Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Drága Tatjána Néném!
Már megint az a fránya újévi koncert! Annyi minden böki Néném drága szívét ezeken a januári kezdeteken, hogy nem is fér egy levélbe! Hadd szorítkozzam most csakis egyikükre: a költőt, a rétort, a színészt, a koreográfust, a nyitánykomponistát, a karmestert, a szólistákat, a kórust és a zenekart, a háziasszonyt hagyjuk másra – csak a balettzene szerzőjét vigyük fel a padlásra!
Mert mi is ment azon a gyűröttes (brrr) vásznon? Egy Eiffel-csarnokban felvett balettetűd-pár, amelynek muzsikáját egy régi-régi kottakötegről elevenítettük fel, s rögzítettük a stúdióban ugyanakkor, amikor a Székely fonót is, még az ősszel. Az infánsnő születésnapja egy Oscar Wilde-mese, története szinte megegyezik a 2002-ben játszott Zemlinsky-féle Törpével. A balettzene szerzője az a Radnai Miklós, akiről néhány írás és bennfentes térképek már tudják, hogy a csarnok mögötti épületet, az Opera majdani képzőhelyét róla készülünk elnevezni. A szomorkás, vagy inkább baljóslatú zene az ő tollából származott, mi pedig most elhatároztuk, hogy utánamegyünk, és ami lehet, kinyomozunk róla: könyvalakban lát majd világot napokon belül.
Nem tudhatom, Néném hallott-e már róla? Gyanítom, Radnai Miklóst ma már szürke eminenciásnak láttatja a történelem pora: fájdalmasan korai halála óta több mint nyolcvan év lepte be. Mi, operaháziak ugyanakkor tudtunk róla, meg a szobra is itt áll valahol az épületben. Hogy mit? Nem sokat. Hogy sokat igazgatott, talán annyit, meg hogy zeneszerzőként végzett. Most, mióta felébreszteni kívánjuk 133 éves intézményünk históriájának alvó lelkiismeretét, Fricsay Ferenc 100. és Sergio Failoni 125. születésnapja után hozzá kanyarodik az elfelejtettek pompás sora: Radnai is 125 éve jött világra, Budapesten.
Az pedig, ami Karczag Márton, az Opera Emléktárának vezetője és Szabó Ferenc János zenetörténész munkájából leginkább kitetszik, szinte varázsfuvolai esszencia: Radnai Miklós „Ember" volt. Több tehát, mint igazgató. Nem ranglétrán mászott fel, nem is befolyásos barátok hátán. Ingoványos-interregnumos időkben, okosan írt, s észrevették; volt diplomája, s így volt hitele – mert nem volt múltja... Ifjú emberként is határozottan lépett be, botránymentesen és megvesztegethetetlenül dolgozott. Belerakta magát, teljes tíz évét az Operaházba, de nem építette be zeneműveit – mert amíg másfelől határtalan szorgalom, úgy e tekintetben már-már túlzó mértékletesség vezette. A fogyó levegő és az elszivárgó források mentén is képes volt a műfajokhoz illő, nagystílű intézményi működést megtartani, jó kompromisszumokat kötni, a sajtóval s a közönséggel szóba állni. Radnai Miklós kora, és benne Radnai maga is kötelességének érezte új remekművek műsorra tűzését: ne feledjük, hogy Strauss, Puccini és az összes verista kortársa volt! Ugyanígy töltötte ki napjait az énekesi generációk frissítése: és Radnai persze, tévedett is – csakhogy nem sokat!
Mindig a következők színezik aranykornak azt, amit a jelen nem képes értékén becsülni, s amiről sokszor csak csípős értékítélete van: számos kritikát is gyűjtöttünk ide. És nekrológok is hemzseghetnek szuperlatívuszoktól – itt tárgyilagos szövegek írattak, miként Radnai maga is tudományos józansággal volt képes irányítani a hányódó hajót. Ami 1884-től fél évszázadon át meglett, bekötött arisztokrata uraknak nem sikerült, azt az alig harmincas polgár tíz évig képes volt lankadatlan vinni, s ki tudja, meddig még, ha 43 évesen nem szűnik meg beteg tüdeje lélegezni?
Radnai volt a legfiatalabb igazgató, s lett a legifjabban elhunyt is. Életműve egy sűrű évtized, német és olasz operahatások metszetében sok magyar muzsikával, mindig magyarul: ennek fellapozásával nemcsak egy elfelejtett kiváló ember, de az általa teremtett aranykor, s a két háború közti magyar operatörténet sok küzdéssel és sikerrel teli világa előtt is tiszteleghetünk.
És ha Néném tudná, miket olvasni e kötet kéziratában művészek és igazgató, minisztérium és intézmény, balett és opera, politika és kultúra, közönség és ízlés kapcsolatáról... Mintha ma lennénk! Ha a kifinomult, irodalmiasra cizellált, amolyan „nyugatos" stíl nem volna, a legtöbb törekvés, szimptóma, megjegyzés vagy kritika szóról szóra beilleszthető volna a jelen közbeszédébe. Ez, persze, lehervaszthatja a világ előre menetelébe vetett hitet, nesze neked, pozitivista gondolkodás! Minden hanyatlik, ezek szerint Falstaffnak volna igaza? Érezzük magunkat egy minimum nyolcvanéves ládában a Temzébe dobva? Dehogy. Csak arról van szó, hogy nincsenek a mi szféránkban sem örök megoldások. Minden mozog, változik, ami és aki ma megoldás, holnap probléma lesz, akit/amit valakinek újra meg kell majd oldania.
Ha Néném másképp látja, most is várom válaszát, kák szálávej léto! Az újévi koncert többi eleméről meg szívesen írok még magyarázatokat legközelebb is!
Szilveszter
2017. január 8.
