A Presses Universitaires de France (PUF) kiadó közleménye szerint a francia főváros szívében nyíló „raktár nélküli” könyvesbolt látogatói táblagépeken válogathatnak mintegy ötezer kötet közül.
Az Espresso Book Machine nevű nyomtatórobot segítségével pedig mindössze néhány perc alatt kinyomtathatják a megvásárolni kívánt olvasnivalót.
A frissen nyomott könyvek ugyanannyiba fognak kerülni, mint egy hagyományos könyvesboltban, és a vásárlók egyszerre legfeljebb 850 oldalt nyomtathatnak ki.
„Több ezer könyvünk van, amely iránt olyan alacsony a kereslet, hogy nem éri meg a hagyományos kiadási modell alkalmazása” – mondta Frédéric Mériot, a PUF elnöke, amikor bemutatták a szerkezetet a párizsi könyvvásáron.
Az amerikai Xerox által gyártott könyvnyomtató várhatóan jelentősen csökkenteni fogja a könyvek szállításával és raktározásával összefüggő költségeket.
Az Espresso Book Machine-t már számos amerikai egyetemen és néhány amerikai könyvesboltban is használják.