Új főszerkesztője lett a Stádiumnak
![Fazekas István beszél író költő Közéleti személyiség foglalkozása művész SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY](https://cdn.origo.hu/2023/12/STh1sCJkykIhQBszHuA1o8F0qPKJY_KDTiCM9W9idqE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA0OWEyYWM4YzgyNzRiMjc4YjJhM2IxNmM4MjkyNjY5.webp)
A lap felelős szerkesztője Bordás Mária, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, a Magyar Jogász Egylet Európai Unió Joga Szakosztályának elnöke lesz, Csoóri Sándor Kossuth-és Liszt Ferenc díjas népzenész pedig a lap zenei rovatát vezeti majd.
A Stádiumot 2012 nyarán Fazekas István és Pozsgay Imre közösen indították el a szellemi összefogás előmozdítása érdekében. Ennek köszönhetően több esetben is
együtt szólalhatott meg például Konrád György és Csoóri Sándor, Tóth Krisztina, Baranyi Ferenc és Döbrentei Kornél.
Fazekas István 1994-ben
egyik alapítója volt a Ratkó József Irodalmi Társaságnak,
amelynek első elnöke Sánta Ferenc író volt. A Stádium új főszerkesztője 2001-től 2016-ig a Felsőmagyarország Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnökeként számos feladatot vállalt annak érdekében, hogy a nemzeti elkötelezettségű írók és költők könyvei megjelenhessenek, Csoóri Sándor felkérésére 2005. december 19-én létrehozta A Hitelért Irodalmi és Művészeti Alapítványt.
A szerkesztőség tagjai változatlanul a
valós értékek közös műhelyének tekintik a Stádiumot
és Pozsgay Imre alapító főszerkesztő nevét a lap impresszumában a jövőben is fel fogják tüntetni. A lap főszerkesztő-helyettese továbbra is Petrőczi Éva József Attila-díjas költő marad.