A Micimackó első kiadásának egy példánya 1995-ben 6750 fontért (közel hárommillió forintért) kelt el egy árverésen, az eredeti illusztrációkért pedig 2008-ban 370 millió forintnak megfelelő összeget fizettek. A Micimackó a 20. század legnépszerűbb prózai művei közül a tizenhetedik lett, Magyarországon a Nagy Könyv című olvasásnépszerűsítő mozgalomban bekerült a legjobb tizenkettő közé.
A csekély értelmű medvebocs figuráját egy játékmackó ihlette. Christopher Robin (karinthyul Róbert Gida), Milne egyetlen fia kapta ajándékba 1921. augusztus 21-én, az első születésnapjára. A Winnie nevet arról a Winnipegből származó medvéről kapta, amelyet a kisfiú gyakran látott a londoni állatkertben.
Még egy fénykép is fennmaradt, amelyen Christopher mézzel eteti Winnie-t, a fekete medvét.
Pooh pedig egy hattyú miatt lett a mackó, amellyel a kisfiú egyik születésnapján találkoztak.
A Százholdas Pagony, ahol Micimackó és társai élnek, a sussexi erdő Milne-farmjának közelében van, ahová gyakran jártak ki sétálni a kisfiával. A csekély értelmű medvebocs és barátai,
Nyuszi, Malacka, Kanga, Zsebibaba, Tigris, Füles és Bagoly emberi karakterek,
a Százholdas Pagonyban zajló történetekben ki-ki magára és embertársaira ismerhet, kissé nevetséges erényeinkre és nemkívánatos gyarlóságainkra.
Milne London Kilburn városrészében született 1882. január 18-án. Skót származású apja tanár volt, és annak az iskolának az alapítója, amelybe Milne is járt, és ahol a neves író, H.G. Wells is tanított. A középiskola után Milne a cambridge-i Trinity College-ban tanult matematikát. Az intézmény nagy hatással lehetett rá, mert végrendeletében a Micimackó kéziratát a kollégium könyvtárára hagyta.
Pedig már egyetemistaként is az irodalom vonzásában élt. A Granta című diáklapot írta és szerkesztette, majd miután megszerezte a diplomát, a Punch című szatirikus hetilap munkatársa, 1906-tól segédszerkesztője lett. Egy amatőr krikettcsapat tagjaként olyan irodalmi kiválóságokkal játszott együtt, mint a Pán Péter szerzője, J.M. Barrie és a Sherlock Holmes-történeteket jegyző Arthur Conan Doyle.
Első regényét H.G. Wells tanácsára írta. A Lovers in London (Londoni szeretők) című könyv 1905-ben jelent meg, de Milne nem igazán szerette, ezért az 1910-ben kiadott, a Punchban megjelent írásait egybegyűjtő kötetét tekintette első könyvének. 1913-ban megnősült, egyetlen fia, Christopher Robin 1920-ban született.
Az első világháború kitörése után besorozták, alhadnagyként küldték a francia frontra, ahol 1916-ban a somme-i csatában megsebesült. Angliában lábadozott, felépülése után a titkosszolgálat számára készített propagandaanyagokat, 1919-ben hadnagyként szerelt le. A háború borzalmai pacifistává tették. Fronton szerzett élményeiből született meg 1934-ben a háborút elítélő, nagy vihart kiváltó Peace with Honour (nyersfordításban: becsülettel megélt, megteremtett béke) című műve, amelyet 1940-ben, a második világháború kitörése után War with Honor (becsülettel átélt háború) című művében lényegében megtagadott.
A háborús években keményen bírálta népszerű kollégáját, P.G. Wodehouse-t,
aki 1940-ben a francia Riviérán lévő tengerparti villájában német fogságba esett, majd egy év börtön után beleegyezett, hogy Berlinből sugárzott adásokban olvassa fel – egyébként a németeken ironizáló – írásait fogságélményeiről. Wodehouse szabadulása után azzal állt bosszút egykori barátján, hogy gyilkos paródiákat írt a gyerekverseiről.
Legnagyobb sikerét kétségtelenül a Micimackóval aratta, de népszerűek voltak a Wodehouse által kifigurázott gyerekversei is (1924-ben jelent meg az Amikor még kicsik voltunk, 1927-ben a Hatévesek lettünk című kötete). Színpadi műveit folyamatosan játszották a londoni színházak, számos filmforgatókönyvet írt, Micsoda négy nap című humoros regényét megfilmesítették. Milne mégis elégedetlen volt,
úgy érezte, a Micimackó sikere beskatulyázta őt mint írót.
Milne 1952-ben agyvérzést kapott, agyműtétet hajtottak végre rajta. Hátralévő éveit – 1956. január 31-én bekövetkezett haláláig – mozgássérültként élte le 1925-ben vásárolt sussexi otthonában.
A Micimackó Magyarországon 1935-ben jelent meg Karinthy Frigyes zseniális, ugyanakkor az eredetitől jócskán eltérő magyarításában. Mint később kiderült,
a történet nyersfordítását az író sok nyelven beszélő nővére, Mici készítette el,
ezért is kapta Winnie the Pooh magyarul a Micimackó nevet.
A mesét szinte minden létező nyelvre lefordították, még eszperantóra és latinra is. Ez utóbbit a magyar születésű, végül Brazíliában letelepedett Lénárd Sándornak köszönhetjük. Mellesleg Lénárd munkája az egyetlen latin nyelvű könyv, amely szerepelt a New York Times bestsellerlistáján.