Kiből lehet színész? - erről is beszél Vidnyánszky Attila az Origónak

Vidnyánszky Attila, igazgató, Nemzeti Színház

Minden osztályt egy-egy vidéki színházzal „kötnek össze” a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Színházi Intézetében. A hallgatók már az első évtől kezdve a színházakban is tanulják a mesterséget, szerepeket kapnak a darabokban, a harmadik évfolyamtól pedig már a Nemzeti Színház színpadán lépnek fel, ahol világhírű magyar és külföldi rendezőkkel dolgozhatnak együtt. Ez a szakmai terepgyakorlat a kaposvári színészképzés egyik legfontosabb eleme. Vidnyánszky Attila, az egyetem művészeti rektorhelyettese és az idén végző színészosztály vezetője, azt mondja: a jó színész alázatos, és tudja, hogy ez egy szolgálat, a lelkében pedig mindig ég egy kis láng, amely felizzik, amikor a színpadra lép. Február 15-ig lehet jelentkezni a kaposvári egyetemre. Vidnyánszky Attilával beszélgettünk arról, hogy mivel kell készülni, milyen a jó színész, és mi történik akkor, ha a lelkében az a kis láng kialszik. 

Mivel kell készülnie a felvételizőnek?

Tíz verset, öt monológot és három népdalt kell hozniuk a diákoknak. Szinte minden színművészeti egyetemen ez a követelmény. Ha alaposan felkészül a jelentkező, akkor komolyan átgondolta, hogy ő valóban színész szeretne lenni. Abból is sok minden kiderül, hogy a felvételiző mely szövegekkel akarja megmutatni magát.

Vidnyánszky Attila Fotó: Talán Csaba

Ha felkészült a diák, és tud minden verset, prózát, dalt, akkor mi az a plusz, amire például ön még külön figyel? Miből tudja megállapítani, hogy a felvételiző tehetséges-e, vagy sem?

Ezt nagyon nehéz elmondani. A felvételizők nagyon komoly megmérettetésen mennek keresztül, három fordulón, ahogy mi mondjuk, rostán kell túljutniuk. Az első rostán a választott verseket, monológokat mondják el. A másodikon már arra kérjük őket, hogy másként mondják el a verset, hogy éneklés közben mozogjanak, táncoljanak, amiből látjuk, milyenek a mozgási adottságaik, a ritmusérzékük.

A harmadik rosta a legkomolyabb: ilyenkor egy hétig bent laknak az egyetemen, a tanárok színdarabokból részleteket tanítanak meg nekik, vannak tánc- és énekórák is – lényegében egy „túlélőtúrán” vesznek részt. Ezután hirdetjük ki, hogy ki nyert felvételt, és ki nem.

A felvételi három rostája nagy menetelés a diák számára. A harmadik rostára körülbelül kétszer annyi fiatalt hagyunk bent, mint ahányat felveszünk végül.

Hány embert vesznek fel az idén?

Minden évben egy színészosztály indul, ahová általában tizenöt diáknál nem többet, de tizenkettőnél nem kevesebbet.

Minden osztályt „összekötnek” egy-egy vidéki színházzal Fotó: Talán Csaba

Mi a színészi képzés lényege a Kaposvári Egyetemen?

A kaposvári képzés egyik legfontosabb eleme, kuriozitása, hogy minden induló osztályt már az első évben „összekötünk” egy-egy vidéki színházzal, harmadéven pedig a Nemzeti Színházzal. Így az oktatás több mint fele a kaposvári színházi intézet falain kívül valósul meg.

Együttműködünk a kecskeméti, a székesfehérvári, a debreceni, a veszprémi színházzal annak érdekében, hogy a diákok a színészi munkát a mindennapi működésben minél hamarabb megtapasztalhassák.

A Nemzetiben sem csak színpadi gyakorlaton vannak a hallgatók, hanem kurzusokon vehetnek részt, amelyeket olyan szakemberek tartottak eddig, mint Eperjes Károly színművész, Babarczy László rendező, Zsótér Sándor rendező és színész, Viktor Rizsakov, aki nemcsak kiváló rendező, hanem a moszkvai Művész Színház akadémiájának is neves professzora, az Oscar-díjas Szabó Istvántól pedig a filmezés színészi munkájába kóstolhattak bele egy kurzuson.

A MITEM-en, vagyis a Nemzeti Színház nemzetközi színházi fesztiválján szervezett workshopokba is bekapcsolódhattak a diákok. Nemzetközi szinten is nyitottak vagyunk: az idei nyáron rendezzük meg a hatodik alkalommal a nemzetközi táborunkat Kaposváron.

Diákjaink minden évben együtt dolgoznak a moszkvai Művész Színház egy osztályával, és voltak már diákok a milánói Piccolo Teatro, a Strasbourgi Nemzeti Színház akadémiájáról, Grúziából, Macedóniából, Spanyolországból és a budapesti Színművészetiről is. Minden kaposvári osztály eltölt 10 napot tanulmányúton a moszkvai Művész Színházban. Ez is a képzés filozófiájának a lényege: akkor ismerhetjük valós helyünket a világ színházi életében, akkor tudjuk értékelni azt, hogy mit csinálunk mi, ha nemzetközi összehasonlításban is látjuk a saját teljesítményünket. Az általam vezetett és az idén végzős osztály már ilyen metódus szerint tanult, és ennek az osztálynak olyan a minősége, hogy bárhol, bármilyen szinten, nemzetközi fesztiválokon is megállja a helyét. Az osztály vizsgadarabját, a Psyché-t meghívták Moszkvába, ahol egy fesztivál keretében a világ legjobb színiiskoláinak diploma-előadásait mutatják be. De ugyanezt el tudom mondani a második osztályról, amelynek Uray Péter az osztályfőnöke. A színművészeti egyetemek találkozóján, Budapesten nagy sikere volt vizsgadarabjuknak, a Rómeó és Júliá-nak. Úgy látom, hogy ezek a diákok meghatározó színészei lehetnek az elkövetkezendő évtizedeknek.

Vannak tervek a képzés további fejlesztésére is?

Szorosabbra fűzzük a kapcsolatot a pedagógiai karral annak érdekében, hogy a színészosztályok hallgatói drámapedagógiai képzésben is részesüljenek. Nemcsak azért, hogy ezzel is nagyobb rálátásuk lesz a saját szakmájukra, hanem azért is, hogy – hivatalosan fogalmazva – növeljük a munkaerőpiaci esélyeiket.

Lassan megteremtődik annak a feltétele is, hogy úgynevezett komplex osztályokat indítsunk. Ez azt jelenti, hogy a leendő rendezők, dramaturgok, díszlet- és jelmeztervezők és színészek együtt tanulhatnak.

Ez Magyarországon újdonság lesz, ám máshol, például Oroszországban vagy Franciaországban jól bevált gyakorlat. Fontos, hogy olyan fiatal művészek kerüljenek ki az iskolából, akik jó szakemberek a maguk területén, de komplex látásmóddal is rendelkeznek.

Jövőre indít saját osztályt Fotó: Talán Csaba

Azt mondta, hogy az osztályok egy-egy vidéki színházzal működnek majd együtt. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen kapnak szerepeket, felléphetnek a darabokban, megmutathatják magukat egyetemistaként?

Természetesen. A diákok a gyakorlatuk egy részét vidéki színházakban töltik, belekóstolnak abba a világba is, és azután jönnek a Nemzetibe. Ősszel mutattuk be a Tóth Ilonka című darabot a Nemzetiben, abban Eperjes Károly most harmadéves tanítványai játszanak. Szeptemberben pedig a Cserhalmi György osztályával készítjük a Bánk bán-t.

Hogyan látja, van arra esély, hogy a fiatal, végzett színészek megragadjanak azokban a vidéki színházakban, ahol tanultak?

Így nagyobb az esélye ennek, mintha nem dolgoztak, tanultak volna egy-egy vidéki intézményben. Az évek alatt megismerik őket a színházvezetők, tudják, hogy mire képesek. Abban bízom, hogy sok színház szerződtet friss diplomás színészeket.

Nagy fontos a vidéki társulatok vérfrissítése.

Egyébként az előadó-művészeti törvény is előírja, hogy 2018-tól a nemzeti státuszú színházaknál a diplomás színészek aránya 70% legyen, a kiemelt színházaknál pedig 60%. Mivel azonban nagyon Budapest-centrikus a színházi világ is, ezért nehéz elhitetni a fiatal pályakezdő színésszel, hogy nem büntetés, ha vidéken kezdi a pályáját.

Önnek mikor lesz újra osztálya?

Úgy tervezem, hogy a 2018/19-es tanévben indítok újra egy osztályt.

Kik tanítják majd az egyetemen a következő tanév elsőseit?

Az osztályfőnök Bozsik Yvette lesz, aki a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője, tanít majd Kelemen József színművész, én is vállalok feladatot, ahogyan most Cserhalmi György osztályában is tanítok.

Mikor kezdte a tanítást?

Harmadéves rendezőszakos voltam a kijevi színművészeti akadémián 1990-ben, amikor felvettük az első magyar osztályt, amelyben például Trill Zsolt és Szűcs Nelli is tanult, akik a társulatom, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapítói lettek. Hét évig tanítottam Kijevben, többek között a második magyar osztályt, később pedig mesterkurzusokat tartottam egyetemeken, végül öt évvel ezelőtt indult el Kaposváron az első osztályom, amely – ahogy már említettem – az idén végez.

Zavaros álmokkal érkeznek a fiatalok az egyetemre Fotó: Talán Csaba

Hogyan látja, milyen álmokkal érkeznek a felvételire a fiatalok?

Meglehetősen zavaros álmokkal, elképzelésekkel, úgyhogy ezt is helyre kell tenni már az elején. Később éppen azért hagyják el sokan a pályát, mert nem szembesülnek időben a valósággal.

Ha valakiben nincs meg az elkötelezettség, a rajongás, a szenvedély a színház iránt, ami egyben egy életforma is, akkor nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudja végigcsinálni.

Minden este ki kell állnia a színpadra a színésznek, és meg kell mutatni a lelkét, bele kell bújni egy szerepbe, ki kell tárulkozni – akármi is történt aznap. Ez nagyon nehéz feladat. És nemcsak játszani kell este, hanem napközben próbák is folynak. A családoktól is rendkívüli áldozatot követel mindez. Bár nagyon szép példákat látok arra is, hogy össze lehet egyeztetni a családi életet a színházival, ha valaki nagyon akarja. A tanítás során pedig nagyon sok mindent kapok vissza a diákjaimtól.

Látom azt az energiát, amivel nekiindulnak, érdeklődnek, kicsit meg akarják váltani a világot – bár néha én azt szeretném, ha még jobban ki akarnák fordítani a négy sarkából.

Bennük van a lendület, a kíváncsiság. Óriási felelősség, hogy az ember mit ad át nekik, mit ültet el a lelkükbe. Csodálatos dolog és nagy boldogság látni, ahogy fejlődnek, kinyílnak. Egy tanár nagyon hamar megkapja a visszajelzést, hogy jól csinálja, amit csinál, vagy sem, és minden diák tele van meglepetéssel. Egyszer az egyik nyílik ki jobban, aztán a másik. Ez is hatalmas élmény. A Nemzeti Színház igazgatójaként most kevesebbet tudok foglalkozni a hallgatóimmal, emiatt lelkiismeret-furdalásom van. De a Nemzeti igazgatójaként többet is tudok nekik nyújtani: azt, hogy ők olyan jelentős rendezőkkel dolgozhattak előadásokban a tanulmányaik során, mint Viktor Rizsakov, Zsótér Sándor, Silviu Purcărete vagy David Doiasvili. Mindez elképesztő szakmai tapasztalatot és alapot jelent a pályájuk elején, amit nem vehet el tőlük senki.

Fotó: Talán Csaba

A felvételinél fontos, hogy a gimnáziumban hányast kapott mondjuk matematikából?

Nem baj, ha szellemileg is tudja követni a diák, amit tanítunk, nemcsak ösztönből. Értenie kell, amiről beszélünk. Éppen ezért természetesen fontos, hogy milyen volt a tanulmányi eredménye a középiskolában.

A világ bonyolult összefüggéseit, az emberi lét sokoldalúságát próbáljuk boncolgatni, és nem baj, ha a színész ezt tudja követni intellektuálisan is.

Egyébként folyamatosan buzdítom is őket az olvasásra, a művelődésre, szinte kényszerítem őket arra, hogy kultúrafogyasztók legyenek.

Mi kell ahhoz, hogy egy diplomás színészből megbecsült, jó színész legyen?

Ez egy hosszú, sok buktatóval teli pálya. Ezzel persze nem akarok elriasztani senkit, csak hangsúlyozni szeretném, hogy minden sikerért nagyon meg kell küzdeni. Az biztos, hogy a színész varázslatos világban éli az életét, egy semmihez sem hasonlítható sziget lakója. Egy jó társulatban pedig közös, nagy szenvedéllyé válhat a munka. Azok a színészek, akik velem együtt jöttek Beregszászról, mind kiváló, élvonalbeli művészekké váltak.

Sok mindent tudnak az alázatról, és arról, hogy ez egy szolgálat. Ez talán az egyik legfontosabb, és ezt szeretném a tanítványaim szívébe is ültetni.

Fontos, hogy a lélekben megmaradjanak az apró lángocskák, és egy-egy produkciónál a láng fellobbanjon. Folyamatosan. Évtizedeken keresztül. Ez hihetetlenül nehéz. Vannak persze színészek, például Szűcs Nelli, aki kétszáz fokon ég minden próbán. Őt inkább visszafogni kell, semhogy izzítani, de ugyanez elmondható Trill Zsoltról, Kristán Attiláról, Rácz Józsefről, Varga Józsefről vagy Tóth Lászlóról is. A szakmájukat pontosan és tisztán tudó emberek ők, akik mind nagyon komoly és nehéz utat jártak be Beregszásztól a Nemzetiig. Az élvonalbeli, jó színész egyfelől kiváló a szakmájában, másfelől pedig rendkívüli ember. Náluk minden a helyén van. Nagyon büszke vagyok rájuk. Remélem, hogy az új osztályból is érkeznek olyan fiatalok, akik hasonló szintre jutnak.

Ez egy hosszú, sok buktatóval teli pálya Fotó: Talán Csaba

Azt mondta, hogy mindig égnie kell egy kis lángnak a színész lelkében. Mi történik akkor, ha a tanítványai közül valakinél kialszik a láng?

Az egyetemen találkozunk hatalmas meglepetésekkel is, és az is kiderülhet, hogy ki az, aki nehéz utat jár majd be, aki nem tud a szakma meghatározó egyéniségévé válni. A legnehezebb, hogy eldöntsük: eltanácsoljuk-e a színészettől, vagy sem. Ha igen, akkor elmegy egy másik szakmába, és élete végéig boldogtalan lesz, de az is lehet, hogy elfelejti, és butaságnak tartja az egész színészi próbálkozást. Úgy is dönthetünk, hogy képezzük tovább, és színész lesz belőle, de csak kisebb szerepeket játszik, és egész életében szétszakad a szíve, mert nem tud előrébb lépni. Persze ismerek olyan színészt, aki boldog, hogy egy csapathoz tartozik, elfogadja a helyét, és kiegyensúlyozott a lelki élete. Meg lehet találni ugyanis ebben az esetben is a kitörési pontokat például a drámapedagógiában, önálló estekben. Recept nincs, mindig egyénre szabottan kell végiggondolni, végigbeszélni a helyzeteket és a lehetőségeket, hogy egy-egy fiatalt a jó döntésben segíthessünk.