Vidnyánszky Attila főigazgató "csodaelőadásként" szólt Silviu Purcarete Faust-rendezéséről, amely nem férne be a Nemzeti színpadára, ezért a Magyar Állami Operaház új játszóhelye, az Eiffel-bázis ad otthont a produkciónak. Silviu Purcarete Faustja különleges helyzetben született, a rendező eredetileg egy ipari csarnokba álmodta meg Goethe művét.
Krystian Lupa pedig Thomas Bernhard Irtás című regényéből készített sajátos hangulatú előadást, amely a fesztivál nyitódarabja lesz. A litván Rimas Tuminas Puskin Anyeginét hozza el a moszkvai Vahtangov Színház társulatával, Platonov Fro című darabját Mihail Rahlin vitte színre a Moszkvai Művész Színházban, a legnagyobb múltú orosz teátrumban, az Alekszandrinszkij Színházban pedig Vidnyánszky Attila rendezte meg a Bűn és bűnhődést egy öt és fél órás előadásban. Vidnyánszky Attila az Origo-nak azt mondta:
azért nevezte a „mesterek fesztiváljának" az idei találkozót, mert nagyon sok jelentős, az elmúlt évtizedeket és a jelent meghatározó, a világ színházaiban is évonalbeli rendező jön Budapestre tavasszal, amelyre még nem volt példa. A MITEM-ről idén sem hiányoznak a határon túli magyar színházak, és a "nagy nevek" mellett egzotikus vendégek is, például egy tatár színház is érkezik.
A főigazgató azt is hangsúlyozta, hogy már az első színházi találkozó idején, 2014-ben megfogalmazták a MITEM alapelveit. A cél az, hogy a Nemzeti Színházhoz hasonló formában működő külföldi színházakkal keressék ak apcsolatot.
De nemcsak az országok nemzeti színházait keresték meg, hanem a fomabontó, színházi nyelvújító gondolatok is jelen vannak
– az idén például Eugenio Barba két rendezését is elhozza a holstebrói Odin Színházból, és Thomas Richards, az olasz Pontedera színház Az egérlyuk: párbeszéd Dosztojevszkijjel című darabját mutatja be . Ők a fiatal, új lendületet hozzák a rendezvényre.
A Nemzeti Színház négy előadását láthatják a nézők a MITEM-en, a fesztivál programjába a III. Richárd, a Cyrano de Bergerac, A krokodilus és a Részegek című produkciók kerültek be a repertoárból.
Vidnyánszky Attila az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt mondta: a színház előadásait rendszeresen megnézik a külföldi rendezők és színészek is , és nagyon jó visszajelzéseket kaptak. Vidnyánszky Attila a szakmai programokra is felhívta a figyelmet. Minden előadás után a nézők találkozhatnak a színészekkel, rendezőkkel.
„Egy-egy találkozás Barbával , Tuminassal vagy Hermanissal felejthetetlen élmény mindenki számára"
– hangsúlyozta a főigazgató. A mesterkurzusokat peidg Barba színészei tartják majd. Vidnyánszky Attila felhívta a figyelmet a Helmuth Stühmer díszleteiből rendezendő kiállításra is.
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az Origo kérdésére azt mondta, Európában és Magyarországon is zajlik a színházi szakmai megújulás.
A MITEM forradalmi újítást hozott. Felhelyezte ugyanis Budapestet és a magyar színházművészetet a világ színházi térképére.
Az államtiktár hangsúlyozta: tavaly 330 színházi társulat 26 ezer 473 előadást mutatott be, és míg 2010-ben négy és félmillióan vettek színházjegyet, addig tavaly már hatmillió hétszázezren mentek el színházba. „A közönség is elismeri, és szereti a magyar színházművészetet" – mondta az államtitkár. Kiemelte:
ahogyan a kormány 2014 és 2017 közötti időszakra biztosította az évi 200 millió forintos támogatást a MITEM-nek, úgy most egy újabb határozattal 2018 és 2020 között is biztosítja a Tavaszi Fesztivál, a MITEM és a CAFe Budapest fesztiválok forrását.
Ezt azért tartják fontosnak, mert a fesztiválok programjai, időponjai kiszámíthatóak, biztonsággal szervezhetik ezeket, így Budapest és Magyarország brandjét még magasasbbra lehet emelni és stabilizálni.
Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház színésznője három darabban is játszik majd a színházi találkozón: A krokodilusban, a III. Richárdban és a Részegekben. Elmondta: nagyon erős lesz az idei fesztivál, parádés előadásokat láthatnak majd az érdeklődők. A kiváló rendezők és színészek őt is erősítik.
„A színésznőnek ez egy megmérettetés, mert nemcsak mi láthatunk csodálatos, kivételes darabokat, hanem mi is meg tudjuk mutatni magunkat. Természetesen megnézem a külföldi kollégák előadásat, amelyek szakmailag, de emberileg is előrébb visznek. Nagyon örülök, ha látok egy-egy jó színészt, színésznőt, fantasztikus produkciókat, rendezői ötleteket, formákat, ezek mind építenek engem. Csak köszönettel tartozom mindenkinek, aki valamivel is hozzájárult ahhoz, hogy a negyedik MITEM is létrejöjjön"
– hangsúlyozta Szűcs Nelli. Azt is elmondta az Origo-nak, hogy a fesztivál egy kicsit olyan a színészeknek, mint a sportolóknak az olimpia.
Már tavaly is nagyon nehezen lehetett jegyeket kapni a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó előadásaira. A jegyeket január 24-től már meg lehet vásárolni.