Január 31-én a Barba Negrában lép fel a Hammerfall. Ez a svéd banda volt az, amelyik a 90-es évek közepén szinte a semmiből támasztotta fel a heavy metal műfaját. A banda mindig is kőkemény sablonokból és panelekből építkezett, mégis képesek voltak
hiteles, lendületes, őszinte, szerethető zenét kovácsolni
az elcsépelt elemekből.
A Hammerfall két vezéralakja Joachin Cans énekes és Oscar Dronjak gitáros, körülöttük cserélődtek az emberek. A Hammerfall az elmúlt két évtizedben 10 lemezt nyomott ki magából. Érdekesség, hogy míg zeneileg a kilencvenes évek végén alkották a legjobbat, addig igazából csak a 2008–9 körül váltak sikeressé (már európai mércével).
Még időben vagyunk, hogy méltóképpen rákészüljünk a koncertre, így hát végig is mentünk a zenekar diszkográfiáján, és kiválasztottuk a nekünk legjobban tetsző 10 dalt, és közben nagyon jól szórakoztunk.
Valahol gagyik ezek a klipek, mégis megvan a maguk bája
(kb. mint a Jackie Chan-filmeknek). Ezek az arcok mindenféle szégyenérzet nélkül képesek sziklás hegyoldalakon rángatni a gitárokat, vagy harcba szállni CGI-csontvázakkal.
Ezek a legjobb számaik. Szerintünk.
10. Any Means Necessary
Egy fokkal setétebb hangulatú, mint a legtöbb Hammerfall-dal. A videoklip olyan, amilyen, de a zene ettől még jó.
9. Last Man Standing
Ez a dal nagyon hatékonyan váltogat a finomság és a dög között. A LMS nem lelhető fel egyik albumon sem. Akkor írták, amikor a banda diszkográfiája 10 éves lett, és kiadtak egy válogatáslemezt. Arra készültek két új számmal. Ez volt az egyik.
8. Glory to the Brave
Az első lemez címadó dala. Igazi power ballad. Hihetetlenül erős dal. Ezzel jelentkezett be a Hammerfall, hogy „tessék minket komolyan venni”. A dalt egy régi barát túl korai halála ihlette.
7. I Want Out
Ez nem egy saját dal, hanem egy feldolgozás. Az eredetit a Helloween játssza. Ja, és Joachim mellett maga Kai Hansen (a Helloween korábbi gitárosa) is fépi benne a húrokat, és az acceptes Udo Dirkschneider is dalra fakad.
6. Always Will Be
A Hammerfallnak sok szép balladája van. Ez talán a leginkább megrendítő mind közül.
5. Renegade
A banda harmadik lemezének címadó dala. A klasszikus hard rock vegyül benne a fémesebb power metallal.
4. Natural High
A Treshold lemez húzódala. Talán ennek van a legelborultabb klipje.
3. Hearts on Fire
Ezt a dalt egy Erich Weinert-vers, a Zsákhordók Balladája ihlette. A Crimson Thunder lemezt ezzel harangozták be. A kétezres évek elején ez a videó még egész látványosnak számított.
2. Blood Bound
Talán a legmasszívabb Hammerfall-riff ebben a dalban van.
1. Heeding the Call
A zenekar második lemezének, a Legacy of Kingsnek a nyitódala. Elsöprő lendület, brutális energia, epikus dallamok. Nálunk a Heeding the Call a nyerő.