk. Vagy betörik az orrunk. Vagy csak leöntjük magunkat sörrel. A lényeg: kellemetlen. Figyeljünk egymásra.
Baromi jól néz ki egy-egy fotón, amikor repül a szanaszéjjel spriccelő sör, és megcsillan a csöppeken a Nagyszínpad fénye. Fotón. De nagyon nem jó, ha az ember mindezt az arcába kapja. A műanyaggal együtt. Sörrel leöntött ruházat – egy dolog. Na, de felrepedt felső ajkak, levert félszázezres Ray-Ban, kiszúrt szem. Még egy dolog.
A becsület és a tartás? Az is odavész.
És ez egy komoly tragédia. Ne dobáljon hát sört a szórakozni vágyó emberek közé. Dobja be a kiürült korsót a szelektív hulladékgyűjtőbe.
Mindenkinek megvan az az érzés, amikor már annyira az ajtón kopogtat a szükség, hogy már csak fejhangon visítani, üvöltve könnyeket eregetni, méltóságot elfeledve megroppanni maradt erő? Ilyenkor nemhogy néhány méter, hanem egészen konkrétan egyetlen lépés végzetes lehet. Az eredmény rosszabb, mintha arcon vágnának egy egész korsó sörrel. Na, ha ilyen állapotban vagyunk, és az áhított mosdóba benyitva egyszer csak ott
valaki mást találunk....
Hát az maga a lelki-fizikai nyomor. Ott valami véget ér. Ezt elkerülendő, embertársainkat nem félrevezetendő és zavarba ejtő helyzetbe hozandó: zárjuk magunkra az éppen használt vécénk ajtaját.
Ha bent vagyunk, ne legyen zöld jelzés az ajtón. Soha.
A Sziget alapvetően egy szórakoztatásra létrehozott rendezvényhelyszín. Szóval csak nyugi. Egy hétig tart. Nem kell kapkodni. Nem kell izgulni. Nem kell a para. A lazulás, a szétcsúszás, a szétesés, a pihenés a lényeg. Úgyhogy jobb, ha a hétköznapokban az állandó meetingekhez, határidőkhöz, főnöki intelmekhez és elvárásokhoz szoktatott túlbuzgó lelkünket nyugalomra intjük.
Itt szinte mindenhol sorban kell majd állni.
A vécénél. Az ételnél. Az italnál. A bejutásnál. A kijutásnál. A Lumináriumnál. A csajoknál. A pasiknál.
Ez egy olyan hely, ahol senki sem normális. Vagy legalábbis nem úgy, mint ahogyan azt reggelente a 4-es, 6-oson megszokhattuk. Itt mindenki mosolyog. Röhög. Hahotázik. Gurgulázva-böfögve kacarászik. Fura plüssruhákban szaladgálnak. Fura színűre festik a hajukat. Furán viselkednek. Vihorásznak. Néha indokolatlanul. Felszabadultan ugrálnak. Ne legyen előítéletes. Ne legyen kirekesztő. Tanuljon meg elfogadni és békén hagyni. Akkor jól fogja érezni magát.