A ZENIT-et egyetlen év kivételével harmincegy éve rendszeresen megrendezik. Kezdetben nem csupán fúvószenekarok, hanem kórusok találkozójaként szervezték az eseményt, és volt olyan év, amikor egyenesen bluesfesztivállá alakult a rendezvény.
A fesztivál igazgatója, Herczeg Tamás szerint ritka, hogy a kulturális palettán ilyen hosszú időn keresztül fenn tudjon maradni egy rendezvény, mivel az elmúlt években több
nagy múltú fúvószenekari találkozó is megszűnt.
A találkozón idén tíz fúvószenekar vesz részt, több csoport érkezik a határon túlról, például a romániai Mezőbergenyéből, Kézdivásárhelyről, Óradnáról, illetve a szlovákiai Vágbesztercéről. A fúvósok mellett idén mazsorettcsoportok önálló produkcióit is ingyenesen megnézhetik az érdeklődők. A hagyományoknak megfelelően a 11. békéscsabai Szaxofon- és Klarinéttábor résztvevői is fellépnek vasárnap este a főtéren.
A találkozó részben verseny is, háromtagú zsűri pontozza, értékeli a fellépő csoportokat, ám a fesztivál
nem minősítőverseny, nem akartak ugyanis kisebb zenekarokat kizárni a részvételből.
Az élő fúvósmuzsikának sajátos varázsa van, a fúvószenekarok nem csak indulókat, hanem klasszikus zenét, musicaleket és filmzenét is játszanak, ezért számíthatnak a közönség szeretetére.
A programok egyébként – a szólóhangszerek találkozójának kivételével – a békéscsabai Szent István téren lesznek.